Miskolc. A Villanyrendőr is No-Go zóna lett

Vasárnap éjjel egy épp a barátaihoz tartó húsz éves fiatal nőt bántalmaztak Miskolcon. A bántalmazás a Villanyrendőrnél történt.

boon.hu értesülései szerint a húsz éves egyetemista – aki az ünnepek idejére érkezett haza Miskolcra – épp a barátaihoz tartott egy kávézóba, amikor a Villanyrendőrnél egyszer csak lerántották a földre. A nő azóta sem érti, mi és miért történt. A támadó ok nélkül rántotta a földre, ahol rugdosni kezdte

A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást, amelynek során a szükséges nyomozási cselekményeket – tanúkihallgatások, kamerafelvételek beszerzése, adatgyűjtés és egyebek – hajtják végre a rendőrök, amelyek alapján az elkövető azonosítása lehetséges.

Szemtanúk szerint egy másik társaság meg a nőt bántalmazó fickót verte agyba -főbe.

bántalmazás

5 Responses

  1. De azt a szar rendőr bodegát oda kellett építeni,ami semmire nem való. Röhej!

  2. Beérett Veres vetése, aki ózdi kocsmanegyedet varázsolt a belvárosból.
    A magukra büszke „adakozók” pedig jobban tették volna, ha a színház homlokzatára adakoznak. Na de jól tudjuk, ízlések és pofonok különböznek egymástól. A villanyrendőrhöz tévedő turisták (akadt már ilyen? ) pedig élmény helyett verést kaphatnak. Kicsivel később megtudhatják, milyen is egy igazi magyar traumatológia.

    2
    2
    1. Aha…A „veres vetése”…
      „2019 : Még múlt szombaton éjjel támadtak meg és raboltak ki négyen egy 50 év körüli férfit Miskolc egyik legforgalmasabb és legjobban bekamerázott csomópontjában, a Villanyrendőrnél. Az Index több forrásból úgy értesült, hogy az áldozat a Miskolci Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese.”

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű