Miskolc egy virágzó turisztikai desztináció volt, mára már listán sem szerepel

…egy friss kutatás szerint. A szakértő szerint több tényező állhat a háttérben. A konkurensek erősödtek

A mostani adatok azt mutatják, hogy az első félévben mely városok bonyolítottak le a legjelentősebb vendégforgalmat – nyilatkozta  a boon.hu-nak Kiss Róbert Richard turisztikai újságíró. Hozzátette: Miskolc esetében erősödtek a konkurensek, ilyen például Eger, vagy a Tokaj-Hegyalja.

„Azt látjuk, hogy a térségben rengeteg új attrakció nyílt, de Miskolc a 2010-es évet követően, a gyárvárosi arculatot turisztikai arcra cserélt le, azonban most valamiért stagnálás jellemzi a város turisztikai forgalmát” – mondta. Leszögezte: az attrakciók adottak, de a konkurensek megerősödtek és vélhetően jobb marketingkampánnyal vonzzák a turistákat.

Kemény marketing munka szükséges új turisták bevonzása érdekében egy városban

– hangsúlyozta. A szakértő azt is elmondta, hogy mindenképp oda kell figyelni egy célzott marketing kampányra és a fiatalok megszólítása is fontos lenne. „A város adottságai nagyon jók, fontos hozzá egy erős, helyi lokális marketing” – húzta alá.

A fürdővárosok a húzóerő

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt is írja, hogy a fürdővárosok jelentőségét jól mutatja, hogy az összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka ezeken a helyeken realizálódott nyáron. A legnagyobb vendégforgalmat a szállodákban, illetve a magán- és egyéb szálláshelyeken regisztrálták, és egyes tóparti településeken a kempingek is jelentős forgalmat bonyolítottak. Arra is kitértek, hogy a nyári hónapokban a legkedveltebb hazai, fürdővel vagy fürdőzésre alkalmas vízparttal rendelkező településekhez még két balatoni város is csatlakozott: Balatonlelle és Zamárdi. A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetében például a vendégek több mint 70 százaléka hazai. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján látható, hogy az ország mely részéből érkeztek leginkább a vendégek. Az öt legnépszerűbb fürdőtelepülés közül a balatoniak azok, amelyek a fővároson és Pest vármegyén kívül az ország távolabbi vármegyéiből is vonzották a vendégeket a főszezonban. Siófokra például Borsod-Abaúj-Zemplénből, Balatonfüredre pedig Győr-Moson-Sopronból is érkeztek hazai turisták, nemcsak a közeli vagy szomszédos vármegyékből.