Újabb amerikai segítséget kap Ukrajna

Egy Izraelben állomásozó Patriot légvédelmi rendszert küldenek Ukrajnába, miután felújítják azt – írja a New York Times négy jelenlegi és volt amerikai tisztviselő állításai alapján. Erről korábban nem beszéltek, az egész azután derült ki, hogy az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a légicsapásokat Ukrajna ellen.

A lap szerint a nyugati szövetségesek arról tárgyalnak, hogy Németország vagy Görögország is adjon még egyet. A névtelenséget kérő nyilatkozók nem voltak hajlandóak arról beszélni, mit gondol Trump a lépésről, ahogy azt sem árulták el, hogy ez a döntést még a Biden-kormányzat alatt született-e.

photo_camera A délkelet-lengyelországi ukrán katonai központba telepített Patriot-rendszer Fotó: SERGEI GAPON/AFP

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője arra hivatkozva hárította a megkeresést, hogy nem közölnek részleteket a védelmi rendszerek elhelyezkedéséről, de emlékeztetett, Trump azt akarja, hogy véget érjen az ukrajnai háború.

A védelmi minisztérium azt közölte, „továbbra is biztosít felszerelést Ukrajnának a korábban engedélyezett” csomagokból.

Bár Ukrajnának 8 Patriot légvédelmi rendszere van, abból csak hat működik. Az egyik amerikai tisztviselő arról beszélt, a másik kettőt felújítják. Az izraeli és a németországi vagy görögországi rendszerrel együtt viszont már 10 Patriot-rendszere lenne, elsősorban Kijev védelmére. Ezeket a szállításokat az Egyesült Államoknak mindenképp jóvá kell hagynia.

2 Responses

  1. Az ukrán nép elképesztő bátorsággal és kitartással védi hazáját – igazi hősök, akik megérdemlik a világ elismerését

  2. Nem vettem észre , hogy Szíjjártó meg Orbán tiltakozna Trump barátjuknál az újabb ukrajnai fegyverszállítmányok miatt . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű