Érdemes sztrájkolni.  Megállapodott a dolgozókkal az Opera vezetése

„A mai napon a Magyar Állami Operaház vezetése és az intézmény dolgozóit képviselő szakszervezetek elnökei megállapodtak a sztrájk felfüggesztésében” – írja vasárnapi közleményében az Operaház.

„Az Opera munkatársai számára 2024. év második felében – két részletben – összesen 30 százalék alapbéremelést biztosít, továbbá április és szeptember hónapokban nettó 140-140 ezer forint cafeteriaemelést juttat. A felsorolt plusz jövedelmek beépülnek az eddigi járandóságokba” – írják. A kollektív szerződés megfogalmazása az egyenként kitárgyalt, a tárakkal egyeztetett dokumentumok alapján még zajlik. Azt és a sztrájkot végleg lezáró megállapodást április 30-ig írnák alá.

Az Opera azt is írja, hogy a vasárnapi Don Giovanni-előadás és Máté-passió hangverseny már zenekari és énekkari részvétellel megy, és az Opera soron következő produkciói is az eredeti évadterv szerint szerepelnek a műsoron. „Azokat, akik a bizonytalanságból adódóan nem indultak el korábban, az előadás közben is beengedjük a produkcióra”.

photo_camera Fotó: HARUN OZALP/Anadolu Agency via AFP

Az Operaház dolgozói kedd óta sztrájkoltak, 30 százalékos béremelést, a kollektív szerződés megkötését és a társulati tagokkal való tisztességes bánásmódot követeltek. Előadásokat ugyan tartottak a héten, de nem a megszokott formában, a Hunyadi László például zongorakísérettel, „Hunyadi-nagykeresztmetszet” formában ment le péntek este.

Csütörtökön este szenvedélyes csörték zajlottak az Operaház főigazgatója és a zenekar tagjai között, amik kimozdították az ügyet a holtpontról. A független szakszervezet beszámolója szerint az öltözőben „hosszú és heves vita” volt, ami során sikerült átbeszélniük „a zenekar legneuralgikusabb problémáit”.

Azután, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter csütörtökön irreálisnak nevezte az operaházi dolgozók követeléseit, Ókovács Szilveszter péntek este az ATV-ben jelentette be, hogy pár perccel az adás előtt aláírták a zenekarral a részmegállapodást, akik elfogadták a 15 százalékos bérnövekedést.