Miskolc. Veres Pál elbúcsúzott és megköszönte a boldog pillanatokat

Az utolsó miskolci közgyűlés zárásaként Veres Pál leköszönő polgármester emelkedett szóra.

„Utoljára vezettem a miskolci közgyűlés ülését polgármesterként. Október 1-jétől új polgármestere lesz a városnak Tóth-Szántai József személyében. Azt szeretném kérni minden miskolcitól, hogy fogadja őt bizalommal, jó szándékkal.”

Eddigi közös munkák alapján meggyőződhettem róla, hogy ő is mindent meg fog tenni Miskolcért. Segítsék a munkáját, hiszen nagyon nehéz feladatot vállalt magára

– mondta búcsúmondaiban Veres Pál, Miskolc leköszönő polgármestere.

A búcsúzó városvezető megköszönte a közgyűlés tagjainak a közös munkát, hogy az ügyekben csak Miskolc érdekeit nézték. Sok sikert kívánt a képviselők további munkájához, boldogságot a magánéletükben.

„Sok sikert kívánok a következő városvezetésnek, kitartást, sok erőt és jó egészséget – mondta Veres Pál. – Kívánom, hogy könnyebb ciklusuk legyen, mint nekünk volt. Ne legyen világjárvány, háború és energiaválság sem.” 

Remélem, hogy az új városvezetés minden sikere a miskolciak sikere lesz.

„Megtiszteltetés volt szolgálni a várost”

A leköszönő polgármester búcsúbeszédében a miskolciaknak is köszönetet mondott. „Köszönöm a bizalmat, köszönöm a lehetőséget! Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk ezért a városért. Köszönöm a sikerkereket, a boldog pillanatokat!

Megtiszteltetés volt Miskolcért, a miskolciakért dolgozni, a várost szolgálni.

 

15 Responses

  1. Bizony nehéz feladatot vállalt magára Toca, ha veres szarát akarja rendbe tenni.

    8
    2
          1. A balfasaz te vagy, ha ezt a védhetetlen ózdi szarxt véded.

            3
            1
          2. Ezt már elmondtad puli, de a felsorolás még mindig nem megy…:):):

            1
            3
  2. Köszönöm a milliókat, amit hazavihettem és amelyek jelentősen megnövelték a hamarosan aktuálissá váló nyugdíj alapomat. Most már elárulhatom, hogy öt évvel ezelőtt is ezért vállaltam ezt a menetet.Célomat elértem.

    11
    1
  3. Életem legnagayobb baklövése volt erre a lényre szavazni.
    Miskolc 20 évet hanyatlott 5 év alatt.

    8
    1
    1. Kiábrándult fideszes „veres szavazó” vinnyogása…Nyugodj meg öcskös, újra ott lesz a szádnál a románsegg…

      2
      8
  4. Veres, ne köszönj semmit, nálam minden létező tantárgyból megbuktál. Nincs semmi pozitívum, ami a nevedhez köthető. Viszont még sokáig fogsz csuklani,, mert valahányszot meglátom a szarodat, például az omladozó színházat, vagy a bádogszar villanyrendőrt, mindig emlegetni foglak. Ha már magadtól nem vagy képes elpirulni. Mert csak a neved veres, az arcod nem,

    8
    1
  5. Megköszönte a sikereket. Lefordítom magyarra. Megköszönte a semmit. Szemétláda.

    3
    1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű