Apa, kezdődik. Már zsidóznak Miskolcon

Cseléné Figula Edina jobbikos önkormányzati képviselő, a Velünk a Város frakció tagja egy kommentben írta meg azt, hogy szerinte a Demokratikus Koalícióban (DK) politizáló egyik politikus nyíltan rasszistának nevez jobbikos politikusokat. A képviselőnő ugyan nem nevezte meg az általa említett politikust, azonban a kommentjében Mokrai Mihály DK-s képviselőnek válaszolt. Álláspontja szerint Mokrai Mihály a rasszistázást „helyénvalónak tartja”. Arról is írt, hogy szerinte a Gyurcsány-párti helyi politikus viselkedése sokszor vállalhatatlan, emiatt már sokan elhatárolódtak tőle.

Mokrai: Cseléné zsidózott

A kommentre válasz is érkezett Mokrai Mihálytól, erősen indított. A rasszista jelzőt sérelmezőnek tartó Cselénének azt a kérdést tette fel: „Edina emlékszel, amikor lezsidóztál?” Majd azzal folytatta: nem kérte sosem, hogy a jobbikos politikust emiatt zárják ki a Velünk a Város frakcióból. „Szerintem ez ugyanolyan vállalhatatlan egy jobbikos politikustól” – írta. Azt is leszögezte, az ő értékrendje „rendben van”, amibe azonban Cseléné Figula Edina nem fér bele. A posztot egyébként még aznap törölték.

3 Responses

  1. Mit jelent az, hogy zsidóznak ? Hogy rájönnek egyesek, mennyire belterjesen működik minden Miskolcon ? Hogy a döntéshozatal szintjén, meg a kassza közelében szinte csak árja tesók kaptak helyet ? Hogy csak a kóser művészek, szakemberek kapnak lehetőségeket, megbízást és elismerést ?
    Erre éppen egy másik kifejezés illik !

    1
    1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű