Rekordbevételt hozott Majkának a tavalyi év, de mi lesz most a szponzorokkal?
Tavaly üzletileg élete egyik legsikeresebb évét zárta Majka, de a Campus Fesztiválon előadott, vitákat kavaró színpadi jelenete most kínos kérdéseket vet fel a szponzorai számára is. Mint ismert, a rapper a debreceni koncertjén a miniszterelnök kivégzésére buzdítva adta elő a Csurran, cseppen című dalát.
Majka fellépése a Campus Fesztiválon
Forrás: MW
Fotó: Czinege Melinda
Majka továbbra is a legkeresettebb hazai előadók közé tartozik – és ez a bevételein is meglátszik: a Dyma MM Kft.-n keresztül, amelynek egyedüli tulajdonosa, 2023-ban több mint 783 millió forintos forgalmat ért el. A Forbes adatai szerint a cég 2024-re 123,9 millió forintos adózott eredményt produkált, ami csaknem 60 százalékos növekedés a korábbi évhez képest. A zenész ebből 130 millió forint osztalékot ki is vett – írja a Magyar Nemzet.

Forrás: Képernyőfotó
Majka tehát pénzügyileg élete legerősebb évén van túl, a bevételei jelentős része fellépésekből és az RTL Klubbal való együttműködésből származik.
Emellett számos nagyvállalat rendezvényein is színpadra állt: többek között a Hell, az OTP és a One Magyarország eseményein. Ez utóbbinál ráadásul nagyköveti szerepet is vállalt – miközben egyre inkább balliberális közszereplőként is megjelenik.

Egy válasz
Keményen beleszállt Magyar Péter mindenkibe, aki elhatárolódott Majka kijelentésétől! Szerinte a hatalmát féltő Fidesz kötött bele a művészi szabadságával
élő őszinte és bátor, és sokak indulatait megjelenítő zenészbe! Magyar Péter Tiszalökön állt ki Majkáért és
belekötött a HírTV riporterébe, Futó Boglárkába is!
„Volt olyan kommentelő, aki felháborodott
„Igazad van Majesz! Holnap én is írok egy dalt egy villanyszerelőről, aki egy 3 betűs városban született, később egy valóságshowban szerzett hírnevet, majd zenész lett, s akivel a koncert végén eljátszom, hogy a frkmr húzom, majd beleverem a szájába. Vicces, nem? Nehogy magadra vedd!! Én szeretlek téged, még az MVM-ben is voltam a koncerteden.
Az egész, csak kitaláció, mondhatni művészet. Remélem átmegy. Ha nem, akkor te nem is vagy művész”
– írta az egyik hozzászóló.”