Kielemzi a menstruációt a betét

A zürichi műegyetem (ETH Zurich) kutatói most egy  egyszerű, de  fontos fejlesztéssel álltak elő.

A MenstruAI nevű rendszer lényege, hogy az egészségügyi betétekbe egy nem elektronikus érzékelőt lehet integrálni, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy képet kapjanak bizonyos betegségekkel kapcsolatos biomarkerekről. A rendszer részleteit az Advanced Science című tudományos lapban megjelent publikáció ismerteti.

Lucas Dosnon, a tanulmány első szerzője szerint a menstuációs vért eddig figyelmen kívül hagyták a szakemberek, pedig értékes információkat lehet kinyerni az elemzéséből.

A menstruációs vér több száz fehérjét tartalmaz, amelyek közül sok korrelál a vénából vett vérből kimutatható koncentrációval. Ezek között vannak gyulladásos betegségekkel és rákkal kapcsolatos biomarkerek. Egyik ilyen például a C-reaktív protein (CRP), egy fehérje, amit a máj termel, és amely a gyulladásos folyamatokra adott válaszreakció. De ott van a carcino-embrionális antigén (CEA) – amelynek szintje gyakran magasabb a daganatos megbetegedésben szenvedőknél –, valamint a CA-125 is, amely a petefészekrákkal és az endometriózissal hozható összefüggésbe.

A MenstruAI legfontosabb eleme egy papíralapú tesztcsík, amely hasonló a koronavírus kimutatására alkalmas gyorstesztekhez – csak nyál helyett a menstruációt elemzi. A tesztcsík színváltozással reagál bizonyos fehérjékre – minél sötétebb a szín, annál nagyobb a biomarker koncentrációja.

A betét használata után a felhasználónak csak le kell fotózni a betétet, majd az okostelefonos alkalmazás elemzi a képet. Ez a színek finom változását is képes kimutatni, amit aztán egészségügyi információvá alakít át.

A kutatók szerint a fejlesztés megvalósítható, jelenleg egy 100 fős csoporton szeretnék tesztelni az eszközt. Kiemelték azonban, hogy a megoldás nem fogja kiváltani az orvosi vizsgálatokat, sokkal inkább kiegészíti azokat: olyan problémára világíthat rá, amiről az adott személy elsőre talán nem is tud, mert nincs különösebb tünete. Így azonban időben orvoshoz kerülhet, ami akár az életét is megmentheti.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Egy válasz

  1. mind a 77 gendernél? Nem semmi!

    Az adatokat titkolni.

    Péterfalvi Attila figyel a klimax-osokra is.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű