Diósgyőri vár. Jól elbaxszták

Feld István írása az Élet és Irodalomban .

Véleménye szerint a magyarországi várakat a török hódoltság óta nem fenyegeti akkora veszély, mint amit a „várprogram” jelenthet. Elsőre még neki is erősnek tűnt a megfogalmazás, de az azóta eltelt idő végül részben igazolta félelmeit. Most azonban nem e program egészéről kívánta megfogalmazni gondolatait, csak érdemes megnézni a kiépített nagyvázsonyi várról készített drónfelvételeket, vagy azt, hogy milyen formát mutat ma a kisvárdai vár.

Csupán azt a tényt szeretném hangsúlyozni, hogy az említett északi ikertornyoknak semmiféle maradványát nem találták meg az itt 1964-ben végzett feltárások során, s a várárokban folytatott újabb ásatások sem tudták bizonyítani azok egykori létezését – sőt, még azt sem, hogy ilyeneket terveztek volna.

1973 után korántsem állt meg az élet a diósgyőri várfalakon. A romépületek köztudottan folyamatos karbantartást igényelnek, és ez néhány évtized múltán itt is aktuálissá vált. Az egymást követő egyes események részletes felsorolásától eltekintve csupán arra utal Feld, hogy az 1990-es évektől a vár falai elkezdtek nőni. Először csak a belső kapu kapott sematikus kiegészítést, s felette elhelyezték azt a címerkövet, amely ott ugyan soha nem volt – bár kétségkívül a közelben találta meg Czeglédy Ilona. A lekopott szívpajzson – bizonyára nemzeti érzésektől vezettetve – Hunyadi Mátyás hollóját formálták meg, bár az ismert történeti adatok alapján jóval nagyobb a valószínűsége annak, hogy egykor a Jagellók sasa díszíthette azt. Alkotója bizonyára úgy vélte, hogy az előbbi méltóbb az egyik legszebb, legjelentősebb uralkodói, majd 1424-től királynéi várunk bejáratához.

Feld István úgy fogalmaz, hogy a diósgyőri vár, s különösen annak külső fala középkori megjelenése még rajzban (3D modellben) sem fogalmazható meg egyértelműen – csupán rekonstrukciós változatokat alkothatunk a számítógépes programok segítségével. S az már csak hab a tortán, hogy a palotaszárnyak soha nem létezett második emelete elsősorban az ide tervezett szállodai szobák miatt épül meg. Az e szint egykori létezésére vonatkozó állítólagos bizonyítékok közzétételére már évek óta vár a szakközvélemény. “De ez korántsem egyedülálló jelenség. Ugyanis a füzéri vár déli palotaszárnya felső szintje sem az egykori valóság visszaidézése, megépítését a projektben előírt időszaki kiállítási terem kialakítása tette szükségessé. A füzéri várnak a megjelenése egyébként véleményem szerint szép, de sajnos nem igaz, durván fogalmazva, hamisítást követett el a tervezője” – írja.

Diósgyőrön a kocka azonban már el van vetve. S bár állítólagos statikai problémák vagy a kivitelező cég újabb pénzügyi igényei miatt a kiépítés az utóbbi időben időlegesen leállt, majd lassan, de folytatódott, az egykori diósgyőri királyi-királynéi vár mint műemlék, mint az Anjou- vagy a Jagelló-kor Magyarországának európai léptékben is kiemelkedő építészeti emléke, történetének forrása, már megszűnt létezni. Emellett az északi ágyúállás – az egyik legkorábbi, a tűzfegyverek számára emelt hazai védőmű! – elbontása, s helyén a soha nem állt tornyok megépítése sokkal több mint tévedés vagy hiba – egyértelműen pusztítás.

Feld István úgy véli, a diósgyőri vár esete az egyik legjobb példája a Radnóti Sándor által a folyóirat hasábjain korábban találóan felrombolásként meghatározott jelenségnek (A jövőből visszatekintve, ÉS, 2016/21., máj. 27.), ami számos vonatkozásban a történelem visszamenőleges átírásaként is értelmezhető.” Sajnos – hogy végül ismét magamat idézzem – az 1990-es évek végén a miskolci helyi lapban velem készített interjú címe, miszerint véleményem szerint nem érték a diósgyőri vár azoknak, akik ki akarják építeni, beigazolódott. Mindennek számtalan oka van, melyek átfogó tárgyalására itt már kísérletet sem tehetek. Csupán azt említem meg, hogy a turisztikai attrakciófejlesztésre rendelkezésre álló uniós pénzeket el kell költeni, s hogy néhány építész történelmi ismereteket nélkülöző fantáziája ma minden szakmai és társadalmi kontroll nélkül egy soha nem létezett anyagi valóságot teremthetett. Ami itt történt-történik, az szerintem nem „hiteles” történelmi rekonstrukció, hanem egy pszeudo-vár, azaz a modern kor középkori utánérzéseit tükröző, soha nem volt mese­kastély építése. Természetesen a magyar adófizetők, s talán részben az EU pénzéből. A mai Magyarország viszonyainak építészeti tükörképe” – fogalmaz.