Előkészítő ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében,
aki 2022 júliusában kővel dobott meg egy mentőautót Körömben.
A vádirat szerint a terhelt kiabálva szaladt a mentőautó gépjárművezetője
irányába, mivel tudta, hogy az autóban tartózkodó élettársát be akarják vinni
a kórházba. A vádlott körülbelül 1-2 méterre lehetett a sofőrtől, mikor
fenyegetések közben puszta kézzel, több alkalommal ráütött a gépjárműre.
A közfeladatot ellátó személy megpróbált beszállni a mentőautóba, de ekkor
a vádlott bevágta előtte a gépkocsi ajtaját, majd mikor az ott tartózkodó
személyek elhúzták onnan a vádlottat, akkor felvett a földről egy nagy
betondarabot, és azt abba az irányba dobta, ahol az időközben a
vezetőfülkében helyet foglaló mentős ült. A vádlott cselekménye
következtében megrongálódott a mentőautó szélvédője, belső tükre, a jobb
első ajtóüveg, valamint az esőérzékelő, melyeket cserélni kellett.
A büntetőeljárási törvény alapján – amennyiben annak törvényi
feltételei fennállnak – a bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a
vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább
folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási
eljárást.