Nagy Feró: megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak
MLÉKEZETES POSZTOK 2023
40 éve történt – Két magyar úr beszélget
A csatolt jelentés beszámol az István a király című rockopera két szereplője – Dalos fedőnevű titkos megbízott és Nagy Feró, aki egy magyar urat játszik a darabban – bizalmas beszélgetéséről. Nagy Feró ezek szerint elmondta „Dalos”-nak, hogy sajnálja, hogy elfecsérelte a korábbi éveit a Beatrice zenekarra, most kis- és nagylemeze jelenik meg, filmszerepet kap, sok pénzt keres, és erkölcsi elismerést is kap. „Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak.”
Hogy így történt-e valójában, azt nem tudjuk. Nagy Feró mondott valamit, „Dalos” besúgta, Gábor Róbert állambiztonsági főhadnagy gépelt egy jelentést róla.
A jelentés további része, amelyben „Dalos” Schuster Lórántra panaszkodik, hogy az az újságírói kapcsolatai révén meg akarja akadályozni, hogy „Dalos” együttese sikeresen szerepeljen, valószínűleg hiteles, „Dalos” más esetben is mondott rosszat Schuster Lórántról, a P. Mobil frontemberéről. Hogy ezúttal mi lehetett a motivációja – azt várta volna-e, hogy a szervek megvédik az újságíróktól, vagy csak egyszerűen ki akarta-e önteni a lelkét a tartótisztjének – nem tudjuk.
Visszatérve Nagy Ferencre, Dalos jelentése elérte a célját, az állambiztonsági szerv bizalma tovább erősödött az egykori botrányhős iránt. Már nem kezelik „F”-dossziés ellenséges személyként, és ha így folytatja, akkor a kutató nyilvántartásból is törlni fogják a nevét, olvasható a jelentés értékelésében.
BUDAPESTI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG
III/III-B. ALOSZTÁLY
SZIGORÚAN TITKOS!
Tárgy: „Dalos” fn. tmb-vel történt találkozóról
JELENTÉS
Budapest, 1983. szeptember 20.
1983. 09. 14-én nyilvános helyen találkoztam „Dalos” fn. tmb-vel.
A találkozó alkalmával a tmb. jelentette, hogy az István a király” c. rockoperát az illetékes ifjúsági és kulturális szervek az 1983-as év „Állami Ifjúsági Díjára” fogják java- solni. A rockopera zenei anyaga – lemez és kazetta – 1983. december hónapban fog megjelenni az üzletekben. A filmet 1984.I. negyedévében fogják a mozikba bemutatni.
Az utolsó előadás után a film szereplői és a rendezők közös vacsorán vettek részt. A vacsora alkalmával a tmb. baráti beszélgetést folytatott Nagy Ferenccel, aki a darabban egy magyar urat játszott. A beszélgetés alkalmával Nagy Ferenc elkeseredve mesélte, hogy mennyire sajnálja a korábban komolytalan magatartásával elfecsérelt éveket. Elmondta, hogy ami- óta komolyan dolgozik nagy- és kislemeze is megjelent együttesének, és a filmszerepe is nagy megtiszteltetés számára.
Az eltelt 1 év alatt anyagilag többet keresett, mint a több éves Beatrice működése alatt. Véleménye szerint megéri komolyan dolgozni, mert annak anyagi és erkölcsi értékei vannak.
A tmb. továbbá elmondta, hogy Schuszter Lóránt a P Mobil együttes vezetője a sajtó felhasználásával – IM. Magyar Ifjúság, stb. – ahol kapcsolatai vannak Czippán György,
Sebők János próbálja a számára konkurenciát jelentő együtteseket lejáratni.
Értékelés:
A tmb. megbízható ellenőrzött. Jelentése operatív szempontból tájékoztató jellegű, egyrésze hivatalos kapcsolatok utján ellenőrzött. Jelentésében beszámol az István, a király c. rock-opera sikeréről és a film illetve a zenei anyag bemutatásával kapcsolatos időpontókról.
Operatív szempontból figyelmet érdemel Nagy Ferencre vonatkozó információ. Nagy Ferenc
„F” dossziés személykénti ellenőrzését pár hónappal ezelőtt fejeztük be, és jelenleg kutató nyilvántartásban szerepel. Egyértelműen megállapítható, hogy Nagy Ferenc magatartásában, szemléletében és munkához való hozzáállásában pozitív változás tapasztalható. Ellenőrzését a miniszteri parancsban meg-határozott időszakonként végrehajtjuk, és ezek alapján teszünk javaslatot a kutatónyilvántartásból való törlésére.
Feladat:
A tmb-t konkrét feladattal nem láttam el; mert jelenleg nagylemezük anyagának stúdió munkálatai folynak.
Intézkedés: Nem igényel.
Gábor Róbert r. fhdgy.
ÁBTL – 3.1.2 – M-41343 /66-67