Küldjél

16 Responses

  1. Örült neki, leszokott a tolvajlásról, emberré nemesedett, meg kifizették a devisa hitelét.X

  2. Nem, nem. Ti nem a ROCK vagytok, hanem nyomorult halandók.
    A ROCK örök tiszta, becsületes és elpusztíthatatlan . . .

  3. Vagyis ugyan a miniszterelnök azt mondta, hogy egy átlagos nyugdíjasnak nagyjából félhavi nyugdíjával több pénzt visz majd novemberben a postás, valójában ez az összeg alig több, mint a harmada lesz a nyugdíjának.

    Csak egyszer tudná megállni, hogy nem hazudik.

  4. Ezek csak a nevükben jobboldaliak. A gazdaságpolitikájuk minden, csak nem az. Komcsinak sem hívnám őket, mert azoknak nem a lopás volt az első. Fasisztának se, mert azok legalább egy működő, épülő államot össze tudtak hozni. Ezek a tehetségtelen, bűnöző szarok összeszedték minden rendszerből, minden oldalról a legrosszabbat.

    1. Oda se neki! 8 évig ellesztek veszekedések nélkül ellenzékben, aztán 4x, 5x kormányoztok 2/3-addal
      az minimum 24 év, máris meghaladtátok egy beteg,cigány, bűnöző szar politikai, gazdasági teljesitményét.
      2047-ban találkozunk.

      Ám , ahogy elnézlek most titeket… ?????

      1. Ezeket Kádár elvtárs is tudta és még a választasi törvényt sem kellett évente átírnia hozzá….Ez lenne a nagy mutatvány? Orbán Győző párttitkár elvtárs biztos büszke a kisfiára…

  5. az a helyzet, hogy akik ilyen fokon hisznek ebben a drabális benga disznóban, azok meg is érdemlik. Tapsikáljanak, amikor homárt zabál a felesége sáljával a nyakában, amikor baráti villában nyaralva merülget, mint egy bálna, és tapsikoljanak, miközben a kormány propagandalistáját olvassák a boltba belépve, hogy mi mindent meg nem tesz értük ez a víziós mókaMachiavelli.

    1. Lehet, hogy volt ilyen már 2019-ben Miskolcon is a „Függetlenek a Szinva Városáért” háza táján?

      „A 99 Mozgalom nem gyűjtött adományokat, de egy zacskóban Perjés Gábor megkapta a pénzt, valakitől – így buktatták le magukat Karácsonyék. Az persze nem derült ki, hogy Perjés kitől kapta a pénzt.
      Sőt, arról sem volt fogalma, hogy mennyi ideig gyűjtöttek pénzt. Nem ők, hanem valaki más. Azt is egy olyan adományládába, amit soha, senki nem látott. „

  6. Itt jár a kormány Novák Katalinja Jézus nevében a mormonoknál:
    https://www.youtube.com/watch?v=NC-AQ8wXoBc

  7. A családi pótlék Ausztriában, ahol úgy tűnik, valóban fontosak a gyerekek, a családok – kezdi az összehasonlítást.

    2022-höz képest ennyit változott a családi pótlék összege 2023-ra nyugati szomszédunknál:

    – Születéstől 3 éves korig: 114 euróról 119,97 euróra emelkedett (Az MNB euró középárfolyam 2023. június 8-án: 370 Ft)

    – 3 éves kortól 121,90 euróról 128,29 euróra emelkedett

    – 10 éves kortól 141,50 euróról 148,91 euróra emelkedett

    – 19 éves kortól a 24. évig 165,10 euróról 173,75 euróra emelkedett.

    – Emelt összegű családi pótlék: 164,90 euró/hó.

    A plusz gyerekek utáni juttatás, a családi bónusz (Familienbonus Plus) 1500 euróról 2000 euróra emelkedett 2023-ban azoknak a szülőknek, akiknek van legalább 2000 euró befizetendő/befizetett adója éves szinten.

    Az új szabályozás gyermekenként akár 625 euró többletkedvezményt is jelenthet 2023-tól. Szeptemberben minden 6-15 év közötti tanuló kap iskolakezdési támogatást 105,80 € értékben, ehhez külön kérelmet nem szükséges benyújtani, hanem a szeptemberi családi pótlékkal együtt automatikusan kiutalásra kerül. Van még egy gyermek utáni adókedvezmény is, amire minden családi pótlékban részesülő adózó jogosult. Az adókedvezményt a családi pótlékkal együtt folyósítják, és nem kell külön igényelni. A kifizetés akkor is megtörténik, ha kevés a befizetett adó vagy nincs adófizetés.

    A poszt után egy olvasó szúrta ki, hogy a családi pótlékhoz még jár az úgynevezett Kinderabsetzbetrag (adójóváiràs havi szinten a gyermekre minden olyan szülőnek, aki adóköteles – 61,80 euró), tehát a tényleges havi családi pótlék jóval több. Egy 7 éves làny esetében így a teljes összeg 190,80 euró/hó.

    Magyarországon a családi pótlék 2008 óta változatlan, max. 20 éves korig jár.

    – egy gyermek után 12.200 Ft, ha egyedülálló neveli: 13.700 Ft,

    – kettő gyermek után: 13.300 Ft, ha a szülő egyedül neveli: 14.800 Ft

    – három vagy több gyermek után: 16.000 Ft, ha egyedül neveli a szülő: 17.000 Ft

    – súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén: 23.300 Ft, egyedülálló szülő esetén 25.900 Ft „

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű