Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát
Penza és Voronyezs kormányzója is arról számolt be, hogy drónok támadták őket keddre virradóra.
Orosz jelentések szerint Ukrajna keddre virradóra újabb dróntámadást indított Moszkva ellen, biztonsági okokból a főváros mind a négy nagy repülőterét több órára lezárták – írja a BBC.
Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin a közösségi médiában közölte, hogy legalább 19 ukrán drónt semmisítettek meg, mielőtt azok „különböző irányokból” elérték volna a várost. Azt írta, hogy a roncsok egy része a városba vezető egyik főútvonalon landolt, de nincsenek áldozatok.
Orosz katonai bloggerek meg nem erősített beszámolói szerint Moszkva déli részén egy lakóház ablakai be is törtek.
Moszkva mellett más orosz városok, köztük Penza és Voronyezs kormányzója is arról jelentett, hogy drónok támadták őket keddre virradóra.
Az ukrán vezetés egyelőre nem nyilatkozott. Harkiv polgármestere azonban azt közölte, hogy Oroszország az éjszaka folyamán dróncsapásokat hajtott végre a városban, valamint Kijev térségében is.
Ez már a második egymást követő éjszaka, amikor Oroszország ukrán dróntámadásról számolt be: hétfőn az orosz védelmi minisztérium arról számolt be, hogy az éjszaka folyamán 26 ukrán drónt semmisítettek meg.
Oroszország a több mint három évvel ezelőtt kezdődött ukrajnai inváziója óta Kijev több dróntámadást is intézett Moszkva ellen. A legnagyobb támadás márciusban három ember halálát okozta.
Korábban
Zelenszkij megüzente, nem garantálja azok biztonságát, akik a Vörös térre mennek a katonai parádéra

Nem fogadja el Ukrajna azt a három napra szóló tűzszünetet, amelyet az orosz elnök javasolt a második világháború befejezésének jubileumi évfordulójára – írta a New York Times. Moszkvában május 9-én lesz a Vörös téren katonai felvonulás – a szovjet-orosz történelmi zsargonban ez a Szovjetunió 1941-es német megtámadásától a náci Németország 1945-ös kapitulációjáig tartó Nagy Honvédő Háború végét jelenti, amelynek hivatalos dátumaként az oroszok nem május 8-át, hanem május 9-ét ismerik el.
A rendezvényen az EU-ból egyetlen tagország képviselőjeként ott lesz a szlovák kormányfő, Orbán Viktor politikai szövetségese, Robert Fico. Elmegy az ünnepi katonai felvonulásra a kínai elnök, Hszi Csin-ping is.
Related
Így énekli a Last Christmast az orosz katonakórus a Vörös téren – videó
Így énekli a Last Christmast az orosz katonakórus a Vörös téren – videó Így énekli a Last Christmast az orosz katonakórus a Vörös téren – videó
3 Responses
EU-t Ficó képviseli majd magas diplomáciai és magas tárgyalási szinten a győzelem napi katonai parádén Moszkvában és az egyetlen az EU-ból aki a vámháborúkra is megoldást javasol majd egész biztosan Trump és Putyin felé, hogy ne sújtsák az EU-t vámháborúk és a kereskedelmi megállapodásokat is felújíthatja valamint az energiaellátás felé való tárgyalások megújítása. Trump is várhatóan jelen lesz az USA-t képviselve magas diplomáciai és magas tárgyalási szinten. Kína is ott lesz Hszi Csin Ping és Türk Tanácsi is várhatóan magas szinten képviseli majd magát. Ursula vagy Macron erre képes lenne? Ursula és Macron csak szankciókat osztogat Oroszország felé Ficó az egyetlen békepárti az EU-ból. „Zseléke” Zelenszkij megüzente nem garantálja azok biztonságát akik a győzelem napi parádéra mennek Moszkvában? Valamint nem fogadja el Putyin egyetlen javaslatát se és tűzszüneti javaslat időtartamát se. Vagyis ha nem garantálja és nem fogadja el tűzszünetet ez mintha azt sugalná kétértelmú fogalmazása mintha szándékos valamilyen provokációra készülne vagyis ez nyílt fenyegetés Zelenszkijtól? Nyilatkozatai alapján igen mert kétértelmű sugallata sajnos. Magyarországnak is üzent Zelenszkij, hogy nagyon veszélyes amit Orbán csinál és következményei lesznek , hogy a magyarokat Orbán Ukrajna ellen hergeli Ukrajna EU csatlakozása ellen. Most már szemmel látható Magyarországra és Szlovákiára s az EU-ra nem Putyin háborújának esetleges továbbterjedése veszélyes. Hanem Ukrajna veszélyes esetleges provokációi, kiszámíthatatlansága, kétértelmű, furcsa nyilatkozatai. Ursula EU meg egy iylen országot támogat mint Ukrajna ami kiszámíthatatlan? Gyakorlatlag most már Zelenszkij az EU-t befolyásolja Ursuláék nem veszik észre, hogy „orruknál fogva vezeti”? Putyin pedig közölte, hogy ha Ukrajna bármit is csinál Május 9 -edikén akkor Ukrajnának is szembe kellene majd nézni a következményekkel és Putyin legújabb nyilatkozata, hogy reméli, hogy nem kell bevetni az atomfegyvert. Ukrajna Oroszország felé hergeléseire adott válasz lehetett. Itt nem Oroszország veszélyes hanem Ukrajna vált veszélyessé kiszámíthatatlansága, különböző nyilatkozatai, kétértelmű, furcsa nyilatkozatai miatt. Sajnos mindezekből látni ,hogy a környékünk is „nagyon a szakadék szélén táncol” biztonságilag. „Ember lett embernek vérfarkasa”. Hogy juthatott el sajnos idáig a világ? Nagyhatalmak hergelései, provokációi és vezetőinek kétértelmű nyilatkozatai miatt sajnos. Nagyhatalmak feszülten figyelik vezetőik egymás válaszreakcióit, nyilatkozatait. Igaz a mondás, hogy „régen sokkal jobb volt” valóban jobb volt mert régen anyagi és létbiztonságunk volt most meg egyik se. Mert mindenhol ha kinyitjuk tévét, bekapcsoljuk rádiót, netet nézzük csak a nagyhatalmak közti viszályról hallunk a szeretet, emberség elveszett sajnos s az igazság szó elől végleg elveszni látszik az i betű? Igazság helyett csak a gazság van sajnos.
a hájas diszx vándorló büdös szarx gos undormány pedofil elmebeteg ribancpofa miért nem lesz ott?xennyire fosik?
Eszed annyi, amennyi látszik. Feleslegesen fosod ide a hülyeségedet.