Az elmúlt harmincöt évben a miskolciak az erőfeszítéseiknek köszönhetően „nagyon komoly eredményeket értek el”, a város ma már magában hordozza az egyetemmel, a közösséggel és a térséggel együtt a régió felzárkózási esélyeit – mondta az építési és közlekedési miniszter szerdán Miskolcon.
A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Lázár János úgy fogalmazott: érdemes Miskolcba pénzt fektetni és érdemes a várost „helyzetbe hozni”, amelyre méltó és alkalmas minden miskolci és vármegyei polgár.
Lázár János hangsúlyozta többek közt, hogy a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt lehetőség szerint június 30-ára beindítják, ehhez egymilliárd forintra van szükség azonnal.
Ezért a kormány idei első ülésén a miniszter javasolni fogja, hogy Miskolc soron kívül megkapja ezt az összeget január 31-ig. Mint mondta, ez ideiglenes megoldás, jövőre és két év múlva újabb forrásokat kell a fürdőre költeni a tartós és biztos működtetés és üzemeltetés érdekében.
A politikus a Diósgyőri vár felújítására is kitért. Elmondta, ebben az évben rendezik és statikailag megóvják annak tornyát, emellett dönteni kell a vár területén létrejövő háromezer kilométernyi közösségi, kiállító hely funkciójáról is. Megjegyezte, a kormány eddig 16 milliárd forintot csoportosított a vár újjáépítésére.
Lázár János a miskolci úthálózatról azt mondta, az elhasználódott és rossz állapotban van. Az államnak nyolcvanöt kilométernyi útja van a város belterületén, ebből a legfontosabb nagyságrendileg tíz kilométer felújítását kell először megvalósítani, s ennek az útnak a felújítását még az idén megkezdik. A munka 3,5 milliárd forintos beruházást jelent, amely várhatóan szeptemberben kezdődik és jövő tavasszal ér véget.
Az ülésen arról is megállapodtak, hogy egy a városháza mögötti térről az Avasra induló felvonót építsenek, emellett az önkormányzatnak van egy városrehabilitációs terve is a városrészhez kapcsolódóan.

A miniszter elmondta, a MÁV-Volán csoport február elején húsz új elektromos autóbuszt vásárol az Ikarustól és ebből hármat Miskolcra fog irányítani. Közölte, a miskolci pályaudvar egy stratégiai állomás, amelynek fejlesztéséről „nagyívű” tervet készítenek a kollégái.
Kiemelte, fel kell újítani a miskolci vasútüzemet, meg kell csinálni a pályaudvar szolgáltató részét és az Y-hídtól 3,6 kilométer hosszan egy elkerülőutat kell építeni a pályaudvarig.
Lázár János a Diósgyőri Acélművek (DAM) területének kérdésére is kitért, elmondta, a kormány abban érdekelt, hogy ott területi rehabilitáció kezdődjön.
Tóth-Szántai József polgármester egyebek mellett beszélt a Bükk városa programról, amely kijelöli azt az utat, hova szeretne eljutni Miskolc tíz év alatt. Emellett a jelen és a rövidtávú jövő olyan ügyeire is kitért, mint a barlangfürdő újjáépítése, az újraaszfaltozási program és a DAM területének kérdése.

15 Responses
és erről mélyen hallgat az északhirnök:
https://index.hu/belfold/2025/07/12/eskuvo-brazilia-sebian-petrovszki-laszlo-dk-demokratikus-koalicio/
nem hallgat, csak nem tudsz olvasni gyökérharcos, reggel jelent meg a cikk
„nem a leégett részt”
minden más ütemesen megnyitható
Ezen dolgoztak, ezen dolgoznak
A bolsik minden szót, minden mondatot kiforgatnak
„Nyitvatartás
Kagyló Strandfürdő
A hét minden napján: 09:00-20:00-ig
Pénztárzárás: 19:00
Medencezárás: 19:30
Szauna Park
A hét minden napján: 09:00-20:00-ig
Csónakázó-tó
Csónakkikötő minden nap 10:00-20:00-ig
Pénztár minden nap:10:00-19:30
Barlangfürdő belső medencéi és az Aquaterápia
Ideiglenesen ZÁRVA”
Pereld be őket Sebestyén elvtárs!
annyit sem értek
inkább dalolom Ákos dalát
„A bosszu népe úgy tenne jégre
Hogy ne is vedd észre hogy elpusztit
A lélek üressége a mérce kettõssége
Egy bosszualló isten torzult tükörképe
E szorgos nép, ha perbe fog
Téged elevenen tûzre dob
A harag réme, a béke vége
Tombol a bosszu népe a bosszu népe
Úgy tenne jégre
Hogy ne is vedd észre hogy elpusztit
Ne szabadkozz: te szabad vagy
A hatalmad magadnak akartad
Hat szabad-e hagynod, hogy furja-tépje
Hazadat folyton a bosszu népe?
Félnek tõled, rettegnek
És inkabb elevenen esznek meg
Csak nehogy el tudd mondani végre
Hogyan gyûlöl a bosszu népe a bosszu népe
Úgy tenne jégre”
Pont Ákost?Másik netzenész nem volt a közelben?MOndjuk Kis grófó vagy győzike?
Talán mert a bolsik tudják, hogy mit jelent az ideiglenesen szó. Szásáéknak is elég sokáig tartott, míg ideiglenesen hazánkban állomásoztak. A Grazból szabadult gecinek meg már biztos hiányoznak, azért nyalja állandóan putler seggét.
Oszt ezzel a „Grazból szbadult geci”-vel 35 éve nem bírtok elbánni? Ennyi makkegészséges zseni? Képesek vagytok 35éve utálni?
Akkor kibírtok még vagy 30 évet.
Szásáékat ti hívtátok be! Ragaszkodtatok, hogy Hruscsov csak a legelső és legutolsó Hitler csatlós Ausztriából vonuljon ki, nálunk maradjon a terülj asztalka.
Amikor Orbán elmondta a hatodik koporsót, rád gyütt az aprófosás.
Most meg itt hőzöngsz 2025-ben
Egyébként Nem a Gyurcsány- Putyin házaspár vacsorázgatott oda-vissza?
Nem Böszme volt vendég Putyin dácsájában?
Ja, bolsi vagy
a bolsi meg három dolgról felismerhető
1 nem igazat mond = mellébeszél
2 igazat nem mond = csak kussol
3 nem mond igazat = hazudik
Pontos leírás Orbán Győző párttitkár elvtársról és ifjúkomcsi kisfia jelleméről.
A vár ügyében igen okosak voltak a mostani vezetés helyi ideológusai. Pedig azt a szemetet is tőlük örökölte Veres. Meg is tettek mindent, azzal a bamba képű Kissel az élen, hogy véletlenül se sikerüljön befejezni a projektet a Veres adminisztrációnak. Azóta viszont fordult a világ. megint Ők kerültek hatalomra, de olyan nagy villantás nem igazán történt. A várnál is piszmognak valamit, a barlangfürdőnél is, de nincs nagy dinamikája a dolgoknak. Ahhoz pénz kellene, de nem ad a nagyfőnök. Az iparűzésit is elvonja, ezek meg levelet küldenek, hogy dobjuk össze a kilátó bútorzatát. Hát hogyne szaladunk, lenne még méltóságodnak egyéb óhaja is?
Ja, hogy szar a helyzet nincs pénz, most lehet megmutatni ki milyen ügyes.
Hajrá Polgi, bizonyitsd a rátermettséged! Itt a lehetőség.
ócska bolsevik hergelés
bolsi meg három dolgról felismerhető
1 nem igazat mond = mellébeszél
2 igazat nem mond = csak kussol
3 nem mond igazat = hazudik
„Lázár János hangsúlyozta többek közt, hogy a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt lehetőség szerint június 30-ára beindítják”
Tehát Lázár J. nem mondta, hogy tutti biztos és azt sem mondta, hogy ha törik, ha szakad . . .
Igaz, azt sem mondta, melyik évben.
Mi a kérdés ?
Minek gyulladt ki,
ugyanúgy mint az Ellipsum szauna?