Főszerkesztőnk, Krisztina beszámol a nap néhány érdekes híréről! 📢

Korábban

nyugatifeny.hu nevű portálon találkoztunk először a hétvégén egy TikTok videóval, amelyet az NLC (korábbi nevén NLCafe / Nők Lapja Cafe) elbocsátott újságírónőja tett közzé.

Ebben Kessel Krisztina azt állította, hogy több mint 400 cikke után azért vált meg tőle a lap vezetősége, mert kiverte a biztosítékot a szépség privilégiumával (pretty privilege) kapcsolatos egyik, nemrég megjelent cikkével.

Kiverte a biztosítékot

Kessel azt állította az esetről, hogy „életében először sikerült kirúgatni magát egy szerkesztőségből”. Kessel fő állítása volt, hogy vagy mindenki egyformán szép és a szépség szubjektív, vagy pedig vannak objektíve szebb és csúnyább emberek, és ebből kifolyólag aki szebb, az előnyöket élvezhet az életben, de a két állítás egyszerre nem lehet igaz.

Az ominózus cikk még megjelent az NLC.hu felületén, de ezután az újságíró elmondása szerint először felére akarták csökkenteni a megjelenési lehetőségeit, majd közölték vele, hogy egyetlen cikke sem mehet ki ezentúl, azok sem, melyek ekkorra már készen voltak. Kessel azt állította, hogy a kirúgása mögött az van, hogy „egy női szerkesztőségben nem lehet azt mondani, hogy vannak csúnya nők.”

Watch on TikTok

 

Az NLC szerint Krisztina sértegette a lap munkatársait

A Media1 a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében megkereste az NLC-t működtető Central Médiacsoport vállalati kommunikációs vezetőjét is, aki válaszként eljuttatta nekünk Munkácsy Márton, az NLC.hu társfőszerkesztőjének magyarázatát az elbocsátásra.

A magyarázat szerint Krisztinától három évnyi kihagyás után, 2023 márciusától kezdtek újra cikkeket rendelni az nlc.hu Trend rovatába, és ekkor tisztázták vele a rovattal kapcsolatos szakmai elvárásokat.

„A szóban forgó cikk után jeleztük Krisztinának, hogy sajnos ez a fajta témamegközelítés nem vonzotta az NLC Trend rovatának olvasóit, nem felel meg a szakmai szempontoknak, valamint újra tisztáztuk Krisztinával a szakmai követelményeket. Sajnos Krisztina ezután is olyan témajavaslattal jelentkezett, ami nem illett a Trend rovat tematikájához, ezért ezt nem fogadta el a szerkesztő. Krisztina Tik-Tok csatornáján fejtette ki nemtetszését a döntéssel kapcsolatban és sértegette az NLC szerkesztőség szakmai munkáját.

Ezek után a Trend rovat szerkesztője jelezte Krisztinának, hogy a továbbiakban nem rendelünk tőle több cikket az nlc.hu oldalára” – írta lapunknak Munkácsy Márton a Central Médiacsoport sajtósán keresztül.

Hogy kinek van igaza az ügyben, a lapnak vagy a volt újságírójuknak, a magunk részéről olvasóinkra bízzuk. Ha van kedvük, írják meg kommentben, mit gondolnak a történtekről!

3 Responses

  1. Szirmai lakosként azt kérném Öntől, hogy ha lehetséges, minél hamarabb osszák meg azokat a konkért információkat, hogy ki és mit óhajtott létrehozni Miskolc kertvárosi övezetének a határában, és mi várható ezen a területen a jövőben. Erre azért is van óriási szükség, mert politikai kalandorok mindenféle lehetséges információ lebegtetésével izgatják az itt élők idegrendszerét, miszerint a munkagépek levonulása csak időleges, és mihelyst megszerzik a szükséges engedélyeket az itt sumákban munkát kezdők (hogy kicsodák, erről senki nem pampog, de olyan politikai kapcsolatokkal rendelkeznek, hogy meg fogják kapni az engedélyeket), folytatni fogják a későbbiekben jelentős környezeti szennyezzéssel járó munkát.

  2. Pazmeg! Diktatúra van a Central Media Zrt-nél?

    „2014-ben Varga Zoltán vállalkozó megvásárolta a Sanoma Media Budapest Zrt.-t. A Cégbíróság 2014. augusztus 31-i hatállyal Central Médiacsoport Zrt. néven jegyezte be az új online és print médiavállalatot. Ezzel végleg lezárult az egykori Sanoma Media Budapest Zrt. tulajdonosváltása.[2]

    2018. május 15-től Mészáros Kinga vette át Varga Zoltántól a Central Médiacsoport vezérigazgatói feladatait. A tulajdonos, Varga Zoltán ettől kezdve az igazgatóság elnökeként vesz részt a munkában, továbbá operatívan irányítja a Central Médiacsoport külföldi terjeszkedési stratégiájának megvalósítását.[3]

    A cég honlapja Varga Zoltánt legkésőbb 2023 januárjától a korábbi igazgatósági elnöki mellett újra vezérigazgatói pozícióban tünteti fel.[4]

    Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
    A Sanoma korszak termékei
    Sanoma Budapest Zrt. a szórakoztató magazinok, az üzleti lapok, valamint az internetes oldalak piacán volt aktív. 38 lapot felölelő portfóliójának köszönhetően Magyarország vezető lapkiadója és legnagyobb online tartalomszolgáltatóként működött.

    A Sanoma Budapest Zrt. lapjaiból percenként 182 példány kerül eladásra, amelyek segítségével 25 millió embert ért el havonta (keresztolvasottsággal). Az eladott példányszámok szempontjából az első öt női heti magazin közül négy a Sanoma kiadásában jelent meg: Story, Nők Lapja, Best, Meglepetés.

    A Sanoma Budapest Zrt. leányvállalatával az olvasói magazinpiacon 36%-os piaci részesedéssel rendelkezett, míg a hirdetői magazinpiacon 25%-os a részesedést ért el.

    Szórakoztató lapok
    A Sanoma Budapest Zrt. kiadásában 33 különféle szórakoztató lap jelent meg.

    női heti lapokat Best, V.I.P., Maxima, Meglepetés, Nők Lapja, Story, Sikk
    női havi és időszaki magazinok: Cosmopolitan, Kismama, Kismama Különszám, Kismama Mintaszám, Kismama Gyerekek, Meglepetés Ráadás, Nők Lapja Évszakok, Nők Lapja Esküvő, Praktika, Story Különszám, Barátok Közt magazin, Wellness, Marie Claire
    férfi és népszerű természettudományos lapok: FHM, National Geographic
    gasztronómiai lapok: Fakanál, Fakanál Recepttár; Nők Lapja Konyha
    lakberendezési magazinok: Otthon, Atrium
    rejtvénylapok: Füles, Poénvadászat (ezeket a lapokat később felvásárolta az IQ Press)
    műsorújságok: Színes RTV, RTV Műsormagazin
    programmagazin: Exit”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű