Már nem a Jabil a legnagyobb foglakoztató. Helló bazmegye

Korábban a Jabil  vezette a listát, ám változás történt, most már más cég a legnagyobb foglalkoztató Borsodban.

A magyar munkaerőpiac feltérképezése érdekében a Pénzcentrum az Opten céginformáció-szolgáltató segítségével összegyűjtötte, hogy az egyes megyékben mely vállalkozások számítottak idén február végéig a legnagyobb foglalkoztatónak, s hogy az elérhető létszámadataik alapján nőtt vagy csökkent a létszámuk a 2017-es adatokhoz képest.

Az összeállításból kiderül, hogy a 20 megyéből (a 19 megyét Budapesttel egészítette ki) összesen háromban történt változás.

 

Érdekesség: a Pest megyei Tesco-Global Áruházak Zrt. létszáma mára 8831 fővel csökkent (!) és bekúszott 10 ezer fő alá, így a helyét ebben a megyében is átvette az építményüzemeltetéssel foglalkozó B + N Referencia Zrt. nevű borsodi cég.

A legnagyobb munkaerő-bővülést a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bejegyzett, busás állami megrendelések után nemzetközi terjeszkedésbe kezdő B + N Referencia Zrt. mutatta, mely egyetlen év leforgása alatt 1480 százalékkal (1994 emberrel) növelte dolgozói számát. (via Telex.hu)