A Fidesz–KDNP idei kampányában az erőforrások felesleges és kontraproduktív eszközökre mentek el, a cél a nem létező erő fitogtatása volt, miközben a kampánycsapat alsó és felső szintjei a valóságtól félve kölcsönösen megtévesztették egymást – mondta a Telexnek Czinkné Sztán Anikó miskolci önkormányzati képviselő, aki a választás után néhány nappal kilépett a Fideszből.
Elmondása szerint a Fidesz a kampányban megfélemlítéssel próbálta motiválni a sokszor egzisztenciális függésben lévő segítőit, miközben a hét héten keresztül az utcákat járó aktivisták a munkájukért csak egy tartós élelmiszerekből álló ajándékcsomagot kaptak. Mint elárulta, a Fidesz helyi vezetése már 2025 tavaszán tájékoztatta az önkormányzati képviselőket, hogy kezdődik a kampány, amely a szokásostól eltérően egy évig tart. Állítása szerint minden Békemenet előtt azt kérték, hogy legalább 10 embert vigyen el, de ennyi embert egyszer sem tudott összegyűjteni, a 2025. október 23-i eseményre nem ért fel, március 15-ére pedig összesen 2-3 embert tudott elvinni.
Arról is beszélt, hogy az aktivistáknak kiadták, a választókkal csak a háborús fenyegetettségről beszélhetnek, ami a többségből nagy ellenállást váltott ki. 2025 első felében már többször konfliktusba került a Fidesz helyi vezetésével, mert jelezte nekik, hogy nem ért egyet a kampánnyal, például azzal, hogy mindenkinek naponta többször a központilag kiadott tartalmat kellett megosztania a Facebookon.
Állítása szerint később is rendszeresen jelezték neki a Fidesz helyi vezetéséből, hogy bizonyos feladatok „erősen ajánlottak”, és „a Főni kéréseit parancsként kell értelmezni”. Az egyik ilyen feladat volt, hogy december 20-án autóval három embert el kellett vinnie az ország másik végére, a szegedi Pick Arénában tartott DPK-gyűlésre. A képviselő arról is beszélt, hoigy a Fidesz miskolci kampányának szervezői tudták, hogy rosszul állnak, az aktivistákat azonban folyamatosan próbálták meggyőzni arról, hogy ez nem igaz, és a Fidesz–KDNP mindenképpen nyerni fog.
Ki volt adva az is, hogy a választókerületben a kampány során legalább 21 ezer, de inkább 23 ezer aláírást kell összegyűjteni. A képviselő szerint a Borsod 1-es választókerületben a kampány február 21-i kezdete és március közepe között mindössze körülbelül 12 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Március 21-én aztán Miskolcra látogatott Orbán Viktor, és Czinkné szerint a látogatás előtti héten hirtelen megjelent nyolcezer új név az adatbázisukban. Czinkné elmondása szerint a Fidesz egyik miskolci munkatársa azt mondta neki, hogy az új nevek úgy kerültek az adatbázisba, hogy feltöltötték oda olyanok adatait is, akik korábban a nemzeti konzultációkat töltötték ki vagy gondosórát igényeltek. Erre szerinte azért volt szükség, mert Csöbör Katalin csapata nem akarta beismerni Orbán Viktornak, hogy az elvártnál jelentősen rosszabbul állnak az aláírásgyűjtéssel. Ezek az nevek állítása szerint Orbán Viktor látogatása után újból eltűntek az adatbázisukból, arra hivatkozva, hogy csak véletlen duplikációk voltak.
Czinkné Sztán Anikó több mint két évtizeden keresztül volt a Fidesz tagja, 2024-ben a Fidesz–KDNP és a Pont Mi Egyesület színeiben választották a miskolci második egyéni választókerület önkormányzati képviselőjévé. Elmondása szerint már tavaly ősszel szólt a Fidesz két miskolci vezetőjének, hogy kilépne a városi Fidesz-frakcióból, de akkor még nem engedték, így ezt végül a mostani választás után tette meg, azóta függetlenként dolgozik.
A cikk teljes terjedelmében ITT olvasható.
