Született gyilkos? Helló bazmegye

Nem először kerül rácsok mögé az a férfi, aki múlt hét pénteken baltával végzett egy védtelen, 85 éves nővel Füzérkajatán. A gyilkosággal kapcsolatban további fejlemények is kiderültek.

A brutális gyilkosságról tegnap még csak annyit lehetett tudni, hogy az elkövetőt Budapesten fogták el, keddre azonban további információk láttak napvilágot.

A börtönből néhány hónapja szabadult gyanúsítottat a Keleti-pályaudvaron fogta el a rendőrség, ebben élettársa és annak anyja segített. A két nőt a gyilkosság napján a férfi megverte.

Kiderült, Füzérkajatán mindössze két háznyira laknak az áldozat otthonától, ahová betört a gyilkos, és ott baltával végzett az idős asszonnyal. Rá másnap a gondozója talált, ő értesítette a hatóságokat.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetésre figyelemmel, amely 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, a szökés, elrejtőzés veszélye megalapozott.

Mindezeket mérlegelve a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbeztek.

5 Responses

    1. kár hogy nem anyádat aprította a baltás, szerintem igencsak dadogós lennél szerintem még gágognál is 😀 mint az a bizonyos érzékenyített liba

      1. Én ha nem értek valamit, nem szólok hozzá, de maguk minden törvény felett állanak, mert ez a történelmük is, amit ismételt a népük tetteik és szerepeik végrehajtásával. Látja, hogy lemoderálta a szerkesztő a lényeget, nem értem a reakcióját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű