Az a sorsunk, hogy Magyarország nagy lesz és gazdag – élőben Orbán

Orbán Viktor szerint a fesztiválon élni kell, ezért szeret minden évben ellátogatni oda. Másik kérdésre válaszolva azt mondta, hogy kétféle fiatal létezik, az egyik gondolkodik a nemzeti közösségen, a másik nem. A fiatalság privilégiuma, hogy mindent megkérdőjelezhet – fogalmazott Orbán Viktor, aki azt üzente: hiába futsz el barátom, úgyis visszajössz. Nekik pedig az a feladatuk, hogy legyen hova visszajönniük. „Hogy legyenek magyarok Erdélyben. Hogy legyenek magyarok még Budapesten” – tette hozzá.

A határon túl szerinte a kormány legnagyobb eredménye az óvodák építése.

Arra a kérdésre, hogy ha ő lenne Ursula von der Leyen, mit tenne, azt mondta: elsőként lemondana, majd helyreállítaná a nemzetek elvett jogait. Ezen kívül létrehozná a koncentrikus körök Európáját, mert szerinte ez így nem fenntartható. Nem tudunk olyan Európát létrehozni, amelyben mindenki komfortosan érzi magát. Az első kör lehetne a biztonság köre (ebbe a törökök és az ukránok is elférnének) , a másodikban lenne a szabad mozgás köre, a harmadik a közös pénztárca köre (euróhasználat), a negyedik pedig a közös alkotmány köre. Ez utóbbihoz nem akar tartozni Magyarország – jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint átalakítás nélkül széthullik az Európai Unió, mert egyre többen nem tartják majd be a közös döntéseket.

Megkérdezték tőle, hogy mi volt az óvodai jele, erre azt felete, hogy a rosszindulatúak szerint a szalonna, és ebben kevés túlzás van. Kedvenc fagyija a puncs, példaképe pedig nincs, „mert még az elején van”.

11:11

A közönség néhány kérdésére viszont még válaszol.

11:10

A kereszténység és a politika viszonyában három állapot létezik. Az első, amikor még élő hittel rendelkeztek az emberek, ezt a szekularizáció leszorította. A második, amikor már visszazsugorodott a hit, de a keresztény kultúra érezteti hatását. Itt van ma Közép-Európa. A harmadik állapot a zéró kereszténység, amikor a kereszténység kiszorul a nemzetek életéből. Ez akkor érkezik el, amikor elfogadják és törvényerőre emelik az azonos neműek házasságát – fogalmazott. Hogy innen van-e még nekik lejjebb (…), ezekre a kérdésekre nem tudom a választ – jegyezte meg.

11:05

Orbán Viktor szerint a Nyugat nem tudta megvédeni magát a migrációtól, de Közép-Európa igen, ezért ezé a régióé a jövő. Németországban a tanulók 42 százaléka migrációs hátterű, Franciaországban a 4 év alatti gyerekek 40 százaléka migrációs hátterű, a bécs iskolások jelentős része muszlim vallású – állította Orbán Viktor. Szerinte ebből az következik, hogy Nyugaton visszafordíthatatlanul vegyes társadalmakká váltak, a nagyvárosok belátható időn belül muszlim többségű helyek lesznek, a „nagyvárosokban megvalósul a lakosságcsere”.

Tíz év múlva az akkori miniszterelnöknek már nemcsak a déli határokat kell majd megvédenie, hanem a nyugatiakat is – tette hozzá.

11:01

Magyarország költi a legtöbbet a családok támogatására – mondta Orbán Viktor, aki szerint nem igazak azok az uniós statisztikák, amelyek csak a középmezőnybe sorolják ezeket a juttatásokat. A háromszázalékos hitelre is kitért, ami szerinte ez lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy tulajdonosok legyenek. A törlesztőrészlet pedig kisebb lesz, mintha albérletet fizetne.

10:57

Orbán Viktor új nemzetstratégiát vázolt fel, amely abból indult ki, hogy 1920-ban az ellenségeink úgy döntöttek: Magyarország kicsi és szegény lesz. Az új stratégia lényege viszont az, hogy ezt megváltoztassuk és az ország ismét nagy és gazdag legyen. A miniszterelnök szerint a big helyett érdemes a great szót használni, ha valaki angolra fordítja a kifejezést, csakúgy mint Donald Trump jelmondatában: Make America Great Again.

10:52

A tiszások és a DK-sok valóban hazahoznák az uniós pénzeket – vélte Orbán Viktor, aki szerint a pénzért cserébe ezek a pártok támogatnák a háborút, a genderideológiákat, eltörlnék a rezsicsökkentést. „Lesz pénz, a szuverenitásunkért cserébe. Azt javaslom, inkább hozzuk haza mi” – fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy a pénz fele itthon van már, a küzdelem a másik feléért megy.

10:49

„Eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra, mert azt akarjuk, hogy Magyarországnak békepárti és nemzeti kormánya legyen” – mondta Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy szerinte az Európai Unió korábban eldöntötte, hogy háborút akar, és ennek érdekében ukránbarát és Brüsszelbarát kormányt szeretne Magyarországon.

10:46

„Európai háború nem lesz, hanem van. Az orosz-ukrán háború egy európai háború” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint Európa 2014 óta (krími háború) játszik a tűzzel, a pokollal. Ukrajna uniós csatlakozására utalva azt mondta, hogy a háborút a jó szándék is kiválthatja. Szerinte ugyanis Kijev esetében rossz időben vetették fel a csatlakozást, ami végül háborúhoz vezethet. Ha nem lesz globális rend, akkor csak regionális túlélési zónák lesznek.

4 Responses

  1. A büszke bunkofon használó Orbán Dopemannel alapít digitális polgári (LOL) kört, és Török Gábornak meg Lengyel Tamásnak kommentelget.🤷🏻‍♀️ Magyar meg elkezdett világpolitikáról beszélni, és felvázolt egy határozott víziót. A kompország státusz vége, elkötelezettség a Nyugat, az EU, a NATO, a Visegrádi Együttműködés iránt és ami zene füleimnek: nem akarja megtartani a magyarokat a kelet csicskájának, összeszerelő üzemek lesajnált, robotként kezelt, alulfizetett hasznos hülyéinek. És végre az oktatás is szóba került.
    .

    A Fidesz elkezdett visszafelé evezni, a Tisza meg előre. Tegnap először éreztem azt, hogy Magyar már nem kizárólag az Orbán eltakarítására és gyűlöletére koncentráló O1G identitást szolgálja ki, illetve nem is a neres berögzültségei felől közelít, hanem elkezdett egy önálló politikai személyiséget növeszteni.
    Kiállt egy világos külpolitikai vízióval, ami egybeesik Magyarország ezeréves törekvésével és mindazok igényével, akik egy gyarapodó és biztonságos országban szeretnének élni. Egy olyan Magyarországon, ahol a miniszterelnöknek legalább gondolatai vannak az oktatásról, az egészségügyről, a közszolgáltatások színvonaláról, és legalább minimális érdeklődést mutat az itt élő emberek sorsával és életminőségével kapcsolatban.
    Ezzel szemben Orbán tizenöt év kétharmad után annyit bírt mondani, hogy Magyarország egyszer nagy lesz és gazdag. Ehhez ő a maga részéről annyit tesz hozzá, hogy létrehozott egy közös chat csoportot Dopemannel.
    Ha nem csinál semmit, az is több lett volna.

  2. DPK hozzászólás /Skrabskihoz/

    „”semmi… addig meddig arcoskodtak az olyan C vonalss ostobák, mint Menczer, Bayer és Vitályos, hogy a közössègünk 90%-a digitális analfabétákból áll. Az ilyenek nem polgárok, mint annak idején voltak, abban az időben még volt felénk tisztelet. Lejáratták a jobboldalt…”

  3. Olvasom itt a kommenteket. hát…ez az ember bármit mond, utálják. lgaz, hogy mondott már mindent, és annak ellenkezőjét is, és így akarva-akaratlan bizonyos megfoghatatlan rossz érzést keltett az emberekben. Most meg?…Hát?… -utálják.
    Azt is mondta, hogy a cselekedeteit kell figyelni, s nem azt amit mond. Ekkor elkezdték figyelni azt, de nem lett jobb a helyzet, továbbra is utálják őt az emberek. Ez van, -pedig mindenki szeretetre vágyik, de így, ezekkel a módszerekkel nem sikerült. Ennyi.

    megafonos hsz

    1. „De az ellenzék (-et használó ügynökhálózat) továbbra is a kijelölt bábfigurákat isteníti ( bajnai, mzp, mp) , és az unalomig ismételt, de soha nem bizonyított lopikafidesz mantrában bíznak. Persze kormányozni egyik sem tudna.De legalább ne gyáva csicska szociopatákat állítanának az élre.”

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű