Miskolc. Dukai nem marad

Laptársunk a borsod24 szerint. Lásd lent.

Mára kiderült, hogy ezt benézték. Dukai Zoltán egy kicsit bonyolultabb eltávolítani. Az eszakhirnok.com szerint Sóos Attila lesz az utód.

Hogy ezt követően miért éppen az elmúlt öt évben a Miskolc Holding élén álló Dukai Zoltán maradt a székében, azt nehéz megmagyarázni, de tény, az elfogadott határozat szerint a jövőben is ő látja el a cégvezetői feladatokat. Ugyancsak újrázik a pozíciójában, azaz az igazgatóság tagja Dr. Dimény Imre, és a felügyelőbizottság fele is a helyén maradhatott – itt Dr. Kovács László, Rónyai Gábor és Csengő Péter (munkavállalói küldött) is folytathatja a munkát.

Az igazgatóság tagjai között egy korábban erős baloldali kotődéssel rendelkező szakember, Madaras Péter is feltűnt, Soós Attilát pedig az előző közgyűlés fideszes frakciójából ismerhetjük. Utóbbi párt- és egykori képviselőtársa, Dr. Nagy Ákos felügyelőbizottsági tagságot kapott, csakúgy, mint az idei választásokon Pakusza Zoltántól vereséget szenvedett Sebestyén Csaba (aki nem Sebestyén László rokona!), és a hosszú évek óta Csöbör Katalin jobbkezének számító Demkó Dóra.

Az október 7-én kinevezettek névsora

Cégvezető: Dukai Zoltán

Igazgatósági tagok: Soós Attila, Kálóczi Imre, Madaras Péter, Dr. Dimény Imre, Dr. Dienesné Dr. Juhász Renáta

Felügyelőbizottsági tagok: Dr. Nagy Ákos, Demkó Dóra, Sebestyén Csaba, Dr. Kovács László, Csengő Péter, Rónyai Gábor

18 Responses

  1. https://www.facebook.com/imre.kaloczi.5
    Kálóczi Imre, az Észak-Magyarországi Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke.

    1. Most akkor már új vezetőség van, vagy még a régi? Miért nincs lekommunikálva?

  2. NO.
    AZÉRT DEMKÓ DÓRÁNAK SIKERÜLT BEKERÜLNI A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGBA . . .

    8
    1
    1. A 2010-es KRIZA győzelem után is ugyanígy kezdtétek a mocskolódást. Azt kezdtétek találgatni, hogy ki lesz az a „áruló” aki segít Krizának költségvetést készíteni. Mert csak nálatok van az ész, a tehetség, a demokrácia, stb.

      1. Ha valamit fényesen igazolt az idő, az az hogy a román hordával kapcsolatban minden mocskolódás jó helyre ment .

  3. Na megvan már a Holding jogi-szakmai ellenőrzés bálványa DD. Csöbör táskahordója, nem lesz itt gond.

    10
  4. Imrus, Imrus ott is volt, itt is lett. Ha ennyire alkalmatlan volt a Holding vezetés, akkor hogy maradhatott????

    1. Nem veszed észre, hogy ez egy egyéni haszonra törekvő érdekkör és mindegy, hogy ki lesz, mi lesz Ők maradnak.? Polgármester meg az Ő függetlenségük, szétreped a szám a nevetéstől.

  5. Révész P. és Erdei S. mikor is lesz a városgazdából kilőve? Mindenki szemét szúrják hogy még be sem járnak dolgozni és felveszik a pénzt???

    5
    2
    1. Osztály és Főosztályvezetők a Hivatalból? Miért maradhatnak a helyükön?

      2
      1
      1. Legalább bejárnak? Megtalálod az irodájukban? Kérlek mesélj…
        No mert ez a két mákvirág ennyit sem tesz.

  6. Nagy túlélő a vasúttól kikukázott Rónyai elvtárs. Vajon kiről és mit tudhat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű