1981. július 11-én. Egy harminc éves családapa egy régóta húzódó családi viszályok utolsó cseppjeként négy gyermeke közül hármat mélybe dobott a tízemeletes házuk tetejéről.

Az akkori Engels utcán, ma Szentgyörgy úton álló emeletes házban mindössze hat hónapja élt a család, ami hangos volt a veszekedésektől a beköltözésük pillanatától. Kohányi Ferenc, a családfő kazángépész-segédként dolgozott, de zűrös életében többször került már a hatóságok látóterébe megrontásért, önbíráskodásért például.
Szerelmi háromszög volt a gyilkosság aktiválója
A 26 éves feleség nem dolgozhatott és az új lakásba költözést követő hetekben megismerkedett egy szemközti panelben élő özvegy férfival, aki öt gyermeket nevelt. Néhány hónappal később B. Anna úgy döntött, elhagyja férjét és gyerekei apját, és összeköltözik az özveggyel. Gyermekeit nem merte magával vinni, mert tudta, hogy erőszakos férje ezt nem hagyná annyiban és bármi is az ára, visszavenné tőle őket.
A gyilkosság előtt is voltak durva fenyegetések
Amikor a harmadik féllel folytatott affér kitudódott, Kohányi először késsel fenyegette meg az asszonyt, hogy kikényszerítse a visszaköltözését, de arra is volt példa, hogy azt ígérte, sósavval önti le hűtlen párját. B. Anna a halála előtti utolsó napokig tartotta a kapcsolatot gyermekeivel, a három éves Annával, a hét éves Istvánnal, a nyolc éves Attilával és a tízéves Ferenccel. Utóbbi volt az egyetlen, aki megmenekült a szívfacsaró végzettől.
Kohányiné állítólag a gyámhatósághoz is fordult, mert az erőszakos férj az egész család megölésével is fenyegette. Ott azt mondták neki, hogy adja be a válókeresetet, és majd a bíróság dönt a gyerekek sorsa felől. A miskolci Városi Tanácsnál viszont nem tudtak arról, hogy a nő kérelmezte volna, hogy a gyerekek állami gondozásba kerüljenek.
A kegyetlenül eltervezett gyilkosság részletei
A hidegvérű gyilkos eredeti terve az volt, hogy úgy vet véget gyermekei életének, hogy azt a felesége végignézze a szemközti házból. B. Anna viszont épp a nagyszüleit látogatta meg ezen a napon, amit az apa nem tudott. Kohányi idegei nem bírták tovább, gyerekeinek azt mondta, hogy felmennek együtt a tetőre körbenézni. Amikor a gyanútlan kicsikkel felértek, a kegyetlen férfi előbb átkiabált Annáért, majd a gyerekeket az alig 30 centiméter magas párkányhoz vezette és a mélynek háttal leültette őket. Ebből az ülő helyzetből hirtelen elmozdította őket, egymás után sorban átbillentette mind a hármukat a peremen. A legidősebb fiú, a 10 éves Ferike csak azért menekült meg, mert elcsavargott valamerre.
A kegyetlen gyilkos ezután lement az áldozatokhoz, egy darabig elidőzött a virágágyásnál, ahova az ártatlan lelkek lezuhantak. A tettes arroganciájáról sokat elmond, hogy amikor a rendőrök megkérdezték, ő tette-e ezt a szörnyű cselekményt, annyit válaszolt rá: „Én. Megtehettem, én vagyok az apjuk.”
A gyilkosság tárgyalása
- A hatósági vizsgálatok nem állapítottak meg elmebetegséget, ehelyett kóros személyiségnek azonosították Kohányi Ferencet, akinek az érzelmi élete rendkívül sivár, szűk látókörű, önző ember. Egy antiszociális személyiség, aki a gyilkosság elkövetésekor tisztában volt tettének következményeivel.
- A miskolci Megyei Bíróság 1981 októberében ítélte halálbüntetésre Kohányit, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt.
- A Legfelsőbb Bíróság 1982. január 14-én ezt helyben hagyta. Az ítéletet február 5-én pénteken hajnali 5 órakor végrehajtották.
Ezzel a háromszoros gyermekgyilkos volt az utolsó elítélt, akit Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében felakasztottak.
Kohányi Ferenc az utolsó szó jogán ennyit mondott:
Én követtem el a bűncselekményt, de nem én vagyok a felelős. Ha a feleségem nem hagy el, nem öltem volna meg egyiket sem.
Korábban írtuk
Csak úgy recsegett a bitófa. Kohányi Ferenc, Miskolc utolsó halálra ítéltje

Nagyon sokszor hallotta Markos Éva gyerekkorában az utolsó miskolci kivégzett történetét. – Bv-s szülők mellett felnőve rémmeseként tekintettem rá. Mikor anyukám és apukám találkozott a barátaival egy-egy civil összejövetelen, sokszor mondták el, hogy ők is feldolgozzák rossz érzéseiket az üggyel kapcsolatban. Nem beszélve arról, hogy édesapám konkrétan részt vett a kivégzésen, miután ő maga is azok között volt, akik felmentek érte a gyűjtőbe. Mikor már felnőttként elvégeztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az igazságügyi ügyintéző szakot, akkor dolgoztam fel én is a gyermekkori rémmesét. Stipta tanár úr nagyon örült neki, hogy végre nem egy újabb boszorkányper, ráadásul Kohányi a kampuszon dolgozott karbantartóként – mondta, majd hozzátette, megdöbbentő volt számára, hogy 2006-ban, több mint húsz évvel az események után is milyen érzelmeket kavart fel három interjúalanyában. – Kivétel nélkül mindenki megkönnyezte újra a gyerekeket, a családot. 1981-ben is akkora port kavart, hogy a nép elvárta, minél hamarabb és nagyon súlyos büntetést kapjon a gyilkos, s ha lehet, helyben hajtsák végre az ítéletet. Az akkori börtönparancsnokon nagy volt a nyomás, végül el is vállalta, hogy Miskolcon végezzék ki Kohányit, annak ellenére is, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete után főleg Budapesten voltak a kivégzések.
A gyilkos apa nem tagadott, nem kellett bizonyítani semmit, beletörődött további sorsába. – Kutatásom során sajnos megnéztem a korabeli fotókat, amiken a gyerekek szétzúzott testei voltak. Azóta nem tudtam kitörölni emlékezetemből azt a borzalmat. Apukám beszámolt az elítélt utolsó óráiról. Májkrémet kért vacsorára, szeretett volna találkozni még egyszer a feleségével és megmaradt gyermekükkel, ez utóbbit maga a börtönparancsnok nem engedélyezte. Végül sógorának rendelkezett vagyonáról, ami nem sok volt. Este még meglátogatta őt a hóhér, aki ránézve a nyakára, egyetlen mozdulattal kiválasztotta a megfelelő kötelet táskájából. Kohányi végig halálosan nyugodt volt, az utolsó éjszakáján is – mesélte Markos Éva.
A kivégzés kora hajnalban, még a rabok ébresztése előtt történt. A helyszín az udvarnak egy olyan része volt, ahova a fogvatartottak ablakaiból még véletlenül sem lehetett odalátni. – Két felügyelő kísérte ki Kohányit, akin fekete ing volt 1982. február 5-én. Ahogy letekintett a lépcső tetejéről az udvaron látható bitófára, akkor rogyott meg először. Az őrök két oldalról elkapták, majd úgy hozták le, hogy már nem érte a lába a talajt. Lent várta a bírósági tanács, az ügyvéd, az intézet parancsnoka, felolvasták az ítéletet, a fellebbezés elutasításait is, fejére zsákot húztak, majd végrehajtották az ítéletet. Csak úgy recsegett a bitófa – sorolta a történteket.
Csak a temetés után tekintették lezártnak az ügyet, így a kivégzett testét koporsóba helyezték, amit a garázsban tartottak, míg meg nem érkezett a halottas kocsi. Mellette egészen végig maradt nevelő, aki végignézte az eltemetést is. Jeltelen sírt kapott. https://minap.hu/cikk/tudja-mikor-volt-az-utolso-kivegzes-miskolcon-2-resz
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Meéyik házban történt?
Gattyán György nők testének árusításából gazdagodott meg – ne tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne
Kínos: Alighogy elindult, már le is állt a Lázár János által hétfőn felavatott tram-train
Meghibásodott a szegedi szupervonat.