Vád alá helyezték Sz. atyát, aki után kislányokkal szemben elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoztak

Kocsis Fülöp érsek-metropolita a 444 szerkesztőségében
photo_camera Kocsis Fülöp érsek-metropolita a 444 szerkesztőségében Fotó: Bankó Gábor/444

„Tudomásunkra jutott, hogy az Ügyészség a napokban a Debreceni Járásbíróságon vádat emelt egyházmegyénk egyik volt áldozópapja, Sz. atya ellen”

– olvasható a Hajdúdorogi Főegyházmegye hétfői közleményében. Emailben kértünk további tájékoztatást az ügyészségtől, ha ez megérkezik, arról beszámolunk.

Az ügyet 2023 áprilisában a 444 tárta fel részletes cikkben. A görögkatolikus Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt. Az eljárást lezárták, Sz. atyát az egyház áthelyezte a megye másik végébe, de nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette egy 9 éves kislány anyja. Tanúvallomása szerint a lánya azt mesélte neki, hogy „az iskolában fogdosta a pap bácsi”, aki „a hittanórán maga mellé ültette, és belenyúlt a bugyijába [a] nadrágján keresztül”.

Sz. atya felettese, Kocsis Fülöp érsek akkor interjúnkban azt mondta, szerinte is „izgalmas a dolog, hogy két éven belül most két ilyen eset van” ennél a papnál, de kijelentette: a „vád nem tűnik megalapozottnak, sokkal inkább koholt vádnak tűnik”. A bíróság végül megtette, amit az egyház nem: bűnügyi felügyelet alá vonta a papot, ezzel eltávolította a gyerekek közeléből – onnantól egy nemzeti kegyhelyen élt. Aztán egy harmadik kislány is jelentkezett a rendőrségen, a nyomozás pedig szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt tovább.