
Ökumenikus Imahét kezdődik Miskolcon a keresztények egységéért, a történelmi egyházak közreműködésével január 19-én, vasárnap 17 órától a Belvárosi evangélikus templomban és a diósgyőri római katolikus templomban. Az egy hétig, azaz január 26. vasárnapig tartó rendezvénysorozat mottója: „Hiszed-e ezt?” (Jn. 11,26).
fotó: archív
Az imahét idei imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak 325-ben. A megemlékezés alkalmat ad arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét és merítsünk a közös örökségből – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honlapján.
Korábban írtuk
Mégis mi folyik a miskolci evangélikusoknál

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
belső harcok
Jaja! Gondolom az eddig uralkodó gyurcsányista híveket akarják kitúrni a frissen érkezett Magyar Péter-hívők…
AT LMBTQ PÁRTI PÜSPÖK A TOKAJI ESPERES ÉS AZ ARNÓTI MÁSODLELKÉSZ SEGÍTSÉGÉVEL MEG AKARJA SEMMISÍTENI A MISKOLCI EVANGÉLIKUS EGYHÁZAT. SÁNDOR URAT 2 ÉVE HAZUG VÁDAK ALAPJÁN KIRÚGTÁK. MINT LÁTHATÓ, JOGORVOSLAT CSAK STRASSBURGBAN LEHET.
NEM ELÉG, SÁNDOR ÚR FELESÉGÉNEK AZ EGYHÁZI FEGYELMI BIZOTTSÁG MÁR MÁJUSBAN FELMONDOTT. AZ EGYHÁZI BÍRÓSÁG VISZONT NEM TALÁLT SEMMI OKOT, EZÉRT AZ ÜGYET VISSZATETTE A FEGYELMI BIZOTTSÁGHOZ, ÉS KÖTELEZTE EGY ÚJ ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA. A HAZUG-JELLEMTELEN FEGYELMI BIZOTTSÁG MOST SZEPT. 4-ÉN PEDIG UGYANAZT A DÖNTÉST HOZTA, MINT KORÁBBAN, HOGY KIRÚGJÁK SÁNDORNÉT, PERSZE UGYANAZON HAZUGSÁGOK ALAPJÁN MINT ELŐSZŐR. AMIRE NINCS BIZONYÍTÉK.
AZ EVANGÉLIKUS ÉSZAKI KÖRZETÉBEN MÁR A SÁTÁN FÜSTJE A TEMPLOMOK TORNYÁIG ÉR!!! A JELENLEGI VEZETŐK EGY KLOÁKÁT CSINÁLTAK AZ ÉSZAKI KERÜLET EGYHÁZAIBÓL.
Milyen jó ez a vallás!
Amig a krisnások meleg ételt osztanak,
addig a keresztények meleg partikra járnak
Uhhh, te jó ég, most hallom, van videó is Bese Gergő atya csoportos fiúpartijáról!!! ? Nem láttam, csak hallottam, mi van rajta. Gyomorforgató. ? Ha ez kikerül 100x nagyobb botrány lesz, mint a borkai csík kólás videó. A
Hogyhogy mi folyik? Hát ami a katolikusoknál!
Hogy lehet ilyet kérdezni? Jól nevelt úrinő/úrifiú az ilyet észre sem veszi, egyszerűen lenyeli, és folytatja a sz0pást!
azért elég fura, hogy míg Orbán bejegyzéseire alig van 5 ezer reakció, addig Magyar minden rezdülése 10-20 ezreket mozgat meg. Orbánnak állítólag van 2 millió biztos szavazója, és lassan állítólag Magyarnak is lesz. De én ezt miért nem hiszem el? Miért gondolom, hogy egy rohadt nagy átverés részese vagyok? Lehet hogy Orbán legyőzetetett?