Egy fideszes nem gondolhat, nem mondhat, nem tehet mást csak amit a bolsik előírnak neki.
Kis ország vagyunk, csak az adósságunk nagy , megmondták az internacionalisták.
Az erfurti esztergályos szabadon jön Diósgyörbe marózni, a miskolc eszergályos szabadon megy Frankfurtba forgácsolni. A vöröslámpás negyed szolgáltatásai is szabadon áramolhatnak; punci paritás elve. A tisztesség határai szabadon átjárhatók.
A pénzügyi háttérrel sincsen minden rendben, sőt mondhatni ezzel van a legnagyobb baj a képviselő szerint. “A választások előbb beharangozott kormányzati forrásokról semmi hír, és az ország gazdasági helyzetét ismerve ezek érkezésére nincs is sok esély. A fejlesztésre így csak az EU-s pályázati pénzek állnak majd rendelkezésre, de azok érkezése a jelenlegi politikai helyzet miatt egyre bizonytalanabb, ahogy a teljes program megvalósítása szintén, és ezt biztosan tudja a jelenlegi városvezetés is” –
Háát 75 000 milliárd Ft éves bruttó mellett mi lesz velünk, ha nem jön az EU-tól az évi 1200 milliárd Ft ?
( ami politikailag nem jöhet mert kell az ukránoknak)
Nincs mese! orbán mindent tönkretett kell az országnak a 8. IMF hitel
Majd csak visszafizeti valaki, ahogy azt tette öt kormányon át a Fidesz vezette ország.
Tényleg, hülyegyerek?
A fidess kurmány által felvett orosz és kínai hitelekről is brekegj már valamit? Esetleg erről mit tudsz mondani, csírácska? https://hvg.hu/gazdasag/20250403_Szabad-Europa-A-kormany-10-milliard-euronyi-hitelt-akar-felvenni
Ezeket ki a büdös franc fogja visszafizetni? Ti, b+?
Húzzál a halál f@szára, fideszhulladék!
Mire vesz fel? Megmondom neked hülyegyerek!
A költségvetési lyukak befoltozására, amit a kormányzásuk alatt okoztak! Valamint arra, hogy a kiccsaládnak legyen hová elmenni nyaralni!
Szétbaszták az oktatást az egészségügyet, az ipar a mezőgazdaság romokban és te beruházásokról vartyogsz? Már 3 hónap alatt elérték az évre tervezett költségvetési hiány 60%-át! Ekkora barom nem lehetsz b+!
Itt csak olyan beruházás folyik amiből az ország egy fitying hasznot sem fog látni! Lásd kínai akkugyárak.
2
Jajj! tele voltatok hiper-szuper Eü, oktatás, közlekedési stb miniszterekkel
minisztériumokkal
mégis a volt KGST országok közül csak mi akartunk államcsődbe menni.
Na húzzál el innen!
1
2010-től a vasárnapi újságok szerint minden héten hétfőn megbukik a fidesz-kormány.
2
mi a könnyebb?
eladni 10 cukorgyárat („fékek meg ellensúlyok ” mellett, mármint a néptől)
vagy
visszaszerezni egyet ?
Leléphetsz!
Mit gondolsz, miért kellet venni Lölönek Boszniában cementgyárat az osztráktól? Duplálára nőtt Hejőcsaba? A holcim nem ruházott be világhírú füstgázmosót és filtert a város közelsége miatt 2003-ban?
a fejletlen kommunista Kínától semmit sem! 😀😁😂
Paksi fűtöelemeket is csak átcsomagoltan az USA-tól.
Majd a Westinghouse Electric Company megveszi nekünk Putyintól.
„Az új, kínai kvantumprocesszor egybilliárdszor gyorsabb, mint a szuperszámítógépek, de ez még nem a kvantumfölény”
A mszp nek is volt elszámoltatási államtitkára. Mi lett vele? Kinyírta a nagy Böszme?
„2002 szeptember 2-án Budapesten politikai államtitkári értekezletet tartottak. A megbeszélésen arról döntöttek, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Keller László által vezetett Közpénzügyi Államtitkársága „összefoglaló tablót” készít az összes, az új kormány által indított vizsgálatok helyzetéről.”
Keller is volt az amerikai követségen seggberúgásra? vagy csak az LMP vezér?
https://www.youtube.com/watch?v=1Zdi3Ebp1aY
2
Mesemondó shiffer meséje a pestiköcsögöknél. Egyéb?
1
„mire vesz fel?
bérekre, nyugdíjakra”
Mire vesz fel?Mesélj szolga!
Mondjuk, hogy fejlessze a NASA-nak dolgozó diósgyőri kft-t.
Űrkutatási magyar bedolgozó.
Mondjuk, hogy osztrák mintára megépüljön a kemence célküli cementpolimer gyár, a műegyetem közelsége miatt.
Hagyományos miskolci iparok.
Eeegen:
Az EU vagy bármely privát pénzintézet adott volna 30 évre kölcsönt? Nem. max 15 évre. Erre a 15 évre a kamat 5% alatt maradt volna? Nem! Atomerőművet EU-s kivitelező képes lett volna a pályázaton elnyert áron és határidőn belül megépíteni? Nem (lásd Finn és cseh konkrét tényszerű példákat).
A közutálatnak örvendő ruszkik képesek minderre? Igen. Amúgy a Roszatom jártas az atomerőművek építésében? Igen. Korszerű erőművet építenek? Igen. A ruszkik olcsón adják a hitelt? igen – amennyiben ők a kivitelezők is.
Nem mellékesen melyiknek van több tapasztalata már meglévő orosz blokkok karbantartásában, a ruszkiknak vagy a franciáknak vagy az amsiknak? Nos, ugye egyértelműen a ruszkiknak.
Szóval fuss még három kört, aztán fújd ki magad, aztán felfrissült vérkeringéssel próbálj meg gondolkodni is.
Honnan is lesznek a nagy beszállítók? Csak nem Nyugat-Európából? Csak nem ezért engedélyezték? Megkiméljük az 58 francia blokk terhelését ,mi?
Az 1982-től felvett hét darab IMF hitel — ország kotya-vetya közben— nem bérekre meg nyugdíjakra ment el? Helyedben lesütném a szemem IQ-bajnok: „Húzzál a hax szára, fideszxxék!”
szólj a világnak, ne rendeljék meg az új orosz technikát
„A Roszatom világszinten a legnagyobb külföldi atomerőmű építési projektportfólióval bír, részesedése ezen a piacon 74%.[41] A Roszatom vezető szerepet tölt be a feltörekvő országoknak kínált atomerőművek terén.[42][43] A világszerte jelenleg épülő atomerőművek 37%-ának kivitelezője a Roszatom, ezek jellemzően az OKB Gidropressz vállalat VVER típusú reaktorai. 2012-ben a Roszatom 66,5 milliárd USA dollár értékű külföldi megrendelést kapott, ebből 28,9 milliárd dollár volt az atomerőmű-építés, 24,7 milliárd dollárt tettek ki az urántermékek és 12,9 milliárd dollárt—a nukleáris fűtőanyagok exportja és az ehhez kapcsolódó tevékenységek. 2020-ban a Roszatom 138,3 milliárd USA dollár értékű megrendelést kapott, ebből 89,1 milliárd dollár volt az atomerőmű-építés, 13,3 milliárd dollárt tettek ki az urántermékek és 35,8 milliárd dollárt a nukleáris fűtőanyagok exportja, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységek.[44] A kínai, indiai és iráni atomerőműveket vagy a Roszatom tervezte és kivitelezte, vagy a vállalat részvételével voltak megépítve. A Roszatom részt vesz a kínai Tianwani Atomerőmű, az indiai Kudankulam Atomerőmű és a fehéroroszországi Belorusz Atomerőmű építésében.[45][46][47][48][49]
2013 decemberében a Roszatom egy 6,4 milliárd eurós szerződést kötött a finnországi Fennovoima vállalattal egy egyblokkos erőmű, a Hanhikivi Atomerőmű létesítésére az OKB Gidropressz vállalat VVER-1200 nyomottvizes reaktorával Pyhäjoki városában, melynek építését 2021 után tervezték megkezdeni,[50] de a szerződést 2022 májusában Finnország felmondta.”
1
a franciák szupergyorsak
„A finnek még 2005-ben kezdték el építeni a francia típusú EPR-erőművüket két, már meglévő blokkjuk mellé, de csak mostanra lett üzemképes.
12 év késéssel a tervezetthez képest, de végül mégis megkezdte működését a finnországi Olkiluoto-ban a franciák által épített, úgynevezett harmadik generációs, EPR-típusú atomerőmű 2021. december 21-e éjszakáján.
…..
Az Olkiluoto 3, amely Európa legnagyobb és legerősebb atomreaktora, jelentős késésekkel épült fel. Az eredetileg 2005-ben indult projekt csak 2023-ban érte el a teljes kereskedelmi üzemet, így mintegy 14 évvel csúszott az eredeti tervekhez képest. A mostani már a reaktor második éves karbantartási leállása, ugyanakkor az első, amely egy teljes, 18 hónapos működési ciklust követett. A következő karbantartást 2026 szeptemberére tervezik. A tavalyi hasonló karbantartási leállás öt héttel tovább tartott a tervezettnél, ami negatívan befolyásolta a finnországi áramárakat. A TVO ezért további megelőző intézkedéseket vezet be, hogy javítsa a jövőbeli karbantartási ciklusok megbízhatóságát.”
1
Lézerrel is leginkább az a bajunk, hogy lélegzik.
A Debrecen-Nagykereki vonal „felújítása” is inkább beszántás lesz, a vasutasok már csomagolhatnak. Mindezt amúgy Schengen kapujában, úgy, hogy akár vissza is építhetnék az egykori összeköttetést és használhatnák.
„A debreceni repülőtéren cél az utasforgalom növelése. A repülőtér fontos szerepet tölt be a szabadidős és üzleti turizmusban egyaránt. Indulhat az új futópálya tervezése, ez a fejlesztés pedig tovább növelheti a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát – írta a Debrecen polgármestere a Facebook-on.”
Tudjuk! a ” mocskos fidesz” oka még Trianonnak is.
„Megváltoztatná a 106-os vasúti pálya nyomvonalát a cívisváros vezetése; a cél mielőbbi teljesülése érdekében bruttó 25 millió forint előzetes kötelezettségvállalás tennének egy megvalósíthatósági tanulmányterv elkészíttetése érdekében – derül ki Papp László polgármester előterjesztéséből, amely szeptember 2-án kerül a közgyűlés elé.
A Debrecent és Nagykerekit összekötő 106-os, nem villamosított, egyvágányú vasútvonalról tudni kell, hogy eredetileg Nagyváradig elkészült, de a trianoni békediktátum után a Nagykereki utáni vágányokat felszedték. A magyar kormány néhány éve úgy határozott, megépíti az úgynevezett „déli vasutat” – egy Debrecent, Nagyváradot, Szegedet, Szabadkát és Pécset összekötő vonalat. Az ehhez szükséges megvalósíthatósági tanulmánnyal a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. elkészült. A beruházás Debrecen és Nagyvárad között a 106-os vasútvonalat érintené. A polgármesteri előterjesztés arra hívja fel a figyelmet, hogy a pálya jelenleg átszeli a Déli Gazdasági Övezetet, s egy elővárosi-városi vasúti fejlesztés korlátozná a letelepedni kívánó vállalkozások beruházási terveit. Ezért a nyomvonal megváltoztatása az önkormányzat kiemelt gazdasági érdeke – mutat rá Papp László. Ennek a megvalósíthatóságát célozná a városvezetés által előfinanszírozni kívánt tanulmány.
Az előterjesztés alapján elképzelhető, hogy nem hagyományos vasút, hanem olyan tram-train, azaz vasút-villamos járna a légvonalban egymástól mindössze 56 kilométerre lévő, 200 ezres városok között, amelyet hamarosan átadhatnak Szeged és Hódmezővásárhely esetében.”
Ezek szerint Kövér elvtársnak is hiszel?
„…Az egyik legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt kommunistaellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött szervezet, a Fidesz olyan mozgalom, amelynek a soraiban a lehető legkülönfélébb ideológiájú politikai nézeteket valló emberek és csoportok vannak jelen. Én szocialistának tartom magamat. Ennek alapján azonban nem érzem feljogosítva magamat arra, hogy ezt mástól is megkövetelhessem. Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.”
(Kövér László köszöntője a Fidesz első kongresszusán, 1988. október elsején.)”
1
Mikor is mondta?
amikor még a belvárosi pici SZDSZ nem falta fel az msz(m)p 800 ezres tagságát , 2, 4 miliós táborát.
Amikor még baloldali honfitársaidnak elvei voltak.
1
A fideszes bolsiknak?
2
Akkor mondta, amikor a fideszesek még olyan országban akartak élni, amelyikben a törvény nem csak a kólát védi. Mára oda jutott a Fidesz, hogy a törvény újra nem védi a kólát, de a fideszmaffiát igen.
Egyébként meg nem mindegy, hogy mikor mondta? Hány év után szabad egy embernek szembeköpni az egykori saját magát?
1
Ennél már csak az lenne gázabb, ha Lázár azzal kérkedne, hogy az ő farka nagyobb.
Hja. A „mocskos fidesz”
„Portfolio
2025. április 10. 10:26
Helyben szerelik össze és speciális technológiával a helyére tolják a Szerémi út feletti új vasúti hidat, hogy a művelet a lehető legkisebb mértékben zavarja a forgalmas közúti csomópont és a villamosok közlekedését. A várhatóan április közepén helyére kerülő új híd fontos mérföldkő a Déli Körvasút építésében – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.”
Tudod, hülyegyerek, hogy a Déli Körvasút felújítása és bővítése 338 milliárdos EU-s támogatással valósul meg? Bizony! Az a mocskos Unió! Azt is tudod, hogy lézer eftársad számos vasútfejlesztési és járműbeszerzési projektet lehúzott, mert a vezéred muszkanyalós és áruló politikája miatt az EU megvonta Magyarországtól a támogatást amiből mindezt finanszírozni akarták? Kérdezd meg Vitézy Dávidot, ő szívesen beszámol neked róla részletesen. Mielőtt fényezni akarod itt a pártod, előtte használd az eszed, bár az neked nincs. Visszatérve a Déli Körvasútra ki is a fővállalkozó? A V-HÍD! Csak nem a lölöke cége? De! Micsoda véletlen, hogy ők adták a „legolcsóbb” ajánlatot! 😀
Miközben a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszát is, ami 750 MILLIÁRDOS KÍNAI HITELBŐL épül(get), részben lölöke cége építi. Ah, micsoda véletlen! Ám ezzel még nincs vége! A Szeged-Röszke „felújított” vasúti szakaszon is a V-HÍD a kivitelező. Micsoda véletlen!
A mai napig nem tudnak villanyvontatású szerelvények közlekedni a magyar szakaszon, mert nincs áram a felsővezetékben, nincs kész a betáplálás és a teljes biztosító berendezés. Na, ez hazai forráspénzből épült! 😀
Mesélj inkább az 1989-tól szolgáló cuclib közlekedési miniszterek csipet csapatáról.
Ha magyar a fővállalkozó akkor annak profitja mocskos
Ha külföldi a fővállakozó akkor annak a profitja jótétemény
„2019. július 13-án, Sátoraljaújhely vasútállomáson ünnepélyes keretek között is átadták a forgalomnak a „Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz villamosítása, biztosítóberendezési korszerűsítése, a vasúti pálya korszerűsítése és kapcsolódó munkák megvalósítása”
Ennek hány %-a volt import anyag? Szerinted? Hova ment az EU-pénz?
Már megint lyukra futottál, csicska, ugyanis az általad emlegetett felújítás is EU-s támogatással készült el. 😀 😀
„Ha magyar a fővállalkozó akkor annak profitja mocskos
Ha külföldi a fővállakozó akkor annak a profitja jótétemény”
Tudod agyatlanka, hogy NEM mindegy melyik vállalkozó csinálja! Köztudott és nem egyszer bebizonyosodott, hogy a kormányközeli oligarchák jócskán túlárazva kapták és kapják meg az állami beruházásokat, a tender már előre le van zsírozva, más cégeknek esélyük sincs! Olvass már el néhány, a Hadházy Ákos által feltárt mocskos visszaélést a fideszes söpredék részéről, akik szaros kis munkákat többszörösen túlárazva készítettek el, mert került lóvé a saját zsebekbe! Ezer és ezer milliárdokkal károsítottátok meg a magyar adófizetőket és az uniót! Erre nincs mentség és nem is lesz kegyelem, ezért felelni fog az egész bagázs, a helyi kiskirályoktól kezdve a fidesz vezérkarig!
Inkább ne gyere nekem ezzel a magyar vállalkozó dumával, mert hánynom kell tőletek! Ezek nem vállalkozók, hanem címeres gazemberek!
„Tavaly 114 milliárd forintot fizetett a magyar állam az M5-ös és M6-os autópályák tulajdonosainak. Ezek a legdrágább magyarországi köz- és magánszféra közti koncessziók, avagy a közismertebb angol rövidítéssel ppp-szerződések. Ezt a liberális közgazdászok szerint előnyös konstrukciót a 2002-2010 közötti MSZP-SZDSZ kormányok alkalmazták, és az Európai Unió is erőltette: az elmélet szerint a magáncégek költséghatékonyabban és gyorsabban tudják a beruházásokat megvalósítani, jobb minőségben végzik el a karbantartást, és ezáltal az adófizetők is jobban járnak. A politikusok számára a ppp-konstrukciók fő előnye, hogy úgy tudnak beruházásokat megvalósítani, hogy az nem terheli azonnal az államkasszát…..”
2
Basszus! Oszt 1945-től nem volt időtök elkészíteni
csak az országkirablás visszalökött morzsáiból?
Te beszélsz lyukról? A fekete lyukban?
1
jaj csak a magyarnál van túlárazás
a külföldinél nem
sohasem volt ilyen
😁😂🤣😀
Az EU odafigyel.
2
” Hadházy Ákos által feltárt mocskos visszaélés …” 😁😂🤣😀😁
tele vagyunk ilyen feltárókkal
meg a négy mancsokkal
meg a setétzüdekkel
meg a migránssimogatókkal
meg a izótop és vírus elhelyezőkkel
meg a paprika szín beállítókkal
Ennyi önzetlent együtt látni egy hazában.
3
Ja, hogy a Vitézy gyerek mamája forog a sírjában. Nem újság.
Annyi árulót, sértett fideszest láttam már.
A bolsik a fideszben lapítanak. Nem ismered meg az elvtársaidat? Szerencsétlen barom! 😀
Nagyon szívesen adok egy listát a büdös komcsi elvtársaidról, MSZMP-s, KISZ-es, III/II-es, III/III-as beosztásaikról, felmenőikről!
Nekem? Minek?
Ott vannak a Megbízók, a Haszonévezők az orrod előtt.
Ki nem sz@rja le a megzsarolt, megfélemlített piti kis ügynökök listáját?
https://www.youtube.com/watch?v=z3DruCuEG60
gönczárpád (Szül: Geizenberg Ármin)..„” Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.”
(Göncz Árpád beiktatási beszéde)
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek
világában nem jutott jó szó.”
(Göncz Árpád parlamenti felszólalása, 1990. augusztus 3.)
Az ember attól függően tekinti az életét sikeresnek vagy sikertelennek, hogy milyen kályhától indul el. Én el tudom mondani, hogy az életem a csődök, bukások és mellékutak sorozata volt. És el tudom mondani, hogy különféle kanyarok után oda kötött ki, ahova szerettem volna, s hogy életem végére azt csinálom, amit akarok, szabadon. Nincs önmagammal konfliktusom. A világgal van konfliktusom, a közérzetem nekem éppúgy nem jó, mint másnak, de úgy érzem, hogy a hátralévő időben is megengedhetem magamnak, hogy a jövőben éljek, és ne a múltban. S ha lesz valamikor öt perc, politikai öt perc Magyarországon, amikor egy formálódó időszakban szükség lesz olyan emberre, aki kommunistával és népivel egyaránt szót tud érteni, és akinek a lapja tiszta, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem…Göncz egy rádióinterjúban azt vallotta, hogy 1945-ben sem jobbra, sem balra nem kívánta elhagyni az országot, bár lehetősége lett volna rá, ezen állításának ellentmond – miként az Ilkei Csaba kutatásainak eredményeként közismert –, hogy miután a Nagy Ferenc-féle, ún. köztársaság-ellenes összeesküvéssel összefüggésben 1947 júliusa és szeptembere között előzetes letartóztatásban volt, onnan szabadulva tiltott határátlépést kísérelt meg Ausztria irányába. Egyúttal valutacsempészettel is megvádolták a kommunista irányítás alatt álló belügyi hatóságok. Ez akkoriban rendkívül súlyos büntetőjogi következményekkel, internálással, börtönnel, folyamatos rendőrségi vegzatúrával járt, Árpi bácsi mégis megúszta szűk két hét fogva tartással, s utána mehetett Isten hírével. 1956-ban a Magyar Parasztszövetségben ténykedett, a következő évben pedig segített Nagy Imre A magyar nép védelmében című röpiratának külföldre történő kijuttatásában. Ezért letartóztatták, majd 1958-ban a Bibó-perben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a fellebbezés lehetősége nélkül. Azonban 1963-ban több száz elítélttel együtt ő is amnesztiában részesült, és 1965-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedhetett. Olvasóink fantáziájára bízzuk a talány megfejtését, hogy Göncz sok tízezer ’56-os szabadságharcossal ellentétben vajon miért részesülhetett 1947-ben, majd 1963 után is effajta kivételezett bánásmódban, némi koordinációs támpontként azonban megjegyezzük, hogy 1989. december 18-22. között, amikor az állambiztonsági főcsoportfőnökség archívumában a nagy tisztogatások folytak – ekkor már a globalista háttérhatalom vezetői kiválasztották hazánk majdani politikai vezetőit –, selejtezés fantázianév alatt több mázsányi iratot eltüntettek, többek között a leendő elnök dossziéiból is az említett büntetőeljárási és peres anyagából, több mint 100 oldalnyi dokumentumot.”
Ugye nem gönczárpáddal akarod elterelni a figyelmet a komcsi gazdáidról?Ennyire még te sem lehetsz debil kiszeském..:):):)
3
Szerencsétlen fidióta úgy gondolta, hogy minden idők legnépszerűbb köztársasági elnökével, az ország „Árpi bácsijával” fogja elterelni a figyelmet a Fideszben megbújó egykori MSZMP-sekről, munkásőrökről, besúgókról, vagy ahogy egy szóval szokta őket emlegetni: komcsikról. Hát nagyon nem sikerült…
3
Áá! Én csak a fidesz-fan Szegvárira hivatkozok. Látott már egypár kamionnyi MSZMP dossziét Miskolc város egy-két kemencéje
„Szegvári Katalin
Index
2005. február 27
Gyurcsány úr!
Amikor anyósa, Apró Piroska hatalmas villájában üldögél, melyet néhai apósának – Apró Antalnak köszönhet, aki annak idején élet és halál ura volt / apropó: ő miért nincs a Poltical Capital listáján a megrendelők között?/ eszébe jutott-e, hogy azok életével játszik, akiket – többek között- kedves felsége nagypapájának is köszönhetően megzsaroltak, és beszerveztek. Eszébe jutott-e, hogy egy olyan párt nevezte ki önt kormányfőnek – nem kis mértékben anyósának köszönhetően -, amelynek tagjai az előd párt tagjai is voltak? Eszébe jutott-e, hány család életét dúlja most fel azzal, hogy nyilvánosságra hozatja azok neveit, akik nem tudtak, vagy nem mertek nemet mondani apósa titkosszolgálati pribékjeinek?
Fel akarja tárni a múltat? Beszélgessen sógorával, vagy anyósával, akinek a választások előtt nem volt más célja, mint az ősellenség: Kovács László félreállítása, Meggyesy Péter érdekében. A jól értesültek azt is tudják, miért volt ez számára fontos. És ki is írta azt cikket, amelyben Kovács Lászlót vádolják a D 209-es akta kiszivárogtatásával? Ugyanaz, aki 1993-ban így vélekedett a szocialistákról: Jönnek fel, mint szar a moslékban. Igen_. Az ön új üzenetnek szánt kulturális minisztere, Bozóki András. Nos egy ilyen belső morállal rendelkező csoport most pellengérre meri állítani egykori áldozatait? És hol vannak, akik zsaroltak, megfélemlítettek, feljelentettek a titkosszolgálatokon belül és kívül?
És most magamról: tisztázzuk a múltat.
Mit szól ahhoz, hogy valaki áldozat és megfigyelt egy személyben, mégpedig úgy, hogy az illető önmagát figyelte meg?
Adva van egy gyerekét egyedül nevelő anya, akit elhagyott a férje, és hogy még tovább cifrázzam, az asszony el kell hogy tartsa idős édesanyját is.
Nos ezt a fiatalasszonyt, amúgy tévériporter, aki munkája okán gyakorta jár német nyelvterületre, egy szép napon felkeresi valaki a BM-től, vagy isten tudja honnan, és azt mondja, veszélyben a család, mert a németeknél rajta van beszervezendőket tartalmazó listán. Az illető felajánlja védelmét, és annyit kér, hogy én – hiszen természetesen csak a magam ügyéről tudok felelősséggel írni – számoljak be külföldi útjaimról. Nincs beszervezési nyilatkozat, nincs zsarolás, nem kell senkit itthon megfigyelni, csupán titoktartási kötelezettséget aláírni és családom védelmében elmondani, pl. azt, hogy egy bécsi szállodában egy titokzatos hang keres a portán, ám többet nem jelentkezik.
Nem írtam soha jelentést, nem kellett környezetemről beszámolni.
Gyurcsány úr? Mi voltam, mi vagyok én? Az ön játékszere? A politika áldozata?
Most ön önfeledten, kommunkációs és magamutogatós kényszerből kiszabadította a szellemet a palackból,……..”
1
Patkány-városrészeket nagy ívben kerülöm . Tehetem.
most akarsz hamisított ügynök aktákkal előhozakodni
12 évig voltatok kormányon
Ennyire még te sem lehetsz debil hazátlan ..:):):)
59 Responses
Lázár szX Xoltál és XYX maradtál. Te még kocsXXXXXXXXXis X vagy. Csak lX Xtudsz.
Lázár fideszes, szóval akkor is hazudik, amikor kérdez!
Egy fideszes nem gondolhat, nem mondhat, nem tehet mást csak amit a bolsik előírnak neki.
Kis ország vagyunk, csak az adósságunk nagy , megmondták az internacionalisták.
Az erfurti esztergályos szabadon jön Diósgyörbe marózni, a miskolc eszergályos szabadon megy Frankfurtba forgácsolni. A vöröslámpás negyed szolgáltatásai is szabadon áramolhatnak; punci paritás elve. A tisztesség határai szabadon átjárhatók.
Erre szavaztál.
A pénzügyi háttérrel sincsen minden rendben, sőt mondhatni ezzel van a legnagyobb baj a képviselő szerint. “A választások előbb beharangozott kormányzati forrásokról semmi hír, és az ország gazdasági helyzetét ismerve ezek érkezésére nincs is sok esély. A fejlesztésre így csak az EU-s pályázati pénzek állnak majd rendelkezésre, de azok érkezése a jelenlegi politikai helyzet miatt egyre bizonytalanabb, ahogy a teljes program megvalósítása szintén, és ezt biztosan tudja a jelenlegi városvezetés is” –
Mi ez?
Kéri laci bá’ feleségének Zita néninek a viziói?
Háát 75 000 milliárd Ft éves bruttó mellett mi lesz velünk, ha nem jön az EU-tól az évi 1200 milliárd Ft ?
( ami politikailag nem jöhet mert kell az ukránoknak)
Nincs mese! orbán mindent tönkretett kell az országnak a 8. IMF hitel
Majd csak visszafizeti valaki, ahogy azt tette öt kormányon át a Fidesz vezette ország.
Tényleg, hülyegyerek?
A fidess kurmány által felvett orosz és kínai hitelekről is brekegj már valamit? Esetleg erről mit tudsz mondani, csírácska? https://hvg.hu/gazdasag/20250403_Szabad-Europa-A-kormany-10-milliard-euronyi-hitelt-akar-felvenni
Ezeket ki a büdös franc fogja visszafizetni? Ti, b+?
Húzzál a halál f@szára, fideszhulladék!
Ja, a szabad európa
ismerjük már a fellazítást 1956-tól
mire vesz fel?
bérekre, nyugdíjakra
vagy
beruházásokra?
Abból élsz.
Mire vesz fel? Megmondom neked hülyegyerek!
A költségvetési lyukak befoltozására, amit a kormányzásuk alatt okoztak! Valamint arra, hogy a kiccsaládnak legyen hová elmenni nyaralni!
Szétbaszták az oktatást az egészségügyet, az ipar a mezőgazdaság romokban és te beruházásokról vartyogsz? Már 3 hónap alatt elérték az évre tervezett költségvetési hiány 60%-át! Ekkora barom nem lehetsz b+!
Itt csak olyan beruházás folyik amiből az ország egy fitying hasznot sem fog látni! Lásd kínai akkugyárak.
Jajj! tele voltatok hiper-szuper Eü, oktatás, közlekedési stb miniszterekkel
minisztériumokkal
mégis a volt KGST országok közül csak mi akartunk államcsődbe menni.
Na húzzál el innen!
2010-től a vasárnapi újságok szerint minden héten hétfőn megbukik a fidesz-kormány.
mi a könnyebb?
eladni 10 cukorgyárat („fékek meg ellensúlyok ” mellett, mármint a néptől)
vagy
visszaszerezni egyet ?
Leléphetsz!
Mit gondolsz, miért kellet venni Lölönek Boszniában cementgyárat az osztráktól? Duplálára nőtt Hejőcsaba? A holcim nem ruházott be világhírú füstgázmosót és filtert a város közelsége miatt 2003-ban?
a fejletlen kommunista Kínától semmit sem! 😀😁😂
Paksi fűtöelemeket is csak átcsomagoltan az USA-tól.
Majd a Westinghouse Electric Company megveszi nekünk Putyintól.
„Az új, kínai kvantumprocesszor egybilliárdszor gyorsabb, mint a szuperszámítógépek, de ez még nem a kvantumfölény”
https://qubit.hu/2025/03/14/az-uj-kinai-kvantumprocesszor-egy-kvadrillioszor-gyorsabb-mint-a-szuperszamitogepek-de-ez-meg-nem-a-kvantumfoleny
van miből dőzsölni
2010-ben tele hagytátok az Állam bá, az önkormányzatok és a devizahitelesek kasszáját.
Böszme nagy híve volt az orosz-kínai kapcsolatoknak. Hozzak ide neked ezeregy megállapodást?
Böszme elszámoltatása hogy áll Gyulus?Mert Kocsis Mátécica épp a napokban mondta, hogy politikai tényező…Ennyit sem lehet rátok bizni hazaárulóK
A mszp nek is volt elszámoltatási államtitkára. Mi lett vele? Kinyírta a nagy Böszme?
„2002 szeptember 2-án Budapesten politikai államtitkári értekezletet tartottak. A megbeszélésen arról döntöttek, hogy a Miniszterelnöki Hivatal Keller László által vezetett Közpénzügyi Államtitkársága „összefoglaló tablót” készít az összes, az új kormány által indított vizsgálatok helyzetéről.”
Keller is volt az amerikai követségen seggberúgásra? vagy csak az LMP vezér?
https://www.youtube.com/watch?v=1Zdi3Ebp1aY
Mesemondó shiffer meséje a pestiköcsögöknél. Egyéb?
„mire vesz fel?
bérekre, nyugdíjakra”
Mire vesz fel?Mesélj szolga!
Mondjuk, hogy fejlessze a NASA-nak dolgozó diósgyőri kft-t.
Űrkutatási magyar bedolgozó.
Mondjuk, hogy osztrák mintára megépüljön a kemence célküli cementpolimer gyár, a műegyetem közelsége miatt.
Hagyományos miskolci iparok.
Eeegen:
Az EU vagy bármely privát pénzintézet adott volna 30 évre kölcsönt? Nem. max 15 évre. Erre a 15 évre a kamat 5% alatt maradt volna? Nem! Atomerőművet EU-s kivitelező képes lett volna a pályázaton elnyert áron és határidőn belül megépíteni? Nem (lásd Finn és cseh konkrét tényszerű példákat).
A közutálatnak örvendő ruszkik képesek minderre? Igen. Amúgy a Roszatom jártas az atomerőművek építésében? Igen. Korszerű erőművet építenek? Igen. A ruszkik olcsón adják a hitelt? igen – amennyiben ők a kivitelezők is.
Nem mellékesen melyiknek van több tapasztalata már meglévő orosz blokkok karbantartásában, a ruszkiknak vagy a franciáknak vagy az amsiknak? Nos, ugye egyértelműen a ruszkiknak.
Szóval fuss még három kört, aztán fújd ki magad, aztán felfrissült vérkeringéssel próbálj meg gondolkodni is.
Honnan is lesznek a nagy beszállítók? Csak nem Nyugat-Európából? Csak nem ezért engedélyezték? Megkiméljük az 58 francia blokk terhelését ,mi?
Az 1982-től felvett hét darab IMF hitel — ország kotya-vetya közben— nem bérekre meg nyugdíjakra ment el? Helyedben lesütném a szemem IQ-bajnok: „Húzzál a hax szára, fideszxxék!”
„Korszerű erőművet építenek? Igen.” – Hát ezt nem biztos hogy Csernobilban is így gondolják!
szólj a világnak, ne rendeljék meg az új orosz technikát
„A Roszatom világszinten a legnagyobb külföldi atomerőmű építési projektportfólióval bír, részesedése ezen a piacon 74%.[41] A Roszatom vezető szerepet tölt be a feltörekvő országoknak kínált atomerőművek terén.[42][43] A világszerte jelenleg épülő atomerőművek 37%-ának kivitelezője a Roszatom, ezek jellemzően az OKB Gidropressz vállalat VVER típusú reaktorai. 2012-ben a Roszatom 66,5 milliárd USA dollár értékű külföldi megrendelést kapott, ebből 28,9 milliárd dollár volt az atomerőmű-építés, 24,7 milliárd dollárt tettek ki az urántermékek és 12,9 milliárd dollárt—a nukleáris fűtőanyagok exportja és az ehhez kapcsolódó tevékenységek. 2020-ban a Roszatom 138,3 milliárd USA dollár értékű megrendelést kapott, ebből 89,1 milliárd dollár volt az atomerőmű-építés, 13,3 milliárd dollárt tettek ki az urántermékek és 35,8 milliárd dollárt a nukleáris fűtőanyagok exportja, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységek.[44] A kínai, indiai és iráni atomerőműveket vagy a Roszatom tervezte és kivitelezte, vagy a vállalat részvételével voltak megépítve. A Roszatom részt vesz a kínai Tianwani Atomerőmű, az indiai Kudankulam Atomerőmű és a fehéroroszországi Belorusz Atomerőmű építésében.[45][46][47][48][49]
2013 decemberében a Roszatom egy 6,4 milliárd eurós szerződést kötött a finnországi Fennovoima vállalattal egy egyblokkos erőmű, a Hanhikivi Atomerőmű létesítésére az OKB Gidropressz vállalat VVER-1200 nyomottvizes reaktorával Pyhäjoki városában, melynek építését 2021 után tervezték megkezdeni,[50] de a szerződést 2022 májusában Finnország felmondta.”
a franciák szupergyorsak
„A finnek még 2005-ben kezdték el építeni a francia típusú EPR-erőművüket két, már meglévő blokkjuk mellé, de csak mostanra lett üzemképes.
12 év késéssel a tervezetthez képest, de végül mégis megkezdte működését a finnországi Olkiluoto-ban a franciák által épített, úgynevezett harmadik generációs, EPR-típusú atomerőmű 2021. december 21-e éjszakáján.
…..
Az Olkiluoto 3, amely Európa legnagyobb és legerősebb atomreaktora, jelentős késésekkel épült fel. Az eredetileg 2005-ben indult projekt csak 2023-ban érte el a teljes kereskedelmi üzemet, így mintegy 14 évvel csúszott az eredeti tervekhez képest. A mostani már a reaktor második éves karbantartási leállása, ugyanakkor az első, amely egy teljes, 18 hónapos működési ciklust követett. A következő karbantartást 2026 szeptemberére tervezik. A tavalyi hasonló karbantartási leállás öt héttel tovább tartott a tervezettnél, ami negatívan befolyásolta a finnországi áramárakat. A TVO ezért további megelőző intézkedéseket vezet be, hogy javítsa a jövőbeli karbantartási ciklusok megbízhatóságát.”
Lézerrel is leginkább az a bajunk, hogy lélegzik.
A Debrecen-Nagykereki vonal „felújítása” is inkább beszántás lesz, a vasutasok már csomagolhatnak. Mindezt amúgy Schengen kapujában, úgy, hogy akár vissza is építhetnék az egykori összeköttetést és használhatnák.
„A debreceni repülőtéren cél az utasforgalom növelése. A repülőtér fontos szerepet tölt be a szabadidős és üzleti turizmusban egyaránt. Indulhat az új futópálya tervezése, ez a fejlesztés pedig tovább növelheti a Debreceni Nemzetközi Repülőtér utasforgalmát – írta a Debrecen polgármestere a Facebook-on.”
+ vasútállomás átépítés
Tudjuk! a ” mocskos fidesz” oka még Trianonnak is.
„Megváltoztatná a 106-os vasúti pálya nyomvonalát a cívisváros vezetése; a cél mielőbbi teljesülése érdekében bruttó 25 millió forint előzetes kötelezettségvállalás tennének egy megvalósíthatósági tanulmányterv elkészíttetése érdekében – derül ki Papp László polgármester előterjesztéséből, amely szeptember 2-án kerül a közgyűlés elé.
A Debrecent és Nagykerekit összekötő 106-os, nem villamosított, egyvágányú vasútvonalról tudni kell, hogy eredetileg Nagyváradig elkészült, de a trianoni békediktátum után a Nagykereki utáni vágányokat felszedték. A magyar kormány néhány éve úgy határozott, megépíti az úgynevezett „déli vasutat” – egy Debrecent, Nagyváradot, Szegedet, Szabadkát és Pécset összekötő vonalat. Az ehhez szükséges megvalósíthatósági tanulmánnyal a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. elkészült. A beruházás Debrecen és Nagyvárad között a 106-os vasútvonalat érintené. A polgármesteri előterjesztés arra hívja fel a figyelmet, hogy a pálya jelenleg átszeli a Déli Gazdasági Övezetet, s egy elővárosi-városi vasúti fejlesztés korlátozná a letelepedni kívánó vállalkozások beruházási terveit. Ezért a nyomvonal megváltoztatása az önkormányzat kiemelt gazdasági érdeke – mutat rá Papp László. Ennek a megvalósíthatóságát célozná a városvezetés által előfinanszírozni kívánt tanulmány.
Az előterjesztés alapján elképzelhető, hogy nem hagyományos vasút, hanem olyan tram-train, azaz vasút-villamos járna a légvonalban egymástól mindössze 56 kilométerre lévő, 200 ezres városok között, amelyet hamarosan átadhatnak Szeged és Hódmezővásárhely esetében.”
((( munkaerő szerzés )))
Vén majom létedre még hiszel a mesékben? 😀
csak a bolsiknak hiszek!
mert a bolsi
nem mond igazat = sunyít, csúsztat
igazat nem mond = mellébeszél
nem igazat mond = hazudik
ez engem mindig elszorakoztat.
Ezek szerint Kövér elvtársnak is hiszel?
„…Az egyik legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt kommunistaellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött szervezet, a Fidesz olyan mozgalom, amelynek a soraiban a lehető legkülönfélébb ideológiájú politikai nézeteket valló emberek és csoportok vannak jelen. Én szocialistának tartom magamat. Ennek alapján azonban nem érzem feljogosítva magamat arra, hogy ezt mástól is megkövetelhessem. Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.”
(Kövér László köszöntője a Fidesz első kongresszusán, 1988. október elsején.)”
Mikor is mondta?
amikor még a belvárosi pici SZDSZ nem falta fel az msz(m)p 800 ezres tagságát , 2, 4 miliós táborát.
Amikor még baloldali honfitársaidnak elvei voltak.
A fideszes bolsiknak?
Akkor mondta, amikor a fideszesek még olyan országban akartak élni, amelyikben a törvény nem csak a kólát védi. Mára oda jutott a Fidesz, hogy a törvény újra nem védi a kólát, de a fideszmaffiát igen.
Egyébként meg nem mindegy, hogy mikor mondta? Hány év után szabad egy embernek szembeköpni az egykori saját magát?
Ennél már csak az lenne gázabb, ha Lázár azzal kérkedne, hogy az ő farka nagyobb.
Hja. A „mocskos fidesz”
„Portfolio
2025. április 10. 10:26
Helyben szerelik össze és speciális technológiával a helyére tolják a Szerémi út feletti új vasúti hidat, hogy a művelet a lehető legkisebb mértékben zavarja a forgalmas közúti csomópont és a villamosok közlekedését. A várhatóan április közepén helyére kerülő új híd fontos mérföldkő a Déli Körvasút építésében – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.”
Tudod, hülyegyerek, hogy a Déli Körvasút felújítása és bővítése 338 milliárdos EU-s támogatással valósul meg? Bizony! Az a mocskos Unió! Azt is tudod, hogy lézer eftársad számos vasútfejlesztési és járműbeszerzési projektet lehúzott, mert a vezéred muszkanyalós és áruló politikája miatt az EU megvonta Magyarországtól a támogatást amiből mindezt finanszírozni akarták? Kérdezd meg Vitézy Dávidot, ő szívesen beszámol neked róla részletesen. Mielőtt fényezni akarod itt a pártod, előtte használd az eszed, bár az neked nincs. Visszatérve a Déli Körvasútra ki is a fővállalkozó? A V-HÍD! Csak nem a lölöke cége? De! Micsoda véletlen, hogy ők adták a „legolcsóbb” ajánlatot! 😀
Miközben a Budapest-Belgrád vasút magyar szakaszát is, ami 750 MILLIÁRDOS KÍNAI HITELBŐL épül(get), részben lölöke cége építi. Ah, micsoda véletlen! Ám ezzel még nincs vége! A Szeged-Röszke „felújított” vasúti szakaszon is a V-HÍD a kivitelező. Micsoda véletlen!
A mai napig nem tudnak villanyvontatású szerelvények közlekedni a magyar szakaszon, mert nincs áram a felsővezetékben, nincs kész a betáplálás és a teljes biztosító berendezés. Na, ez hazai forráspénzből épült! 😀
Ne fáradj nálam a „jóságos EU”-val, a cuclib örökséggel 😁😂🤣😀😂🤣
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_vas%C3%BAtfejleszt%C3%A9sek_a_2020-as_%C3%A9vekben
Mesélj inkább az 1989-tól szolgáló cuclib közlekedési miniszterek csipet csapatáról.
Ha magyar a fővállalkozó akkor annak profitja mocskos
Ha külföldi a fővállakozó akkor annak a profitja jótétemény
„2019. július 13-án, Sátoraljaújhely vasútállomáson ünnepélyes keretek között is átadták a forgalomnak a „Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti vonalszakasz villamosítása, biztosítóberendezési korszerűsítése, a vasúti pálya korszerűsítése és kapcsolódó munkák megvalósítása”
Ennek hány %-a volt import anyag? Szerinted? Hova ment az EU-pénz?
Már megint lyukra futottál, csicska, ugyanis az általad emlegetett felújítás is EU-s támogatással készült el. 😀 😀
„Ha magyar a fővállalkozó akkor annak profitja mocskos
Ha külföldi a fővállakozó akkor annak a profitja jótétemény”
Tudod agyatlanka, hogy NEM mindegy melyik vállalkozó csinálja! Köztudott és nem egyszer bebizonyosodott, hogy a kormányközeli oligarchák jócskán túlárazva kapták és kapják meg az állami beruházásokat, a tender már előre le van zsírozva, más cégeknek esélyük sincs! Olvass már el néhány, a Hadházy Ákos által feltárt mocskos visszaélést a fideszes söpredék részéről, akik szaros kis munkákat többszörösen túlárazva készítettek el, mert került lóvé a saját zsebekbe! Ezer és ezer milliárdokkal károsítottátok meg a magyar adófizetőket és az uniót! Erre nincs mentség és nem is lesz kegyelem, ezért felelni fog az egész bagázs, a helyi kiskirályoktól kezdve a fidesz vezérkarig!
Inkább ne gyere nekem ezzel a magyar vállalkozó dumával, mert hánynom kell tőletek! Ezek nem vállalkozók, hanem címeres gazemberek!
Hogyne , hogyne
Volt kitől tanulni
https://g7.hu/kozelet/20190723/negy-szerzodessel-annyit-dobott-ki-az-allam-mint-a-nyugdijpenztari-vagyon/
„Tavaly 114 milliárd forintot fizetett a magyar állam az M5-ös és M6-os autópályák tulajdonosainak. Ezek a legdrágább magyarországi köz- és magánszféra közti koncessziók, avagy a közismertebb angol rövidítéssel ppp-szerződések. Ezt a liberális közgazdászok szerint előnyös konstrukciót a 2002-2010 közötti MSZP-SZDSZ kormányok alkalmazták, és az Európai Unió is erőltette: az elmélet szerint a magáncégek költséghatékonyabban és gyorsabban tudják a beruházásokat megvalósítani, jobb minőségben végzik el a karbantartást, és ezáltal az adófizetők is jobban járnak. A politikusok számára a ppp-konstrukciók fő előnye, hogy úgy tudnak beruházásokat megvalósítani, hogy az nem terheli azonnal az államkasszát…..”
Basszus! Oszt 1945-től nem volt időtök elkészíteni
csak az országkirablás visszalökött morzsáiból?
Te beszélsz lyukról? A fekete lyukban?
jaj csak a magyarnál van túlárazás
a külföldinél nem
sohasem volt ilyen
😁😂🤣😀
Az EU odafigyel.
” Hadházy Ákos által feltárt mocskos visszaélés …” 😁😂🤣😀😁
tele vagyunk ilyen feltárókkal
meg a négy mancsokkal
meg a setétzüdekkel
meg a migránssimogatókkal
meg a izótop és vírus elhelyezőkkel
meg a paprika szín beállítókkal
Ennyi önzetlent együtt látni egy hazában.
Ja, hogy a Vitézy gyerek mamája forog a sírjában. Nem újság.
Annyi árulót, sértett fideszest láttam már.
Tényleg?Eddig azt hittem nincs olyan hogy kiábrándult fideszes…Önleleplező debilkomment a cselédsorról…
a kiábrándult focista félreáll
nem gyalázza árulja el a klubját, nemét, családját, hazáját.
Egyszer csak belepusztultok a sárga bolsevik irigységbe
Ne aggódj, lehugyozom én még a sírodat, fidkány!! 😀
azzal a bőrdíszművel?
majd a bolsik megmondják, aztán cáfolják ezerrel
ócska bolsi trükk
bedobom, hogy Piroska hátulró megdugta a farkast, aztán 678 cikkben körbejárja mesét a média. A farkas spermaképét is megismered.
A bolsik a fideszben lapítanak. Nem ismered meg az elvtársaidat? Szerencsétlen barom! 😀
Nagyon szívesen adok egy listát a büdös komcsi elvtársaidról, MSZMP-s, KISZ-es, III/II-es, III/III-as beosztásaikról, felmenőikről!
Nekem? Minek?
Ott vannak a Megbízók, a Haszonévezők az orrod előtt.
Ki nem sz@rja le a megzsarolt, megfélemlített piti kis ügynökök listáját?
https://www.youtube.com/watch?v=z3DruCuEG60
gönczárpád (Szül: Geizenberg Ármin)..„” Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.”
(Göncz Árpád beiktatási beszéde)
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek
világában nem jutott jó szó.”
(Göncz Árpád parlamenti felszólalása, 1990. augusztus 3.)
Az ember attól függően tekinti az életét sikeresnek vagy sikertelennek, hogy milyen kályhától indul el. Én el tudom mondani, hogy az életem a csődök, bukások és mellékutak sorozata volt. És el tudom mondani, hogy különféle kanyarok után oda kötött ki, ahova szerettem volna, s hogy életem végére azt csinálom, amit akarok, szabadon. Nincs önmagammal konfliktusom. A világgal van konfliktusom, a közérzetem nekem éppúgy nem jó, mint másnak, de úgy érzem, hogy a hátralévő időben is megengedhetem magamnak, hogy a jövőben éljek, és ne a múltban. S ha lesz valamikor öt perc, politikai öt perc Magyarországon, amikor egy formálódó időszakban szükség lesz olyan emberre, aki kommunistával és népivel egyaránt szót tud érteni, és akinek a lapja tiszta, ha kellek, én ott leszek, ha nem kellek, akkor nem…Göncz egy rádióinterjúban azt vallotta, hogy 1945-ben sem jobbra, sem balra nem kívánta elhagyni az országot, bár lehetősége lett volna rá, ezen állításának ellentmond – miként az Ilkei Csaba kutatásainak eredményeként közismert –, hogy miután a Nagy Ferenc-féle, ún. köztársaság-ellenes összeesküvéssel összefüggésben 1947 júliusa és szeptembere között előzetes letartóztatásban volt, onnan szabadulva tiltott határátlépést kísérelt meg Ausztria irányába. Egyúttal valutacsempészettel is megvádolták a kommunista irányítás alatt álló belügyi hatóságok. Ez akkoriban rendkívül súlyos büntetőjogi következményekkel, internálással, börtönnel, folyamatos rendőrségi vegzatúrával járt, Árpi bácsi mégis megúszta szűk két hét fogva tartással, s utána mehetett Isten hírével. 1956-ban a Magyar Parasztszövetségben ténykedett, a következő évben pedig segített Nagy Imre A magyar nép védelmében című röpiratának külföldre történő kijuttatásában. Ezért letartóztatták, majd 1958-ban a Bibó-perben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a fellebbezés lehetősége nélkül. Azonban 1963-ban több száz elítélttel együtt ő is amnesztiában részesült, és 1965-től szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedhetett. Olvasóink fantáziájára bízzuk a talány megfejtését, hogy Göncz sok tízezer ’56-os szabadságharcossal ellentétben vajon miért részesülhetett 1947-ben, majd 1963 után is effajta kivételezett bánásmódban, némi koordinációs támpontként azonban megjegyezzük, hogy 1989. december 18-22. között, amikor az állambiztonsági főcsoportfőnökség archívumában a nagy tisztogatások folytak – ekkor már a globalista háttérhatalom vezetői kiválasztották hazánk majdani politikai vezetőit –, selejtezés fantázianév alatt több mázsányi iratot eltüntettek, többek között a leendő elnök dossziéiból is az említett büntetőeljárási és peres anyagából, több mint 100 oldalnyi dokumentumot.”
Ugye nem gönczárpáddal akarod elterelni a figyelmet a komcsi gazdáidról?Ennyire még te sem lehetsz debil kiszeském..:):):)
Szerencsétlen fidióta úgy gondolta, hogy minden idők legnépszerűbb köztársasági elnökével, az ország „Árpi bácsijával” fogja elterelni a figyelmet a Fideszben megbújó egykori MSZMP-sekről, munkásőrökről, besúgókról, vagy ahogy egy szóval szokta őket emlegetni: komcsikról. Hát nagyon nem sikerült…
Áá! Én csak a fidesz-fan Szegvárira hivatkozok. Látott már egypár kamionnyi MSZMP dossziét Miskolc város egy-két kemencéje
„Szegvári Katalin
Index
2005. február 27
Gyurcsány úr!
Amikor anyósa, Apró Piroska hatalmas villájában üldögél, melyet néhai apósának – Apró Antalnak köszönhet, aki annak idején élet és halál ura volt / apropó: ő miért nincs a Poltical Capital listáján a megrendelők között?/ eszébe jutott-e, hogy azok életével játszik, akiket – többek között- kedves felsége nagypapájának is köszönhetően megzsaroltak, és beszerveztek. Eszébe jutott-e, hogy egy olyan párt nevezte ki önt kormányfőnek – nem kis mértékben anyósának köszönhetően -, amelynek tagjai az előd párt tagjai is voltak? Eszébe jutott-e, hány család életét dúlja most fel azzal, hogy nyilvánosságra hozatja azok neveit, akik nem tudtak, vagy nem mertek nemet mondani apósa titkosszolgálati pribékjeinek?
Fel akarja tárni a múltat? Beszélgessen sógorával, vagy anyósával, akinek a választások előtt nem volt más célja, mint az ősellenség: Kovács László félreállítása, Meggyesy Péter érdekében. A jól értesültek azt is tudják, miért volt ez számára fontos. És ki is írta azt cikket, amelyben Kovács Lászlót vádolják a D 209-es akta kiszivárogtatásával? Ugyanaz, aki 1993-ban így vélekedett a szocialistákról: Jönnek fel, mint szar a moslékban. Igen_. Az ön új üzenetnek szánt kulturális minisztere, Bozóki András. Nos egy ilyen belső morállal rendelkező csoport most pellengérre meri állítani egykori áldozatait? És hol vannak, akik zsaroltak, megfélemlítettek, feljelentettek a titkosszolgálatokon belül és kívül?
És most magamról: tisztázzuk a múltat.
Mit szól ahhoz, hogy valaki áldozat és megfigyelt egy személyben, mégpedig úgy, hogy az illető önmagát figyelte meg?
Adva van egy gyerekét egyedül nevelő anya, akit elhagyott a férje, és hogy még tovább cifrázzam, az asszony el kell hogy tartsa idős édesanyját is.
Nos ezt a fiatalasszonyt, amúgy tévériporter, aki munkája okán gyakorta jár német nyelvterületre, egy szép napon felkeresi valaki a BM-től, vagy isten tudja honnan, és azt mondja, veszélyben a család, mert a németeknél rajta van beszervezendőket tartalmazó listán. Az illető felajánlja védelmét, és annyit kér, hogy én – hiszen természetesen csak a magam ügyéről tudok felelősséggel írni – számoljak be külföldi útjaimról. Nincs beszervezési nyilatkozat, nincs zsarolás, nem kell senkit itthon megfigyelni, csupán titoktartási kötelezettséget aláírni és családom védelmében elmondani, pl. azt, hogy egy bécsi szállodában egy titokzatos hang keres a portán, ám többet nem jelentkezik.
Nem írtam soha jelentést, nem kellett környezetemről beszámolni.
Gyurcsány úr? Mi voltam, mi vagyok én? Az ön játékszere? A politika áldozata?
Most ön önfeledten, kommunkációs és magamutogatós kényszerből kiszabadította a szellemet a palackból,……..”
Patkány-városrészeket nagy ívben kerülöm . Tehetem.
most akarsz hamisított ügynök aktákkal előhozakodni
12 évig voltatok kormányon
Ennyire még te sem lehetsz debil hazátlan ..:):):)
azokat a gazdákat tőled örököltem
nekem volt bátorságom pártonkívülinek maradni
és megvetni titeket; takonygerincűeket.
iskolában, hadseregben, munkahelyen
20cm, hidegvízben