Miskolc. Barkai doktor motor lesz, Simon felhatalmazás nélkül jelent meg

A Demokratikus Koalíció, az LMP, a Párbeszéd és az MSZP helyi politikai prominenseivel felsorakozva mutatták be péntek délelőtt a polgármesteri tisztségre újonnan vállalkozó jelöltet.

A Demokratikus Koalíció csütörtöki közleményében megnevezett városvezető-aspiránst az LMP és a Párbeszéd miskolci szervezetei már most formális támogatásukról biztosították, míg az MSZP támogatása a jövő héten válhat hivatalossá – ismertette mindenekelőtt a sajtótájékoztatót megnyitó Hegedűs Andrea.

– Habár pártjaink különböznek, de a sorsunk azonos: demokrataként közösen kell tennünk Miskolc továbblépéséért. Hiszünk Miskolc választóiban, és abban, hogy eltökélt akaratot mutatni a város érdekében csak közösen lehet. Álláspontunk, hogy Miskolcnak olyan polgármesterre van szüksége, aki egyesíti ezt az akaratot – fogalmazott a polgármesteri székért tavaly októberben bejelentkező országgyűlési képviselő.

Hegedűs Andrea úgy véli, Barkai László „széleskörű látásmódja, tapasztalata, világlátott személye döntésképessége, vezetői gyakorlata és vezetői képessége motorja lesz a közös otthonunknak, Miskolcnak”.

– Meggyőződésünk, hogy komoly feladathoz komoly ember kell. Barkai László megtestesíti mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy Miskolc felemelkedjen – fektette le a parlamenti politikus.

A jelölt szerint a város életében olyan fordulóponthoz érkeztünk, amikor „a közös cél érdekében együtt kell tudnunk működni”. Barkai László beszédében hangsúlyozta: Miskolc nehéz helyzetben van, körülményei nem ideálisak – ennek leküzdésére vállalkozott akkor, amikor a civilek, majd a pártok megkeresését követően igent mondott a jelöltségre.

Ahogy arról beszámolt: a világ számos pontján látott már súlyosan lerobbant ipari területeket, amiket kizárólag összefogással tudtak fellendíteni. Hozzátette: az embereket kiszolgáló várost szeretne, és azt, hogy „a minőségi életévek száma növekedjen”. Orvosként megjegyezte, a hippokratészi eskü Cicero által újrafogalmazott elvében hisz: „a nép, a lakosság, az itt élők érdeke mindenek felett”.

A sajtótájékoztatót követően a Demokratikus Koalíció Miskolci Szervezete közleményében hivatalosan is megerősítette:

„Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő, a DK és az LMP közös polgármesterjelöltje visszalép, Dr. Barkai László gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, egyetemi tanár, az MTA doktora javára.”

Még a helyszínen Hegedűs Andreától megtudtuk, a polgármesteri jelöltségtől annak fényében állt el, hogy felmérte: a város jövőbeni érdekei azt szolgálják, ha ő az országgyűlésben megmarad – ahogy fogalmazott – „Miskolc hangjának”, és a majdani új polgármesterrel együtt „két oldalról támasztják meg a várost a Fidesszel szemben”.

Kérdésünkre kifejtette: nem gondolja, hogy az ő személye gátolta volna a most körvonalazódó, szélesebb pártpolitikai összefogás megszületését az elmúlt fél évben. Értékelése mentén nem ennek tudható be, hogy úgy döntöttek, másik jelöltben állapodnak meg.

A jelölt mögött a helyszínen fölsorakozó Simon Gábor az MSZP miskolci elnökeként érdeklődésünkre elmondta: Veres Pál szerdai visszalépésének másnapján pártjának helyi elnöksége összeült, és jövő hét szombatra taggyűlést hívott össze. A szocialisták támogatásáról tehát végső soron a tagság fog dönteni – húzta alá.

Fekete Zoltánné, a DK miskolci elnöke megkeresésünkre elmondta: a Barkai László mögötti szövetségépítés kapcsán nyitottak a Velünk a Város frakcióját alkotó további pártok, így a Jobbik-Konzervatívok és a Momentum irányába is. minap.hu

12 Responses

  1. Minden a cikkben szereplőnévnek távoznia kellene Miskolc közéletéből, hogy a város megtisztulhasson és fejlődni kezdhessen

    20
    1
  2. VERESNEK IS QVA NAGY VEZETŐI Gyakorlata volt, meg a város motorja volt. Köszi, de akit ti AJÉNLOTOK, AZ MINDIG EGY XAR

  3. nem tudom mi a gázabb manapság, fideszesnek lenni arccal, vagy letérdelni a DK-nak remélve egy minimálbérnél jobb zsoldot, talán az utóbbi még károsabb társadalmilag mint orbánék

    10
  4. Sárga fidesz, kék fidesz, nem jó ez itt semmire,
    Orbán viktor takarodj, vidd a Gyurcsány haverod!

    4
    4
  5. Simon, továbbra is háttérből akar irányítani, nyugodjon meg mindenki le fogja szopni a taggyűlés után!

  6. Helyesen nyilatkozott Hegedűs Andrea.
    Nehogy egy védőnő vagy egy műsorvezető irányítson.
    Vagy Csöbör Katalin. Vissza ne jöjjenek Kriza Ákos emberei és folytassák amit csináltak . Pálffy Kinga 200 millios lakas. Czinkné szintén pár millió. Miért is? Csöbör a sok trafikokkal. Bábu csak Toca.
    Ez nem kell Miskolcnak.

Hozzászólás a(z) Egyet fizecc, kettőt szopsz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű