Felmentették a gusztustalankodó miskolci rablónőt

Felmentő ítéletet hozott a bíróság egy Miskolcon történt rablás

ügyében

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a nőnek az ügyében, akivel
szemben rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás.
Az ítéletben megállapított tényállás szerint a sértett férfi 2022. június 13-án
napközben Miskolc Avas városrészében találkozott az általa látásból ismert
vádlottal, akit italozni hívott. Egy söröző teraszán foglaltak helyet, a férfi
többször felállt, hogy sorsjegyet és cigarettát vásároljon. Egyik alkalommal a
vádlott nő a táskájából elővett gyógyszert a szájába vette, a sértett italából
kortyolt egyet, megvárta, hogy a tabletta oldódni kezd, majd a folyadékot a
szájából visszaengedte a sörös üvegbe és megrázta azt. A férfi visszaérkezve
többször ivott az italból, majd a vádlottal kézen fogva távozott.
Ezt követően a bódult sértett a miskolci kórház toxikológiai osztályán tért
magához.
A bíróság nem találta kétséget kizáróan bizonyítottnak, hogy a sértett értékeit
– telefonját, készpénzét, iratait, bankkártyáit – a vádlott vette el, ezért a
terheltet bizonyítottság hiányában a rablás bűntette és készpénz-helyettesítő
fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be.