2011. november 1-je óta közel ötszáz bejelentés érkezett az energiaital-fogyasztással összefüggő eseményekről, rosszullétekről, kellemetlen tünetekről

Új törvényjavaslatot nyújtott be a KNDP két politikusa, Hollik István és Nacsa Lőrinc az Országgyűlés elé. A T/7992. számú, „A gyermekek egészségének megőrzéséről” szóló javaslat értelmében tilos lenne 18. életévet be nem töltött személy részére energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni.

A szabály megsértőire ugyanolyan a szankciók vonatkoznának, mint az alkoholos italok, a dohánytermékek, illetve a szexuális termékek értékesítésére vonatkozó szabályok megszegőire.

Mindez pedig jelentős változást hozhat a boltokban. A javaslat indokolásában az olvasható, hogy táplálkozás-egészségügyi szempontból kedvezőtlen tendencia, hogy napjainkban a fiatalok többsége divatosnak tartja az energiaital fogyasztást, szinte üdítőitalként tekint a megnyerő ízű energiaitalokra, amelyeket korlátlanul fogyaszt, figyelmen kívül hagyva azok koffein tartalmát, amely az egyéni érzékenységtől függően akár súlyosabb tüneteket is kiválthat.

Ennek következtében a 18 év alatti korosztályban folyamatosan növekszik az energiaitalt fogyasztók aránya, a közelmúltban készült felmérések szerint a középiskolás és felső tagozatos diákok 10 százaléka napi rendszerességgel fogyaszt energiaitalt.

A Magyar Gyermekorvosok Társaságának állásfoglalása

A bejelentés nyomán korábban már elindult a társadalmi párbeszéd, melynek részeként, első hivatalos szakmai véleményt az asztalra téve a Magyar Gyermekorvosok Társasága is megnyilvánult. Az állásfoglalásuk talán legfontosabb megállapítása az volt, hogy összhangban az American Academy of Pediatrics Commitee on Nutrition és a Council on Sports Medicine and Fitness állásfoglalásával, a Magyar Gyermekorvosok Társasága is egyetért abban, hogy

koffein, illetve egyéb stimuláns tartalmú energiaitaloknak a gyermek és serdülő normál étrendjében nincs helye.

Ebben az állásfoglalásban utaltak arra is, hogy az International Society of Sports Nutrition állásfoglalását figyelembe véve 12-18 éves sportolók körében különös körültekintéssel, szülői felügyelet mellett megfontolható koffein tartalmú étrend kiegészítők használata, azonban 12 év alatti korosztályban ez semmilyen körülmények között nem javasolt.

A testület szerint az egészségügy, az oktatás és a média szerepe az energiaitalok megfelelő helyre pozicionálásában elengedhetetlenül fontos.

A legsarkalatosabb pontokként a követezőket emelték ki:

  • A családok és gyermekek edukációja az energiaitalokkal kapcsolatban tudatosítani, hogy az energiaitalok gyermekkorban nem javasolta.
  • Kommunikálni, hogy a szénhidrát tartalmú italok fogyasztása folyadékpótlásra nem javasolt a megnövekedett kalóriabevitel következtében fokozódó obesitás rizikó miatt.
  • Edukálni a családokat, hogy a sportitalok is sportolóknak szánt, speciális funkcionális italok, amelyek fogyasztása hosszabb távú, nagyobb erőkifejtést igénylő sport tevékenység során javasolható folyadék, elektrolit és szénhidrát pótlásra (nem extra bevitelre!).
  • Promotálni a vizet a folyadékpótlásra.
  • Javasolni a családoknak, hogy a gyermekkorban jelentkező fáradtságot megfelelő mennyiségű és minőségű alvással kell „kezelni”.

Reagált a Magyar Energiaital Szövetség főtitkára is

Csibi Sándor főtitkár az ATV híradójának korábban arról beszélt, hogy nem ért egyet az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának korlátozásával a 18 év alattiak körében. A szakember akkor úgy nyilatkozott: nem érti, hogy ha a gyermekek egészsége a cél, akkor miért nincs szó a koffeintartalmú üdítők tiltásáról is.

Szerinte a megoldás inkább a mértékletesség lenne.

A tiltott gyümölcs mindig érdesebb” – fogalmazott. Majd hozzátette: inkább edukálni kellene a szülőket és a gyermekeket, és hangsúlyozni kellene, hogy az energiaital felnőttek számára van.

Szűcs Zsuzsanna dietetikus szerint a koffein nem tiltott a gyermekek számára. „A gyerekek számára a biztonságos koffeinbevitel testsúly-kilogrammonként három milligramm” – szögezte le az adásban. A túlfogyasztás azonban komoly mellékhatásokkal járhat: hányingert, fejfájást, tremort, palpitációt okoz általában,

de akár zavartsággal, idegességgel, agresszivitással, alvászavarral, fókuszálási nehézséggel is járhat.

A képviselők által benyújtott javaslat indoklása egyébként azt is tartalmazza, hogy „2011. november 1-je óta közel ötszáz bejelentés érkezett az energiaital-fogyasztással összefüggő eseményekről, rosszullétekről, kellemetlen tünetekről.

Az érintettek 74 százaléka 18 év alatti fiatal volt, közülük is a 15-16 éves korosztályból kerültek ki a legtöbben. Mint írják:

Az energiaitalt 22 százalékban alkohollal együtt fogyasztották.

Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztása azonban végleges károsodást okozhat a májban, a szívben, és a vesében is.