Schadl György a tárgyaláson nem árulta el, hol van a négy autója, a kisrepülője és a kishajója

A 24 szerint feszült légkörben folytatódott az ítélkezési szünet után a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a Végrehajtói Kar volt elnöke főszereplésével zajló korrupciós büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

A lap azt írja, a tárgyalás azzal kezdődött, hogy a bíróság felhívta Schadl figyelmét: a tőle korábban lefoglalt négy autója, kisrepülője és kishajója tárolási helyét még nem közölte, pedig erre többször is felhívták a figyelmét. A bíró figyelmeztette Schadlt, ha nem tesz eleget a felhívásnak, az alkalmas a zártörés bűncselekményének megállapítására.

Schadl erre azt mondta: amiről nem tudja, hol van, arról nem is tud tájékoztatást adni, amiről pedig tud, azt pedig közölni fogja, majd indulatosan azt mondta, valószínűleg többször látott zártörést, mint a tárgyalóteremben bárki.

Schadl György a bíróságon 2023. május 16-án.
photo_camera Schadl György a bíróságon 2023. május 16-án. Fotó: Németh Dániel/444

A bíróság most azoknak az önálló bírósági végrehajtóknak a tanúkénti meghallgatását kezdte el, akik a tárgyalás előkészítő ülésén beismerték, hogy kenőpénzt fizettek Schadlnek a kinevezésükért cserébe. A 22 vádlottat felsorakoztató perben 10 ember ismerte be a bűnösségét, köztük 6 önálló bírósági végrehajtó. Őket már jogerősen is elítélték a Fővárosi Ítélőtáblán, de tanúként visszaidézték őket az első fokon zajló eljárásra.

6 Responses

  1. Pazmeg! Tanult nem doktor Simontól. Az is már az ötödik bírót fogyasztja, de még ítélet nincs.

    3
    2
  2. 1. MIÉRT NINCS MÉG BÖRTÖNBEN ?
    2. MIT CSINÁLT EDDIG A NYOMOZÓ ÜGYÉSZSÉG?

  3. Az azért sokat elárul a magyar titkosszolgálatokról, hogy a letartóztatása előtt már hosszú ideje lehallgatták ezt a ganékupacot, mégis sikerült neki úgy eltüntetni a négy autóját, a kisrepülőjét (!) és a kishajóját (!!!), hogy senki nem tudja, hogy ezek hol vannak. Az autókat még megértem, de a kisrepülőn, és legfőképpen a kishajón erősen csodálkozom, azért ezek nem olyan eszközök, amivel csak úgy beparkol az ember mondjuk egy mélygarázsba!

  4. Feltöltötték a medencét, de még mindig nincs kész Orbánék hatvanpusztai birtoka,
    majd akkor lesz kész, ha a lámpavasak is állnak.

  5. https://uploads.disquscdn.com/images/5b9791937c91675fe6f75405ded13dd8aad0ed694f53af26348e44e0e51e743c.jpg?w=800&h=1149

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű