Kérjük szíves segítségüket a sajtóközlemény megjelentetésében!  A Fidesz városunkban egy megbecsült, ám halott ember személyére hivatkozva igyekszik

Kövesse meg a Fidesz a miskolciakat az erkölcstelen, hazug állításaiért!

 

Van a jóízlésnek, és az erkölcsös magatartásnak is határa, amit illik betartani. Politikusnak ugyanúgy, ahogy minden más embernek. A miskolci Fidesz politikusai átlépték ezt a határt, kegyeletsértéssel határos módon kezdtek kampányolni. A néhai polgármester nevét felhasználva terjesztenek hazug, félrevezető üzeneteket. Kíváncsiak vagyunk, a két éve elhunyt polgármester hozzátartozói hogyan viszonyulnak ehhez. Amit mi érzünk, a mélységes megdöbbenés. A Velünk a Város frakció elítéli e gátlástalan, a tényeket meghamisító propagandát. Gyalázatosnak tartjuk, hogy megtörténhet, Nem kíméli egy elhunyt ember hagyatékát se. Ma már a kormánypárt nem ismer határt. A múltat is átírná, ha tehetné, ha hagynánk. A valóság azonban az, és ezt a Miskolcon élők jól tudják, hogy az átadott fejlesztéseket annak köszönhetőn vehették birtokukba, hogy 2019-ben munkához látott a demokratikus városvezetés. A fideszes városvezetés ugyanis úgy távozott, hogy a támogatások felhasználása, a beruházások megvalósítása mindössze 17 százalékos szinten állt. Erről az értékről tudni kell, hogy a fejlesztési rangsorban a megyei jogú városok között a Fidesz teljesítménye az utolsó előtti helyre volt elegendő. Ezt a szintet az új városvezetés maximális szintre emelte a támogatások felhasználásával, a félbe hagyott projektek felgyorsításával, új fejlesztések teljes körű megvalósításával. Ezért láthatjuk ragyogni a megújult avasi kilátót, ezért sétálhatunk az újjávarázsolt tapolcai sétányokon. Sötét időszakot jelez a következő hónapokra, aminek most kényszerű tanúi vagyunk. A Fidesz helyi politikusai is kénytelenek szembesülni a jogaikban korlátozott, jövedelmük harmadától megfosztott emberek ellenszenvével, ezért egyre agresszívebben és hisztérikusabban viselkednek. Jövőképet nem tudnak adni a városban élőknek, a jelent a rombolással töltik, marad a meghamisított múlt idő. A Velünk a Város frakció mindezért elvárja a fideszes politikusoktól, hogy kövessék meg a miskolciakat az erkölcstelen, szándékosan megtévesztő, valótlan szavaikért, tetteikért. Elvárjuk azt is, hogy kövessék meg a néhai polgármester családját, hogy szerettükkel kampányolnak.

Kérjük szíves segítségüket a sajtóközlemény megjelentetésében!

Üdvözlettel:

Velünk a Város frakció