A DK lejárató kampányt indít Veres Pálról?  Most jön el a Varga Laci-Szvoboda csapat ideje

„Hogy vagy Miskolc” – címmel indít akciót a miskolci Demokratikus Koalíció (DK), erről Hegedűs Andrea, a DK és az LMP polgármesterjelöltje és egyben a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. „Ez egy öt alkalmas akció lesz, amely során a város több pontjára települünk ki” – mondta.

Akcióba kezdenek Veres Pál ellen

A helyi párt egy másik akciót is belengetett a napokban. „A következő időszakban tájékoztató kampányt indítunk arról, ki is az igazi Veres Pál” –

A DK és az LMP miskolci polgármesterjelöltje a közösségi oldalán egy posztot is tett közzé a sajtótájékoztatót követően, amelyben a jelenlegi városvezetést bírálja. „Egyöntetű vélemény alakult ki, hogy a döntés- és cselekvőképtelenség, irány- és elvnélküliség, a felelősségvállalás hiánya tarthatatlan” – véli a Gyurcsány-párti politikus. Azt is írja, hogy a DK közvélemény kutatása alapján a miskolciak is változást szeretnének a városi politikában. „A miskolciak a DK ellenzéki politikájára igent mondanak, valódi ellenzéki változást akarnak” – húzta alá.

Fotó : Miskolci szavazó polgárok