Miskolc. A Kriza Ákos idejében azért nem volt ilyen. – majd hozzátette: – akkoriban nem volt ennyi hajléktalan …A hónapja

Tocsev János Miklós

32 p. 
Talán már mindegy, ha leírom …
Tegnap hívást kaptam. Úgy éreztem, hogy ha már a Búza téren vagyok, be kell mennem a görög katolikus székesegyházba. Valami dolgom van odabent.
A nagytemplom ajtaján belépve láttam, hogy egy ember fekszik az ajtó mögött a földön. Olyan volt, mint egy rongykupac a sarokban. Ilyenkor az ember elsőre megijed. Én is csak reméltem, hogy nem halott … de megmozdult.
Az ajtón belül voltam, az ajtót visszazártam, de a rács, ami a templombelsőt védte zárva volt. Ott voltunk, mi ketten összezárva.
Bevillant. Ez lenne a dolgom?
– Jó ember! Jól van? – kérdeztem.
Fészkelődött kicsit, majd feleszmélt …
Beszélgettünk kicsit.
Így visszagondolva olyan, mintha egy másik korban, egy másik, régies nyelven beszéltünk volna egymással.
– messziről jött? – kérdeztem.
– vas megyéből. – válaszolta.
– rögös volt az út idáig … Állapítottam meg hangosan, ahogy megláttam az arcot, melyen a hajléktalanságban megélt néhány tél mély barázdái pengeélek által vájt sebeknek tűntek.
A tekintetéből ítélve fiatalember volt. Tőlem fiatalabb …
Meglepődtem, ahogy a hozzá intézett szavakat használtam, de helyénvalónak tűntek …
Megkérdeztem a végén tőle;
– segíthetek-e felállni?
Megköszönte …
Ekkor jött bentről a templomszolga. Csörgő kulcscsomóval. Nyitotta a rácsot.
Ránk nézett.
Kérdeztem tőle, hogy most kezdődik a vecsernye? Az esti imádság?
Rajtam zakó, elegáns ruha, láthatóan kereste a kapcsolatot köztem és az idegen között. Hamar rájött, hogy nem együtt vagyunk.
Szentelt vízzel keresztet vetettem, majd bementem és az első padba leültem. Én a hitem … nem azon az „imádkozós-fajta” – módon gyakorlom. Elmerültem a gondolataimban. A tömjén illata felidézte az emléket, ahogy ott álltam Szófiában, az Alexandr Nevszkíj székesegyházzban. Szinte hallottam, ahogy a kórus hangja betölti a hatalmas, mennyboltot idéző teret …
Alámerültem magamban.
– Adj erőt Uram … De ne erőt adj, hanem feladatot, amin megerősödhetek. Adj egy kemény követ, amin az életem során megedzett hitem s akaratom pallosát kiélezhetem …
Nem tartott sokáig, míg „lent” voltam.
Megzavart, hogy a templomszolga közben intézkedett, kihajtotta a nemkívánatos vendéget. Majd oda is jött hozzám, hogy „referáljon” – Jajj! Nem akartam megzavarni az imádságban mondta, mikor látta imára kulcsolt kezem.
Elindultam kifelé.
Kifelé menet megálltam a kijáratnál, hogy keresztet vessek, illedelmesen köszöntem: – csókolom! – és kiléptem a rácsos kapun. Ott álltam, ahol a messziről jött vándorral beszélgettem az imént. A néni jött utánam.
Már léptem volna ki a templom ajtaján, amikor fejét félig lehajtva, sandán szétnézet, mintha valami titkot mondana, ezt morogta:
– a Kriza Ákos* idejében azért nem volt ilyen.
Megrökönyödve kérdeztem vissza:
– Hogy tetszett mondani?
Szó szerint megismételte:
– a Kriza Ákos idejében azért nem volt ilyen. – majd hozzátette: – akkoriban nem volt ennyi hajléktalan …
A szemébe nézve azt mondtam:
– Nekem volt szerencsém, nyugtassa a Jó Isten a néhai Kobold Tamással sokat beszélgetni, hitéleti dolgokról. Volt szerencsém Káli Sándorral és Veres Pállal is beszélgetni. Nem hiszem, hogy a polgármester szándékán múlik, hogy mennyi hajléktalan van az utcán.
Azt gondolom, sokkal fontosabb, hogy mi, emberek hogyan állunk hozzájuk. Segítünk-e nekik talpra állni, vagy (és kicsit erélyesebb hangon folytattam) kizavarjuk őket MÉG A TEMPLOMBÓL is!
– Csókolom! – zártam. És kiléptem a templomból.
Utánam  jött.
– Mi úgy köszönünk, hogy Krisztus feltámadt …
Visszafordultam:
Úgy vágtam vissza, hogy szavaim, mint az éles acélpenge suhogtak a Székesegyház kertjében:
– Valóban feltámadt?!
Úgy döntöttem, hogy mindenkivel megosztom ezt a történetet. Akivel csak tudom.
A hitem megtartom … Én nem engedem, és Krisztusban kedves testvéreim Ti se engedjétek, hogy politikai célokra használják a Szent Péter hitére felépített egyház templomait!
Ne engedjük, hogy Jézus Krisztus megváltó halálán kufárkodva próbálják az ideológiájukat politikai pártok hirdetni! Akik ilyet tesznek, a legaljasabb dolgot teszik! Mintga csak Krisztus vérét a saját kupáikba gyűjtve akárnánk maguknak az örök életet!
Szentségtelenek!
Hirdessétek, hogy a hívek éberen figyeljenek! Ha suttogják az egyház falai között a sátán szolgái, hogy szavazz azokra a gyarló emberekre, akik tehetség és szorgalom híjján politikusnak álltak, akkor emeljétek fel a hangotokat! Legyen erős a hitetek, ne féljetek!
Az Úr próbája ez, aki veletek van. Ő az egyszülött fiát nem azért küldte, hogy az ő halálával, piaci kofa módra mások kereskedjenek.
A Jó Akarat végtelen bölcsessége vigyázzon!
*Kriza Ákos ✝️ Kriza Ákos (Nagyvárad, 1965. február 10. – Miskolc, 2021. január 18.) 2010–2019 között volt Miskolc polgármestere
Fotó: Archív