A mádi gyorsaságin Béres Józsi és Varga „Cigány” Zoltán számára is idő előtt véget ért a verseny, miután súlyos ütközés részesei voltak.
Zemplén Rally
A Zemplén Rally szombati futamán komoly ütközés történt Fotó: DuEn Rally
Zemplén Rally: aggasztó pillantok
Az első helyszíni információk szerint az egyik autó megforgását követően a két versenyautó frontálisan ütközött egymással. A becsapódás erejét jól mutatja, hogy Varga Zoltánt a mentőegységeknek kellett kivágniuk az autóból, mivel a lába beszorult a roncsok közé. A baleset miatt mindkét versenyző számára véget ért a szezonzáró, így a futamot már biztosan nem tudják folytatni. Varga ,,Cigány” Zoltánt a mentők megfigyelésre kórházba szállították. A legfrissebb információk szerint azonban Varga „Cigány” Zoltán állapota javult, minden rendben van vele. Ez mindenképpen biztató hír a baleset súlyosságát és a kezdeti aggodalmakat követően.
