FELLÉPNEK AZ AVASON AZ EGYÜTTÉLÉSI SZABÁLYOKAT BE NEM TARTÓ LAKÓKKAL SZEMBEN

Fotó: Korábban Szarka a miskolci román emlékmű ellen is demonstrált

Az elszaporodott avasi (de más városrészekben is jellemző) guberálással és illegális szemétlerakással kapcsolatban már többször egyeztettek a helyi képviselők a rendészettel az utóbbi hónapokban. Több esetben a rendészek intézkedtek már a kukarácsokat felfeszegető, és ezzel társasházi tulajdont rongáló, a kukákat kipakoló egyénekkel és csoportokkal szemben.

Szintén több alkalommal szabtak ki büntetést kamerafelvételek, lakossági észrevételek és tettenérés alapján azokkal az emberekkel szemben, akik nem tartották be a közösségi együttélés legelemibb szabályait sem. Például azzal, hogy a nem használt bútoraiktól és elektronikai cikkeiktől úgy szerettek volna megszabadulni, hogy azt kidobták az utcára, a kukák mellé, vagy a zöldterületre.

Az ilyen, és ehhez hasonló szabálysértéseket figyelte legutóbbi, szombaton megtartott bejárásán a rendészet. Körútjukon elkísérte őket a választókerület jobbikos önkormányzati képviselője, Szarka Dénes is.

A szemléről Facebook-posztban is beszámolt a politikus.

– Fontos, hogy mi, a lakosság is érzékeljük a hatóság jelenlétét, de talán még ennél is fontosabb, hogy érezzék a jelenlétet azok, akik a szemetüket, piszkukat a mi életterünkben szeretnék elhelyezni – húzta alá.

Kijelentette, hogy nem a mostani volt az utolsó akció, hiszen „egy nap alatt nem lehet ilyen volumenű problémákat megoldani”.

– Folytatni fogjuk, fel fogunk lépni mindenkivel szemben, aki a társadalmi együttélés szabályait nem tartja be – hangsúlyozta Szarka Dénes, aki annyit még hozzátett: különösen most jár köszönet a rendészet „elhivatott munkatársainak”, hiszen „a mi politikai ellenfeleink őket és a rendőröket használják céltáblának, eszköznek ahhoz, hogy bennünket megpróbáljanak lejáratni”.