Balog lotyójának nevezik

Mások Balog lotyójának nevezik, mondta a szentendrei múzeum frissen megszavazott igazgatónőjéről a magyar művészek krémje által támogatott Gulyás Gábor

  • Aki azt képzeli, hogy egy magyar kisváros múzeumának igazgatói pályázata unalmas ügy, annak érdemes bekapcsolódnia a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum új vezetőjének kinevezési drámájába.
  • Végre egy sötét, szennyes, személyeskedéssel teli, de a politikai szekértáborokon átívelő sztori, amiben az a legfrissebb történés, hogy a saját bevallása szerint konzervatív sztár-múzeumigazgató egy posztban azt írta a riválisáról, hogy a helyiek Balog Zoltán református püspök „lotyójának” nevezik.
  • Miközben a bizottsági meghallgatásán azt is megemlítette, hogy jóban van Demeter Szilárddal.
  • A durván betámadott pályázó Balog közvetlen munkatársa volt a püspök EMMI-miniszter korában.
  • Balog káderét Szentendre alapvetően ellenzékinek elkönyvelt civil közgyűlési többsége a kisebbségi fideszes frakcióval egyetértésben szavazta meg, van, aki „nagykoalíciót” emleget.
  • Szentendre civil polgármestere korábban református presbiter volt.

Áll a bál Szentendrén, ahol világhírű magyar művészek, a magyar kulturális élet nehézsúlyú figurái és a NER híres-hírhedt kultúrpolitikusai és egy református püspök árnyéka csapnak össze a helyi Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatói pályázata miatt. Mindezt egy civil/ellenzéki vezetésű városban.

Az igazgatói szék eleve botrányos okból ürült meg. Tavaly decemberben formailag közös megegyezéssel, de valójában kirúgták Prosek Zoltán múzeumigazgatót, miután Zarubay Bence egy pár héttel korábbi közmeghallgatáson bizonyítékokat mutatott be arra nézve, hogy Prosek pályázati anyaga plagizált részeket tartalmazott. Az is kiderült, hogy a múzeum kiállítási anyagaiban és prospektusaiban is feltűntek valószínűleg lopott szövegek.https://444.hu/2024/06/28/masok-balog-lotyojanak-nevezik-mondta-a-szentendrei-muzeum-frissen-megszavazott-igazgatonojerol-a-magyar-muveszek-kremje-altal-tamogatott-gulyas-gabor

12 Responses

  1. Én valid lefutásnak látom, hogy BZ körbekurta a minisztériumot és próbálja támogatni a lotyóit,nehogy kiderüljön 🙂

  2. Életképek, a 14 év megfeszített munkájával létrehozott új nemzethy elit mindennapjaiból.

  3. Az a röhej, hogyan a csaj nem cáfol és nem fenyegetőzik jogi lépéssel.Tehát nem tagadja.

  4. Balog páter sokszor ment a köztársasági elnök asszonnyal is kettesbe külföldre a sajtó hírek szerint.
    Persze csak azért kísérte a nagy asszony mert tolmácsra volt szükség.
    Na így már érthető és világos.
    Három dolgot nem lehet hosszú ideig eltakarni: a napot, a holdat, az igazságot! /Kínai mondás/

    1. „Persze csak azért kísérte a nagy asszony mert tolmácsra volt szükség.” – És gondolom, igazán jó kávét
      is csak a köztársasági elnök asszony tud főzni…

      1. Jó kávét egy személyi titkár(nő) is tudna főzni, de ahogy a köztársasági elnök asszony szo… öööö, akarom mondani tolmácsol, nem tolmácsol úgy senki!

  5. Balog csak ezeket a lófejű, félig férfi családos anyákat kajálja?Ezek a férjek is sokat érhetnek. Biztosan buzik ,csak fedőnek kell a házasság?

  6. https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/441691878_122117601152279754_5771923254067687210_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=833d8c&_nc_ohc=ipBB2WTj-FEQ7kNvgE3wPR8&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYBUtcIA47Lqh0HZHW1W-psr-fKrojDqMNA1qQWwqu7pNg&oe=6685FFE9

  7. az eskütételi igazgatási szervvel összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos szerint:

    Miniszteri biztosa lett az állampolgársági eskütételnek
    Az V. kerületi alpolgármester, Balogh-Madár Emese lett a miniszteri biztos, munkáját Rogán Antal irányítja.
    Soha ekkora bürokrácia nem volt még Magyarországon, a Kádár-rendszerben sem, beleszámítva a függetlenített párt- és szakszervezeti titkárokat is.
    ez kinek a szottya?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű