Nem ivóvíz! Újszülöttek fürdetésére sem használható!” – megint nincs iható csapvíz a székesfehérvári szülészeten

A kismamáknak palackos vízzel kell leöblíteniük a vécét, a kórház szerint a betegellátást nem akadályozza a vízhiány.

  • HVG

„Nem ivóvíz! Újszülöttek fürdetésére sem használható!” – megint nincs iható csapvíz a székesfehérvári szülészeten

„Folytatódik a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház B épületében a – 2003-ban teljeskörűen felújított – vízvezeték-rendszer fertőtlenítése” – jelentette be csütörtökön a székesfehérvári Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház a Facebookon. A munkálatokat 19 óra után kezdik meg, állításuk szerint azért, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak a betegeknek. Mindezt néhány nappal azután, hogy kiderült, a kismamák nem tudnak zuhanyozni a szülészeti osztályon, és a vécét is palackos ásványvízzel kell leöblíteniük.

A hét elején a kórház hasonlóképpen arról adott tájékoztatást, hogy a B épületben van szükség korlátozásra a vízhálózat fertőtlenítése miatt. Akkor állították azt is, hogy a betegellátást nem akadályozza a vízhiány, és a korlátozás idejére biztosították a megfelelő mennyiségű palackos vizet a betegeknek.

RTL Híradó szerint a kórházban ellátott kismamák azt mondják, hogy már legalább egy hete nem lehet inni a csapból az épületben. „Nem ivóvíz! Újszülöttek, csecsemők, kisgyermekek fürdetésére sem használható!” – olvasható az osztályon lévő figyelmeztető felirat.

Az RTL-nek ezt megerősítette az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) is, bár hozzátették, hogy a víz emberi fogyasztásra jelenleg nem alkalmas, de felnőttek tisztálkodására igen, inni pedig akkor lehet majd belőle újra, ha negatív lesz a vízminta. Arra kérdésre azonban nem válaszoltak, hogy az utóbbi hónapokban hányszor volt korlátozás. Kedd óta már a látogatói mosdókba is kikerült a tiltó jelzés.

A Híradó riportja kiemelte, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár

májusban adta át a székesfehérvári kórház új épületét, ám a betegellátás azóta sem indult el, üresen áll az onkológia, a tüdőgyógyászat és az infektológia is.

Egy ott dolgozó szerint ez a műszaki hibák miatt lehet.

2 Responses

  1. Azt szeretném kérni, hogy amíg a székesfehérvári kórházban nem lesz iható a csapvíz, addig a kormány ne pofázzon Brüsszelről, meg Karácsonyról, meg Zelenszkijről, meg úgy általában bármiféle olcsó gumicsontról, hanem oldja meg, hogy a koronázó városban, egy vármegyei székhelyen 2025-ben, egy kórházban az emberek a legalapvetőbb európai közszolgáltatáshoz, az iható vízhez hozzáférjenek.
    Nem nagy kérés.
    Amíg nem iható a víz, addig kussoljanak.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű