A miskolci Fidesz károg

 

Fotó: Archív

Velünk a Város: Miskolc a minden fronton a város ellen haladó helyi Fidesz károgása ellenére is fejlődik

Megosztás

“A Fidesz Miskolc-ellenes intézkedéseinek sok kárát egyelőre mindannyiunknak el kell viselni” – írja a frakció a közleményében.

A Velünk Város frakciójának közleménye

“A Velünk a Város frakciószövetség mindig igyekszik megértéssel kezelni a kormánypárt helyi képviselőinek valóságot szándékosan nélkülöző vádaskodásait. Amikor azonban cunami méretben ömlesztik hazugságaikat, ahogy azt ma tették, szükségesnek tartjuk a fideszes álvalóságot bemutatni. Nem a meggyőzésük, hanem a Fidesz által félrevezetni próbált miskolci választópolgárok érdekében. Érthető idegeskedésük, megoldhatatlan a képlet, hiszen a miskolciak is érzékelik pénztárcájukban, hogy egy év alatt jövedelmük egyharmadát vette el tőlük a Fidesz-kormány az európai rekord inflációt hozó intézkedéseivel. Erről valahogy el kellene terelni a figyelmet, ahogy a szintén európai árcsúcsot jelentő orosz gázbeszerzésekről is. Ezekkel a negatív rekordokkal ugyanis miskolci vállalkozásokat tesznek tönkre, munkahelyeket szüntetnek meg.

De nemcsak helyi vállalkozásokat dönt romba a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája, a miskolciakat is igyekszik minél sanyarúbb helyzetbe hozni. A veszélyhelyzetekre hivatkozó, a parlamenti kormányzást a diktatúrákban jól bevált rendeleti kormányzással felváltó különféle szabályozásokkal, új adókkal évente 5-8 milliárd forint bevételt von el városunk költségvetéséből. Azaz tőlünk, miskolciaktól. A miskolci közösségi közlekedést évente félmilliárd forinttal rövidítik meg. Kérdezzük a Fidesz képviselőitől, ezt tekintik olyan intézkedésnek, amellyel élhetőbb várost teremtenek? Azzal, hogy elveszik a közlekedési vállalat állami támogatását? Azzal, hogy több százmillió forintost adót vetnek ki a város tulajdonát képező vízvezetékhálózatra? Azzal, hogy milliárdos szolidaritási adót fizettetnek a várossal? Azzal, hogy a Fidesz-kormány megfosztja a miskolciakat az elektronikus jegyrendszer bevezetésétől? Azzal, hogy az Európában legkorruptabbnak mért Fidesz-hatalom miatt az Európai Unió nem utalja a Magyarországot megillető támogatási forrásokat? Emiatt Miskolcon 8 milliárd forint értékű fejlesztés nem tud elindulni, holott a városvezetés minden érintett projektet előkészített.

A Fidesz Miskolc-ellenes intézkedéseinek sok kárát egyelőre mindannyiunknak el kell viselni. A Fidesz hazugságait és kártékony, negatív hangulatkeltéseit azonban nem. Mert a valóság az, hogy a minden fronton Miskolc ellen haladó helyi Fidesz károgása ellenére a város fejlődik. A Fidesz-kormányzat sok milliárdos forráskivonásai ellenére is megújult a tapolcai park, az Avas-tető, az év végére elkészül az Avasi kilátó, a Hermann Ottó Múzeum jelentősen bővül, zöldül a város, kerékpárút-hálózat létesült több ütemben a város különböző részein egymilliárd forintból. Az új közösségi, turisztikai, kulturális események soha nem látott számú látogatót vonzanak a városba. A tények azt mutatják, egyszerre több százezren képesek meglátni a város szépségeit. Ahogy a miskolciak is, akik nem fogadják el a Fidesz hazugságait, a hamisan gerjesztett rossz közérzetét, mert szeretnek városukban élni. Értékelik a valóságot. Látják, hogy Miskolc velük, velünk együtt, értünk fejlődik tovább.”