Fotó: Archív. MALÉV sztyuvik
A GRANTIS megszerezte azt a nemzetközi nyugdíjjelentést, amit június 30-ig kellett
volna bemutatnia a magyar kormánynak társadalmi egyeztetésre és ami az első
lépése volt az Európai Bizottságnak ígért nyugdíjreform irányába. A magyar
kormánynak 2025. március 31-ig kell elvileg hatályba léptetni a magyar
nyugdíjreformról szóló jogszabályt, ehhez készített most javaslati csomagot az
OECD.
Az OECD jelentésének célja feltárni azokat a megoldásokat, amikkel a jelenlegi
nyugdíjrendszer fenntartható marad hosszú távon. A főbb javaslatok a következők:
Nyugdíjkorhatár igazítása a várható élettartamhoz: egy év növekedés a 65 éves
kortól várható élettartamban 8 hónappal növelje a nyugdíjkorhatárt.
Ezzel a megoldással 2045-re 67 év lenne a nyugdíjkorhatár és 69 év lenne 2070-re,
ha elindulna a reform 2025-ben.
Ezzel egy időben lenne viszont egy korhatár előtti, korai nyugdíjazási opció
alacsonyabb nyugdíjjal, így a dolgozó eldöntheti, hogy alacsonyabb nyugdíjat
szeretne hosszabb ideig, vagy magasabb nyugdíjat rövidebb időre. A szervezet
javaslata szerint a korai nyugdíjazás maximum két évvel lehet korábbi a
nyugdíjkorhatárnál, hogy az ne jelentsen extra terhet.
Az OECD szerint ez a lépés járulna hozzá leginkább a fenntarthatósághoz, GDP-
arányosan 2,2 százalékot spórolnánk 2070-ben, ha 2035-ben indítanánk, akkor 1,7
százalékot.
Nők40 fokozatos szigorítása: a szervezet szerint egy alsó korhatárt – a javaslat 60
év – kellene bevezetni és/vagy a szükséges szolgálati éveket szükséges fokozatosan
emelni. A szolgálati évek fokozatos növelése 1,1 százalékos megtakarítást hozna
2070-ben GDP-arányosan.
Az OECD felvázol egy lehetőséget arra is, hogy a kormány apránként kivezeti a
Nők40-et egészen addig, amíg a nyugdíjkorhatár megegyezővé válik férfiak és nők
esetében. A jelentés megjegyzi, hogy nagyban nőne így a nők jelenléte a
munkaerőpiacon és nagyjából 1 százalékkal csökkenne a költségvetési teher, nem
számolva a befolyó plusz adókkal és a 0,3%-os várható nyugdíjjárulékkal.
13. havi nyugdíj korlátozása: legyen indexált felső határa, hogy mennyit fizetnek ki
13. havi nyugdíjként. Ez egy 0,3 százalékos megtakarítást eredményez 2070-ben a
költségvetésben, ha az átlagnyugdíj összege lenne a felső plafon.
Járulékemelés: az OECD javaslata szerint a járulékokat 10,8 százalékponttal
kellene emelni 2070-ig a mostani 21,65 százalékról 32,5 százalékra. Arra
ugyanakkor hosszasan felhívják a figyelmet, hogy az OECD-országokon belül
jelenleg is Magyarországon a tizenegyedik legnagyobb az adóék, nyolc
százalékpont hozzáadásával hazánk a második helyre ugrana és hatalmas
visszaesést okozna az egy főre jutó GDP-ben.
További javaslatok a valorizáció átalakítása, kizárólag a keresetek helyett a
keresetek és az infláció keveréke alapján történjen a valorizálás, de javasolják a
nyugdíjskála átalakítását is, továbbá a járulékok és kifizetések egymáshoz
történő igazítását.
Az OECD szerint kombinált megoldásban is érdemes gondolkodnia a magyar
jogalkotónak: 2,6 százalékos megtakarítást lehetne elérni a várható élettartamhoz
kötött nyugdíjkorhatár emelésével és a Nők40 átalakításával.
Rossz állapotban a magyar öngondoskodás
Az OECD kiegészítő javaslatai között megjegyzi, hogy hazánkban „extrém alacsony”
az öngondoskodás mértéke a tagországokhoz viszonyítva. Az okok között említik az
aránylag magas helyettesítési rátát az állami nyugdíj esetén és a magánnyugdíjak
államosításából fakadó alacsony bizalmi szintet, továbbá az alacsony pénzügyi
edukációt.
Az OECD javaslata
– a nyugdíjprobléma tudatosítása és a bizalom építése kommunikációs
kampányokkal
– eszközkészlet kialakítása, ami szemlélteti és megérteti, hogy miért érdemes
privát nyugdíjtőkét felépíteni
– és érdemes lenne egy automatikus foglalkoztatói nyugdíjpillért létrehozni.
A Grantisról
A Grantis Hungary Zrt. a biztosítási és megtakarítási piac mára egyik legismertebb
független tanácsadó cége. Közel 70 fős szakértői csapata ügyfelei eligazodását
https://www.facebook.com/photo/?fbid=518749054252751&set=a.127898723337788
Először is ahhoz, hogy felemeljék ilyen drasztikusan a nyugdíjkorhatárt kellene egy működő, megbízható eü.-i rendszer, a munkahelyeket biztonságossá, stressz mentessé kell tenni, mert ellenkező esetben SENKI sem fogja elérni a nyugdíjkorhatárt. 18-25 évesen belép a mókuskerékbe és haláláig azt fogja taposni, miközben befizet az állami vagy magánnyugdíj pénztárakba és egy percet sem élvezheti felhőtlenül az időskorát.
Magyarul a munkába lépése után halálra van ítélve.
Még valami. Egy bizonyos kor után az ember szervezete öregszik, leépül, védtelenebb a betegségekkel szemben, gyakrabban megbetegszik, és képtelen azt a teljesítményt nyújtani, amit a fiatalabbak. Erre vajon gondoltak-e azok, akik ezeket kitalálják?
Magyarul a munkába lépése után halálra van ítélve.
Gondolod, hogy ez érdekli egy kicsit is a büdös zsírcigányt?
A zsírcigányt csak az érdekli, hogyan lehet többet elszipkázni és minél kevesebbet adni, hogy többet tudjon lopni a sleppjével együtt. Mikor pedig már nincs mit ellopni, jönnek a „megszorítások”.
bezzeg a Grantist 😁😂🤣
„A GRANTIS megalapításának őszinte története: így lettünk a semmiből az ország egyik legsikeresebb pénzügyi tanácsadó cége
Írta: Grantis Hírek
Több mint 50 kollégánkkal évi nagyjából 2000 embernek segítünk eligazodni a pénzügyeikben, és ennek a tevékenységünknek egy tágas, Liszt Ferenc téri iroda ad otthont. Nem volt ez mindig így: eleinte mindössze ketten voltunk, és egy apró, II. kerületi panellakásban volt a székhelyünk. Ami a kettő között történt, az már történelem. Ezt az izgalmas utat szeretnénk most bemutatni.”
Ez hogy jön a nyugdíjkorhatár megemeléséhez, te istenbarma?
Menj rendőrnek, kétszer GYES, egy kis irodai munka és megvan a kétszeres szorzód, 25 év, mehetsz nyugdíjba.
Náci tömeggyilkosok a kurva anyátokat
Most egy OECD javaslatot vesznek be egyesek úgy,mintha tény lenne!?Hagyjuk már a riogatást!
Akkor miért nem áll ki a geci, hogy szuverenitáésunk nem engedi ezt a faszságot?
még nem építette meg Neked a saját külön bejáratú szocializmusodat? Basszus! Holott már két évvel többet volt kormányon , min a cocik. ( Horn +MP + GyéEf.)
Mert neked már megépítették a különbejáratú fideszizmust??? Meg bizony! Idekommentelgetsz a narancsos banda megbízásából és kifizetnek az adófizetők pénzéből! Mocskos ingyenélő!
40 évig fizetsz aztán 5 év múlva meghalsz eddig is így volt de a pálinkafőzés ingyen van éljen viktor
Lehet, de most már esélyed sem lesz arra az 5 évre! A munkahelyedről visznek a temetőbe.
Menj Nyugatra! Ott kolbászból van és csak pihentetnek a munkában.
Tudod, fideszjobbágy, hogy az általad fikázott nyugaton sokkal magasabb az átlagéletkor, mint az orbán rendszerben széphazánkban? Csak azért szólók, nehogy hülyén halj meg! Bár neked ezt fölösleges tudnod, mert most is hülye vagy mint a segg!
Dolgoztál te valaha nyugaton? Szerintem soha, de vered itt a nyálad, csicska gyerek! 😀
el lehet menni? gyurcsány szól belőled?