Toca egy hangember? A petárdák és tűzijátékok ellen foglalt állást, de nem tesz semmit ellene

 

A kritikus éjszakán rengeteg háziállat szökik meg évről évre, így Tóth-Szántai József jelentkezett önkéntesnek az állatmentő ügyelethez. Egyébként is a pirotechnikai eszközökkel szemben foglalt állást, ezt a közösségi médiában egy rövid poszttal részletezte is.

“Szilveszterkor is gondoljunk a házi kedvencekre, ünnepeljünk felelősséggel! Szívügyeim közé tartozik az állatok védelme, ezért idén is jelentkeztem segítőnek a Szilveszteri Állatmentő Ügyelethez” – tette közzé Tóth-Szántai József.

Többen meg is jegyezték a polgármester posztja alatt, hogy a legjobb az lenne, ha Miskolc is követné például Tata, vagy több fővárosi kerület példáját, ahol teljesen betiltották a szilveszteri pirotechnikai eszközhasználatot is.

29 Responses

  1. Hangember! Garantálom lassan 3 éve mindent is garantált aztán semmi nem lett azokból. A megválasztott polgármester megigért mindent is, eddig a látványtakarításon (ami után ott rohad a később lehullott lomb) kívül sok minden nem történt. Pedig mindünkre szüksége van, csak munkát nem ad a káderek kivételével az értelmesebbjének.

    20
    3
  2. Szabàlyosan fàj a lelkem ès vèrzik, amikor petàrdàznak az emberek, annyira sajnàlom az àllatokat!

    11
    2
    1. Sajnáld az embereket is, mert az emberi környezetre is borzasztóan káros, nemcsak az állatokra.

      7
      1
  3. Mennyit tudtok sirni minden even masfel ora raketazasert egy egesz evben kutya es emberszarban uszo hugyos putri varosban.

    Majd ha hosszu eveket fognak raketazni mint a hoholoknal akkor sirhattok. Addig kuss.

    3
    11
    1. Annyira szerencsétlen lelki nyomorult vagy, hogy a rakétázás adja az életed értelmét? Szánalmas vagy. És neked kuss, parazita patkány

      8
      2
  4. Mit vártatok tőle? Egy primadonnát csak ez előadás érdekli, a színház össze is dőlhet.

    13
    1
  5. Eddig nem sok semmit csinált, jobbára pótcselekvésel telt, mint a közlekedés érdemi javítása helyett seriffek bevetése horror pénzért, meg gagyi gyügye szövegeket hallgathatunk a villamosokon, hogy milyen weblapokat ne látogassunk. Kb olyan tanácsok hangoznak el, amilyeneket egy alsó tagozatos szájából is hallhatnánk. Akkor volt még a kifulladt takarítási mánia. Előtte hónapokig bratyizott az univerzum legrosszabb polgármesterével, most meg egy ufológussal röhincsél, talán még utcát is elneveznek róla. Na ettől virágzik fel Miskolc! Jobban járnánk, ha felajánlanánk dupla pénzt, csak hogy menjen el a Bahamákra, és kíméljen bennünket a vad ötletelésektől-

    17
    1
  6. Idén is eldurrantok két csomag petárdát és két doboz tüzijáték is lesz. Kedves Selyemréti állattartók jó lenne ha a korcsokat elzárva tartanátok amíg üdvözlöm az újévet.

    1
    10
  7. Te idióta Nagy Márton te inbred génselejt!
    „Évek óta válságról válságra botladozunk, Covid, energiaválság, háború, most meg a német gazdaság gyengesége. ”
    Oszt tessék mondani, ha ennyire függünk még a széljárástól is, akkor a szuverenitás csak üres lózung? A kérdés költői.

    11
  8. megyek röhögni a sürgősségire
    a segged már soha nem fogod tudni egedül kitörölni
    anyád meg nem él örökké
    😀

  9. cigány szokás
    de elég ha a jelxed egyezik a cigáxkéval
    eldobod elszaladsz patkány módra
    ma ismét sok magyar bújik patkánybőrbe hogy mocsok büdös cigxkhoz hasonlítson

  10. uploads.disquscdn.com/images/e0730a8429d00dfda9dfc31ba059c867c5af078b05c92d763983da64f3d10521.png?w=800&h=539

  11. ha jól emléxem a hatvanas években még a meccseken se volt petárda
    de a lakótelepre átjáró buckalakók már javában durrangattak kiégetve egy két Trabantot
    szóval aki b. cixy az petárdázik
    meg a magukat magyarnak álcázó cxx ynépség is

      1. Azt akarod mondani, hogy az impotensek petárdáznak pótcselekvés gyanánt? Igazad lehet, de inkább menjenek orvoshoz, azzal mindenki jobban járna.

  12. AKINEK FONTOS A CIGÁNY (BUCKALAKÓ, KOKERÓ, BARNABŐRŰ) IDENTITÁSA
    AZ PETÁRDÁZZON
    LEGALÁBB TUDJUK KI A NEMMAGYAR SZARDARABOK

  13. „Most mé’köll bántani Kuncze Matyi eftásékat , mikor a kutyák füle eu-konform?

    Árú, tőke, rabszolga, és kóbor állatok szabad áramlása van vagy, mi?

    A petárda-piac az smafu? Most dögöljön meg a PRC?

    „A petárda forgalmazását, birtoklását és felhasználását Magyarországon a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló 155/2003. (X. 1.) Korm. rendelet szabályozza, melynek legutóbbi módosítására a 2007. december 25-i hatállyal került sor…. meg 2011-ben, meg …..

    A média legtöbbször a leegyszerűsítő „Petárda rendelet” formában hivatkozik rá, és rendkívüli esemény esetén „petárda baleset hírként” jeleníti meg a történteket. A tévedések és a félreértések elkerülése végett tisztázandó mit is takar ez az elnevezés.”

  14. Átjöttek a Lenke utcáról a patkányok 50 éve most meg már a karmelitában járnak

  15. Nem önkéntesnek kell jelentkezni, hanem betiltani mind az árusítást, mind a tűzijátékok magáncélú hasznosítását.
    Petárda/tűzijáték használata: csendháborítás, élőlények nyugalmának megzavarása, környezetszennyezés, baleset- és tűzveszély.
    Ennek megakadályozására nem kell külön jogszabály, elegendő a meglévőek szigorú alkalmazása.

  16. Menjetek már ezzel a hangember bohóc TSZ józsival,meg a bandájával.Tiszta röhej,állandóan pozóltak takarításkor.De minek?A Sok birka ezért szavazott rájuk.Lesz ez még szarabb is.Idő kérdése,én meg inkább megyek Dunán túlra,elég volt ebből a lepusztult,dzsuvás koszos,cigányvárosból.Budapest Népszínház utca különbül néz ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű