Munkaerő. Különösen nehéz bevonni a tartósan munkanélküli és hátrányos helyzetű fiatalokat

200 milliárd forintos keretösszeggel indul az Ifjúsági Garancia Plusz program, amely a 30 év alatti munkanélküliek és inaktívak elhelyezkedését segíti.

  • A programon keresztül összesen 84 ezer álláskereső vagy inaktív fiatal munkaerőpiaci beilleszkedése valósulhat meg a kormány szerint.

Háttér: az áprilisban induló program 2015-ben indított, 2019 végéig 95 ezer résztvevővel futó elődjének egyik tanulsága, hogy különösen nehéz bevonni a tartósan munkanélküli és hátrányos helyzetű fiatalokat.

Számokban: a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 2010 és 2023 között csaknem 27 százalékról 15 százalék alá csökkent, ami 46 ezer főt jelent.

  • A 25 és 30 év közöttiek körében 2021-ben valamivel több mint 12 százalék volt a munkaerő-tartaléknak számítók, azaz foglalkoztatásban, oktatásban vagy képzésben részt nem vevők aránya.

A 25-30 évesek között többen voltak a nők, a tartósan munkanélküliek és gyereket nevelők, akik jellemzően alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek és településeken, elmaradott régiókban élnek.

A mostani programban is kiemelt fókuszt kapnak a hátrányos helyzetű fiatalok, elhelyezkedésükhöz képzésekkel, bértámogatással, és mobilitási támogatásokkal terveznek hozzájárulni.

Mi várható? A következő időszakban a cégek toborzási kedve várhatóan nem enyhül, a népességcsökkenés miatt pedig évente tízezrek kerülnek ki a munkaerőpiacról, így a kereslet adott lesz.

Egy válasz

  1. Mi az anyátok picsájába akarjátok ezeket a hülyéket bevonni. Aki foglalkoztat munkavállalókat, az pontosan tudja, hogy nem jók semmire. Selejtet gyártanak, ha elfordítod a fejed már nem csinál semmit csak a telefont nyomkodja. Ha lebaszod akkor meglop, meg tönkreteszi a gépeidet. Azt gondolja valaki, hogy a távolkeleti munkáérő behozatal véletlen? Az legalább nem lusta, hajlandó dolgozni! Nem bámul rád olyan önelégült fejjel mint ezek a hitvány telfejesszájú kölykök.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű