Tisztelt Szerkesztőség,
Holnap a híveknek kell aláírni, hogy kérik a szabályellenesen elmaradt közgyűlés lefolytatását.
Buday Barnabás fog prédikálni, igy várható a hívek reakciója. A múlt vasárnapról igy ír Sándor Úr:
“Múlt vasárnapra gyülekezeti közgyűlés lett hirdetve amire szép számmal jöttek el a gyülekezetből.
Péntek estig lehetett jelölteket állítani a tisztségekre. Mi 23 főt jelöltünk, Buday táborából 15 fő lett jelölve.
Vasárnap az istentiszteleten, pontosabban előtte kiállt az oltárhoz Buday Barnabás mostmár, mint helyettes-lelkész
és Gerlai Pál esperes. Buday bejelentette, hogy ma nem lesz semmilyen közgyűlés, mert szerintük még
a választói névjegyzék felülvizsgálatot igényel és több eljárás is folyik a gyülekezetben.
Én kimentem a templom elejébe és elmondtam, hogy hivatalosan meg lett hirdetve még július elején, augusztus 14-én
levélben értesítették ki a híveket, hogy szeptember 1-én tisztújító közgyűlést tartanak, amit augusztus utolsó vasárnapján
a hirdetésben Buday meg is erősített. Így kérem a közgyűlés megnyitását és amennyiben a választás nem kerül megtartásra annak indokát jegyzőkönyvbe vétetni.
Kértem, hogy aki ezzel egyetért kézfeltartással jelezze, ami kb. 50 fő lehetett, azaz a nagytöbbség.
Ezt követően az ő részükről kértek ellenpróbát, hogy aki nem akarja az is szavazzon, erre 12 kéz emelkedett fel.
Ez kb. tükrözte is a résztvevők arányát, ami azt jelenti, hogy szavazás esetén az általunk jelöltek kerültek volna megválasztásra.
Buday elmondta, hogy, majd a templom előtt beszélgethetünk róla, mire azt válaszoltam, hogy annak nem ott van a helye.
Az istentisztelet után a templom előtt lett egy nagy csődület, sokan mentek el felháborodva és kiábrándulva Budayból.
Ügyvéd úrunk azt tanácsolta, hogyha a közgyűlési tagok 10%-a aláírja a közgyűlés kérését, akkor kötelesek lesznek megtartani a közgyűlést az általunk
kért napirendi pontokkal. Most vasárnap ehhez kérjük majd az aláírásokat.”
Egész biztos lesz balhé holnap. Kérdezzék már meg XXXX, hogy van axxxxxxxxxxxxx. Már az ő sztoryja is megérdemel egy cikket.
Tisztelettel,
név és cím a szerk.ben
belső harcok
Jaja! Gondolom az eddig uralkodó gyurcsányista híveket akarják kitúrni a frissen érkezett Magyar Péter-hívők…
AT LMBTQ PÁRTI PÜSPÖK A TOKAJI ESPERES ÉS AZ ARNÓTI MÁSODLELKÉSZ SEGÍTSÉGÉVEL MEG AKARJA SEMMISÍTENI A MISKOLCI EVANGÉLIKUS EGYHÁZAT. SÁNDOR URAT 2 ÉVE HAZUG VÁDAK ALAPJÁN KIRÚGTÁK. MINT LÁTHATÓ, JOGORVOSLAT CSAK STRASSBURGBAN LEHET.
NEM ELÉG, SÁNDOR ÚR FELESÉGÉNEK AZ EGYHÁZI FEGYELMI BIZOTTSÁG MÁR MÁJUSBAN FELMONDOTT. AZ EGYHÁZI BÍRÓSÁG VISZONT NEM TALÁLT SEMMI OKOT, EZÉRT AZ ÜGYET VISSZATETTE A FEGYELMI BIZOTTSÁGHOZ, ÉS KÖTELEZTE EGY ÚJ ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA. A HAZUG-JELLEMTELEN FEGYELMI BIZOTTSÁG MOST SZEPT. 4-ÉN PEDIG UGYANAZT A DÖNTÉST HOZTA, MINT KORÁBBAN, HOGY KIRÚGJÁK SÁNDORNÉT, PERSZE UGYANAZON HAZUGSÁGOK ALAPJÁN MINT ELŐSZŐR. AMIRE NINCS BIZONYÍTÉK.
AZ EVANGÉLIKUS ÉSZAKI KÖRZETÉBEN MÁR A SÁTÁN FÜSTJE A TEMPLOMOK TORNYÁIG ÉR!!! A JELENLEGI VEZETŐK EGY KLOÁKÁT CSINÁLTAK AZ ÉSZAKI KERÜLET EGYHÁZAIBÓL.
Milyen jó ez a vallás!
Amig a krisnások meleg ételt osztanak,
addig a keresztények meleg partikra járnak
Uhhh, te jó ég, most hallom, van videó is Bese Gergő atya csoportos fiúpartijáról!!! 🫣 Nem láttam, csak hallottam, mi van rajta. Gyomorforgató. 😳 Ha ez kikerül 100x nagyobb botrány lesz, mint a borkai csík kólás videó. A
Hogyhogy mi folyik? Hát ami a katolikusoknál!
Hogy lehet ilyet kérdezni? Jól nevelt úrinő/úrifiú az ilyet észre sem veszi, egyszerűen lenyeli, és folytatja a sz0pást!
azért elég fura, hogy míg Orbán bejegyzéseire alig van 5 ezer reakció, addig Magyar minden rezdülése 10-20 ezreket mozgat meg. Orbánnak állítólag van 2 millió biztos szavazója, és lassan állítólag Magyarnak is lesz. De én ezt miért nem hiszem el? Miért gondolom, hogy egy rohadt nagy átverés részese vagyok? Lehet hogy Orbán legyőzetetett?