A részvételiség számít, nem a győzelem!

leépülő Miskolc

„ZACSEK GYULA, DR. (MDF) Elnök Úr! Szeretném megkérdezni, hogy az interpellációra ki fog választ adni? (Bejön az ülésterembe Szabó Tamás.) Jön már a miniszter úr, köszönöm szépen.
………..
Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat 1991. december 15-én társasági szerződést kötött Bigatton Bruno olasz állampolgárságú fagylaltossal. (Zaj.)
A társasági szerződés értelmében az állami vállalat és az említett olasz állampolgár egy közös kft.-t létesített. E közös kft.-be a vállalat apportként vitte be a vállalat ingatlanainak egy részét, míg a kft. olasz társtulajdonosa készpénzt tett a közös kft.-be.
Az apportálás során bevitt egyes vagyonelemek értékét a közös kft. könyvvizsgálója hagyta jóvá, s ezen értékeléseket az Állami Vagyonügynökség sem kifogásolta meg, jóllehet első ránézésre is irreálisan alacsony értékek kerültek megállapításra.
Csak néhányra utalva:
– a miskolci működő cukrászüzemet százezer forintra,
– a miskolci működő fagylaltporüzemet százezer forintra,
– a Miskolc belvárosának legközepén fekvő 44 szobás, 2 éttermes stb. Arany Csillag Vendéglátó Házat 4 millió forintra,
– a Miskolctapolcán lévő 56 szobás Lidó szállodát 4 millió forintra becsülték.
Ez utóbbinál – minthogy Miskolctapolca adott helyén ennyiért egy családi ház sem kapható – ellenőrző értékelést kértem.
A hivatásos ingatlanforgalmi szakértő a 4 millió forint helyett több mint tízszeres, 41,8 millió forintos forgalmi értéket mutatott ki, így ennél az egy tételnél az államot vagyonvesztés útján mintegy 38 millió forint kimutatható kár érte.
Az ÁVÜ azonban nemcsak jóváhagyta az ilyen értékeken való apportálást, de azt is előírta, hogy az olasz partner köteles azokat magához váltani. Az olasz persze ennek örömmel és azonnal eleget is tett, így ezek az addigi állami tulajdonok az Állami Vagyonügynökség egyenes utasítására kerültek tizedáron külföldi tulajdonba. Az említett apportálást egy sajátos újsághirdetés is megelőzte, melynek lényege a következő volt:
A vállalat „meghatározott egységeit” privatizálni akarja. A hirdetés több konkrétumot nem tartalmaz, de azzal zárul, hogy aki a részletekre is kíváncsi lenne, az forduljon az igazgató helyetteséhez. Ezzel a rejtélyes hirdetéssel az épeszű magyar vállalkozó nem tud mit kezdeni, az csak annak az olasz fagylaltosnak volt egyértelmű, akivel a vállalat igazgatója előzetesen már megegyezett.
Tisztelt Miniszter Úr! Valamennyien tudjuk, hogy volt és van magyar érdeklődés is, s ahol a magyar vállalkozókat beengedték a versenytárgyalásokra, ott bizony szép állami bevételek is keletkeztek.
Például az említett – s 4 millió forintért külföldi kézbe jutott – 44 szobás, 2343 m2 alapterületű belvárosi szállodától 100 méterre egy pici cukrászda bérleti jogáért – nem tulajdonjogról van szó, bérleti jogáért – 6,6 millió forintot adott a magyar vállalkozó. A 200 méterre lévő édességbolt bérleti joga – szintén bérleti jog – 12 millió forintot ért meg a hazai vállalkozónak.
Minthogy ez az apportálás összesen 6 vállalati bérleményt és 10 vállalati ingatlantulajdont érintett, összességében ennél az egyetlen vidéki cégnél valószínűsíthető többszáz milliós kár érte a magyar államot.
Kérdezem ezért:
1. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy az értéken alul eladott vagyonok visszaszálljanak a magyar államra?
2. Mit tett miniszter úr a vagyonvesztésben közreműködők felelősségre vonása érdekében?
3. Milyen intézkedést tett miniszter úr annak érdekében, hogy a hasonló esetek kiderülése ne csupán a véletlen műve legyen 10 hónap elteltével?
4. Mit tesz a miniszter úr annak érdekében, hogy ne kerüljön külföldi vállalkozó kezébe az állam vállalkozói vagyonának az a része, amelyért a magyar vállalkozó is áldozna pénzt?
Tisztelettel várom a válaszát, figyelembe véve azt is, hogy a perlési határidő jövő hét hétfőjén lejár. (Taps.)”

Basszus! nincsen meg az 500?

Hát a kis kínai megmondta a KGST-piacon;

„ha nincen,nincen nem nagy baj honap hozom”