
Az elmúlt hetekben legkevesebb öten mondtak fel a Délmagyarországnál, a kormányhoz közel álló Mediaworkshöz tartozó, 114 éves Csongrád-Csanád vármegyei újságnál – értesült megbízható forrásokból a Szegeder. Távozik Majzik Attila és Jeszenszky Zoltán szerkesztő, Suki Zoltán újságíró, Tábori Szilvia hódmezővásárhelyi tudósító, valamint Mádi József, aki már 27 éve volt a lap sportújságírója. Közülük Jeszenszky és Tábori jelenleg a felmondási idejüket töltik.
Suki Zoltán a Mediaworksön belül maradt, ő Budapesten folytatja a munkáját. Jeszenszky „talán marad a szakmában”, a többiek pedig „egyelőre kivárnak, de valószínűleg más lehetőséget keresnek”, mondta a megyei lap működésére rálátó forrásunk. Szerinte a felmondásokhoz mindenképp lehet köze a főszerkesztőváltásnak, mert ekkora lelépési hullám legutóbb a tulajdonosváltáskor volt. Persze időközben is jöttek-mentek emberek, tette hozzá, de arra, hogy önként és szinte egyszerre ennyien felmondjanak, 2017 óta nem volt példa.
A Szegeder tavaly szeptemberben számolt be arról, hogy a lapot irányító Gidró Kriszta lemondott főszerkesztői posztjáról, és a helyét Király Ernő vette át. Az új főszerkesztő korábban a kecskeméti Petőfi Népe újságírója volt, de 2006-tól dolgozott Szolnokon is.
A távozásokkal kapcsolatban a Délmagyarország szerkesztőségét, valamint a Mediaworksöt is kerestük. Azt szerettük volna megtudni, mik a konkrét okok, a távozók hol folytatják a munkájukat, illetve hogyan tervezik pótolni ezeket a kollégákat. Kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.
Legalábbis közvetlen válasz nem, ugyanis a portálon korábban megjelent egy hír, miszerint digitális tartalomkészítő és újságíró pozíciókra hirdet állást az újság. Azt írják, olyan komplex gondolkodású embereket keresnek, akiknek „a billentyűzet a legjobb fegyvere és barátja”, akik jártasak az online térben, és kreatív energiáikat szívesen kamatoztatnák a Csongrád-Csanád vármegyei portál tartalomgyártásában.
Szegeden más távozások is történtek az elmúlt időszakban. Nemrég arról írt a Szegeder, hogy az önkormányzati média több tapasztalt munkatársa is elhagyja a szerkesztőséget. A vezetőség tagadta, hogy leépítés történt volna.
Információink szerint nemcsak a szegedi szerkesztőségekben történtek mostanában átrendeződések. Veszprémben is nagy a fluktuáció, két hónapja rúgták ki a Mediaworkshöz tartozó vármegyei lap, a Veol főszerkesztőjét, helyére egy korábban a hamisított Orbán-interjúja miatt elbocsátott újságíró, Németh F. Bernadett került.
Korábban írtuk
Lokál. Helyi sajtó
Helyi sajtó: Már nem dolgozik az Északnál a több évtizedes szerkesztő, sportriporteri múlttal rendelkező Berecz Csaba és Pásztor Attila.
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Az Észak nevű fos nem sajtó
2025 FEB 25 én bevezetik Telek ADÓT több településen .300ft négyzet méterre Évi 10 000 ft kell fizetni 567 településen.
Orbán Putyinnak drukkol a háborúban, Oroszországhoz akarja láncolni Magyarországot
Ez nem futballmeccs, hanem háború, és csak az a biztos, hogy a végén mindenki rosszabbul jön ki belőle, de akkor is: nehéz nem észrevenni, hogy a miniszterelnök és a fideszes kemény mag Oroszország győzelméért szorít.
Egy ideje már nincs sajtó Miskolcon és ez jól látszik sok minenen.
PR van, reklámozás és bohóckodás a tájékozatlan embereknek.
a városi lap gimnáziumi rendezvényekről ír, ez valami egészen nevetséges…egy közepesen tehetséges, humán beállítottságú gimnazista szerintem kenterbe veri az egész Tóth-szántai médiacéget, de ha csak felmegy valaki az internetre, 50 helyi vagy 50 országos témát talán 10 perc alatt amivel foglalkozni lehetne, kellene…újságírók, ugyanmár, vicc az egész, és fizetést kapnak érte…