Sopronban tartanak nagygyűlést az osztrák és olasz neonácik októberben

Sopronban rendezik meg az „1. Gerd Honsik Európa Kongresszust” ausztriai neonáci csoportok októberben – írta meg még májusban a Der Standard. A lap információi szerint a szélsőjobboldali szervező-csoportok Magyarországot „biztonságos térnek” tartják – az „Európai egység, Európa szabadságharca a múltban, valamint a nemzeti mozgalom és annak koncepciója” témáiban rendezett eseményre már fél Európából jelentették be részvételüket militáns jobboldali szélsőségesek.

Az lap által a szervezők egyik oldalaként említett Infokanal Deutschösterreich (Német-ausztriai információs csatorna) telegram-csatornáján elérhető információk alapján a nyugat-magyarországi városban október 6 és 8 között gyűlnek össze a szélsőjobboldali csoportok. Bár a részletes program és a pontos helyszín csak emailen keresztül érhető el, annyi biztosan kiderül az eddigi közlésekből, hogy a 25 eurós jegyár mellett látogatható háromnapos eseményen előadást tartanak

a „Der III.Weg” (németországi mikropárt), az „Északi Ellenállási Mozgalom” (Skandinávia), a „Casa Pound” (Olaszország), valamint a Nouvelle droite/Új Kultúra egyik alapító vezetője.

Valamennyi fenti szerveződés jól ismert szélsőjobboldali, neonáci ideológiájáról.

 

AZ ESEMÉNY PLAKÁTJA. FORRÁS: AZ ESEMÉNY JEGYÁRUSÍTÓ OLDALA.

 

A Der Standard információi szerint az esemény mögött elsősorban bécsi és stájerországi neonácik egy csoportja áll, akik az időközben megszűnt „Alpen-Donau-Info” neonáci weboldal körül tevékenykedtek – és akik jelenleg különböző nevek alatt folytatják tevékenységüket, mint például a neve ellenére neonáci „Socialism Now”, „Irresistible” vagy az „Infokanal Deutschösterreich”, valamint szoros kapcsolatot ápolnak a harcművészeti és focihuligán szcénával. A csoport belső magját 200 főre becsülik, ideológiailag „ortodox nemzetiszocialistáknak” tekintik magukat, akiknek vezérelve az egykori NSDAP német náci párt 25 pontos programja.

9 Responses

  1. Szóval ezek azok, akiknek nem tetszik Európa elárasztása és tönkretétele migránsokkal, nem kedvelik az lmbtqp buzi- és pedofilpropaganda előretörését és ellenzik az úgynevezett „antifák” normális embereket sújtó őrjöngését. Mellesleg nem kedvelik a történelemhamisításokat sem. 🙂

    1
    2
    1. Istenem, hát valahol össze kell jönni a csürhének is.
      Van jobb hely ennél mint egy pöcegödör? Na ugye!

      Mer mink nem vatyunk jawolh orzság!

      1
      1
      1. Bizony nem, legalábbis a Döglött Kutyák (Dobrev Klára párt).x
        https://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2309/202309275.jpeg?w=800&am

  2. Gondoltam, hogy idetartoznak, ha Magyarországot a becsapós vaskeresztény kort játszó világ-Magyarországot sátán spiritizmusával létrehozó kormányt biztonságosnak tartják, annak ellenére, amit tettek az emberekkel.

    1. – Kiknek nyomják a brüsszeli korrupt szemetek a pénzt, ahelyett, hogy a most már katasztrofális
      erdőtűz és árvizek által pusztított saját népein segítenének?

  3. szólni kéne putyinnak hogy ne álljon meg a határnál itt is vannak szép nagy elejteni való példányok

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű