Ugye anno a városi (tanácsi) házakban csak az házmesternek volt kapukulcsa? Ugye a háztömb bizalmi (csak a vének emlékeznek rá) az udavrai ablakából rálátott a folyókra, lépcsőházra.
Ugye a vállatok személyzeti osztályai egy BM lerakatok voltak?
Igy elmondhatjuk, hogy a jónép majdnem negyede vagy besúgó (jelentő) vagy „tartótiszt” volt. Jó kis bagázs vagyunk, mi?
A kádári rendszer (1956–1989) megfigyelési gyakorlatában a normális ügynökhálózat” (ügynökök, informátorok, titkos megbízottak) mellett jelentős szerepet játszottak a „nem hivatalos vagy félhivatalos” információs források is. Ezek közé tartoztak a kérdésben említett pozíciók. A történészi kutatások alapján a kép a következő:
1. Házmesterek (házfelügyelők)
Igen, jelentős mértékben figyeltek, jelentettek.
– A házmesteri pozíció már a Horthy-korszakban is bizalminak számított (lakónyilvántartás, kapunyitás, lakók szokásainak ismerete). A szocializmusban ez tovább erősödött.
– Tudták, ki mikor jön-megy, kivel van, ki beteg, ki él jól, ki fogad vendéget. Ezért az állambiztonság számára ideális „szem és fül” szerepet töltöttek be.
– Sokan formálisan is beszervezésre kerültek, mások kényszerből vagy előnyökért (lakás, mellékjövedelem) jelentettek. Voltak, akik önként „daloltak”.
– A Kádár-korban konkrét operatív feladataik is voltak: például több száz budapesti és vidéki konspirált (titkos találkozó-) lakás kezelése, ahol az ügynökök a tartótisztekkel találkoztak.
– Nem minden házmester volt besúgó, de a pozíció szinte lehetetlenné tette, hogy teljesen kívül maradjon a rendszerből. A köznyelvben is erősen összekapcsolódott a feljelentéssel.
2. Háztömb-bizalmik (házbizalmiak, tömbbizalmiak)
Igen, a rendszer részei voltak.
– A házbizalmi intézmény gyökerei a Tanácsköztársaságig és a szociáldemokrata mozgalom lakóterületi szervezkedéséig nyúlnak vissza. A szocializmusban a párt és az állam a lakóházakban/tömbökben kijelölt megbízható személyeket használt.
– Feladatuk a lakók politikai magatartásának figyelemmel kísérése, a „nemkívánatos elemek” jelzése, a mobilizálás (pl. gyűlések, választások) és a helyi rend biztosítása volt.
– Nem mindig voltak formális hálózati személyek (ügynök/informátor), hanem inkább a társadalmi kapcsolatok kategóriájába tartoztak: nem szervezték be őket hivatalosan, de rendszeresen adtak információt.
– A lakóhelyi ellenőrzés egyik alsó szintű eleme voltak.
3. Vállalati személyzeti osztályok (kádermunka, a mai HR elődje)
Nagyon jelentős szerep.
– A személyzeti osztályok vezették a dolgozók részletes politikai megbízhatósági dossziéit (családi háttér, múlt, magatartás, kapcsolatok).
– Szorosan együttműködtek az állambiztonsággal: információt adtak át, javaslatot tettek beszervezésre, és gyakran maguk is (vagy egyes tagjaik) informátorok vagy társadalmi kapcsolatok voltak.
– A munkahelyi megfigyelés egyik legfontosabb csatornája volt. A „kádermunka” lényege pont a politikai lojalitás ellenőrzése volt, ezért a személyzetisek természetes partnerei voltak a III/III-nak és a többi állambiztonsági szervnek.
– Nem minden személyzetis volt besúgó, de a pozíció maga erősen beágyazta őket a rendszerbe.
A kádári rendszer a formális hálózat (a korszakban összesen legalább 55 ezer, a teljes 1945–90 közötti időszakban kb. 150 ezer hálózati személy) mellett széles nem hivatalos / társadalmi kapcsolati hálót is működtetett. A házmesterek, háztömb-bizalmik és a személyzeti osztályok tagjai pont azok a pozíciók voltak, ahonnan „természetes” módon lehetett információhoz jutni a lakóhelyen és a munkahelyen.
Nos, azért nem mindenki, aki ilyen pozícióban volt, lett automatikusan besúgó. A rendszer azonban erősen ösztönözte (előnyökkel, nyomással, elvárással) az együttműködést, és sokan belesodródtak.
Pl. ha nem jelentesz – oda az ingyen házmesteri lakásod, fizud és mehetsz ha nem is az utcára, de Bivalybasznádra
A nap
