Miskolc. A nulladik lépés az volt, hogy megismerkedtem a kollégákkal

Négyessi Anna lassan fél éve vezeti a Miskolci Kulturális Központot. Nemrégiben a közgyűlés véglegesítette az ügyvezetői kinevezését. Finomhangolásról, és távlati tervekről beszélgettünk, de az interjú során szóba került a Diósgyőri vár üzemeltetése és a Csengey-kert jövője is.

Mik voltak az első lépések?

A nulladik lépés az volt, hogy megismerkedtem a kollégákkal. Nagyon sok emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba rövid időn belül. Ennek mentén kirajzolódott egy működési rendszer: ki milyen tevékenységet végez pontosan, tartozzon akár az üzemeltetéshez, akár a műszaki területhez vagy a szakmához. Sokan évtizedek óta dolgoznak az MKK-nál, mások frissen érkeztek hozzánk. Az első hónapok feladata az volt, hogy átlássam a szervezet működését, és mindenkit a tudásának, képességének megfelelő munkakörbe helyezzünk. Ehhez át kellett szervezni kicsit a meglévő struktúrát. Egy ilyen cég akkor tud jól működni, ha mindenki motivált. Én ebben hiszek. Megpróbáltuk ezt az átszervezést a legkevesebb áldozattal végigvinni. Én egy kollégát sem küldtem el, az volt a cél, hogy mindenkinek megtaláljuk a helyét. Ennek a folyamatnak még most sem értünk a végére, de úgy vélem, jó úton vagyunk, egy jó csapattal.

2 Responses

  1. „Most dolgozzuk ki a Diósgyőri vár üzemeltetésének koncepcióját. Egy biztos, rendkívüli helyszíne lesz a legszínesebb programoknak.” Hát…úgy legyen.

  2. Ez a csapat egymeglehetősen sajátságos kultúrát képvisel, különösen a Csengey kertben hajnalig tartó tivornyákban jeleskednek. Ami persze inkább való egyes borsodi települések Cs. házas negyedeibe, és semmiképp nem Európába.

    1
    1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű