1924

Cserefogolyként tért vissza a Szovjetunióba a miskolci kommunista vezér

Miskolc, október 31.

Dudujka Pál cikke

Csellő Nándornak hatalmas szerepe volt a hazai kommunista mozgalomban. A párt bécsi és budapesti központja közötti összekötőként, a vidéki sejtek kapcsolattartójaként a párt egyik legaktívabb szervezője volt. A budapesti pártvezetés megfigyelése révén két éve ő is lebukott, majd tizenkét év fegyházra ítélték. Büntetését azonban nem kell letöltenie, a napokban csereakció révén visszatérhetett a Szovjetunióba.

Csellő Nándor 1896-ban született Rudabányán, egy bányamunkás család gyermekeként. Eredetileg Ferdinándnak keresztelték, ő azonban inkább a Nándor nevet használta. A fiatalember a nagy háború idején került ki Oroszországba, ahol hadifogságba esett. Mint oly sok megtévedt fiatal, ő is a kommunista eszmék foglyává vált, s más magyar hadifoglyokkal együtt vetette bele magát a polgárháborús harcokba. A bolsevikok oldalán 1919 végén egy lengyel lovascsapat és egy kínai munkászászlóalj parancsnokaként harcolt a Kolcsak által vezetett fehérgárdisták ellen. Utóbb a Szverdlov Egyetemen végzett politikai tanfolyamot. 1921 januárjában aztán több magyar elvtársával együtt új pártmegbízatást kapott: egy hadifogoly-csoporttal együtt tért haza, hogy aztán új lendületet adjon a hazai kommunista szervezkedésnek.

 

A fiatalember Miskolcon, a Szentpéteri kapuban szerzett lakást, s péksegédként helyezkedett el, a kenyérsütés helyett azonban elsősorban a kommunista mozgalom kiépítésével töltötte idejét.

csellőlovon
Csellő Nándor a miskolci pék régebben a Szovjetunióban harcolt Kolcsak ellen!

Csakhamar ő lett a párt vidéki összekötője. A fővárosban frissen megalakított Kommunisták Pártjának Magyarországi Végrehajtóbizottsága rajta keresztül tartotta a kapcsolatot a vidéki sejtekkel, így Salgótarjánban, Tatabányán és Diósgyőrött. Emellett élénk szervezőmunkát is folytatott, neki köszönhetően alakultak kommunista sejtek Diósgyőrben és Ózdon. Csellő Nándor közvetítésével került a fővárosi pártvezetés kapcsolatba a párt Váci úti, újpesti és óbudai csoportjaival is. Hatalmas szerepe volt abban is, hogy a párt külföldön nyomtatott propagandaanyagokhoz, lapokhoz és folyóiratokhoz jusson. A kommunista sajtótermékeket kassai ismerősei révén szerezte be, majd azokat a műlábú fiatalember a határon át, hegyeket megmászva csempészte az országba, s terjesztette a fővárosban és vidéken egyaránt. Még fontosabb, hogy a hazai pártvezetés két tagját ő látta el hamis iratokkal és segítette át határon, majd összekötő szerepet játszott a budapesti párt-végrehajtó bizottság és a bécsi Központi Bizottság között. Az ő közvetítésével juttattak ki jelentéseket az országból és kaptak utasításokat külföldről.

A rendőrségnek hamar föltűnt a kommunista szervezkedés. A párt budapesti végrehajtó bizottsági tagjainak megfigyelése révén lebukott Csellő Nándor is. A rendőrség 1922 februárjában tartóztatta le a párt vezetőit, köztük Csellőt, akit egy detektív abban a pillanatban fogott le a miskolci pályaudvaron, amidőn a végrehajtóbizottság utasításait a diósgyőri csoportoknál való terjesztés céljaira átvette.

A vizsgálat csaknem egy évig tartott. Közben egy csereakció alkalmával négy bolsevik szervezkedő a Szovjetunióba távozhatott, Csellő ellen azonban társaival együtt vádat emeltek. Ügyüket 1923. január 10-11-én tárgyalta a budapesti kir. törvényszék. A vádlottak tagadták, hogy bolsevista mozgalmat csináltak volna, a bizonyítékok azonban ellenük szóltak. A bíróság mindannyiukat bűnösnek találta, s hosszú letöltendő börtönre ítélte őket. Mind közül a legsúlyosabb büntetést Csellő kapta, őt állami és társadalmi rend elleni bűntett, izgatás és közokirathamisítás bűntette miatt tizenkét évi fegyházzal sújtották. Büntetését 1923 szeptemberében a kúria helyben hagyta, a kommunista fiatalembernek azonban nem kellett letöltenie büntetését. Két év elteltével cserefogolyként kiadták a Szovjetuniónak, s október 25-én a VII. transzporttal visszatérhetett a bolsevik „paradicsomba”.https://bomie.hu/cserefogolykent-tert-vissza-a-szovjetunioba-a-miskolci-kommunista-vezer/

1924