Skip to content

Két, Koszovóban megsérült magyar KFOR-katonának is amputálni kellett a lábát

Két, Koszovóban megsérült magyar KFOR-katonának is amputálni kellett a lábát

Nemcsak a hivatalosan közölt egy, hanem két, Koszovóban megsérült magyar KFOR-katona lábát is amputálni kellett – értesült a hvg.hu. Egyiküknél ráadásul felmerült, hogy ehhez a beavatkozáshoz egy késlekedés vezethetett. A műhiba-gyanú nyomán indult vizsgálatról senki nem közöl semmit, ahogy arról sem tudni, mire jutott az ilyenkor kötelező ténymegállapító helyszíni vizsgálat.

A bajnál talán csak a hallgatás és a terelés nagyobb a május 29-én Koszovóban megsérült magyar katonák ügyében: bő három hónappal az eset után még mindig keveset tudunk. Ugyan állítólag a KFOR-vezetés sem állt a helyzet magaslatán, ami indokolhatja, hogy a történtekről hivatalosan nem szívesen beszélnek, de a magyar (katonai) kormányzat is mélyen hallgat, aminek már más oka is lehet. Aznap Zvecsanban ugyanis szerbek támadtak rá a többségében magyar KFOR-katonákra, kellemetlen helyzetbe hozva a magyar kormányzatot, amely szövetségesként és barátként beszél Vucsics Szerbiájáról, így nem meglepő, hogy a szerbeket nem is említették itthon az eset után:

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat azért vetették be május 29-én tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecsan település polgármesteri hivatalánál, mert szerb tüntetők amiatt tiltakoztak, hogy az albán nemzetiségű polgármester el akarta foglalni hivatalát a többségében szerbek lakta észak-koszovói városban. A véres összecsapássá fajult demonstráció során a szerbek nemcsak üveggel, kövekkel támadtak a KFOR-katonákra, hanem házi készítésű robbanószerkezetekkel és fegyverrel is. A támadás, és a súlyos sérülésekkel, nagy vérveszteséggel járó sebeket okozó repeszek a helyszínre vezényelt olasz és magyar katonát megsebesítettek:

Az összecsapást követő napokban még volt tájékoztatás magyar részről, később azonban már egyre kevésbé lehetett információhoz jutni a történtekről és a sérültek állapotáról. A hvg.hu is régóta próbál utána járni a részleteknek, főleg azért, mert bár a Honvédelmi Minisztérium a támadással összefüggő egyetlen esetben számolt be „végtagamputációról”,

a hvg.hu úgy tudja, valójában két sérült katona lábát is amputálni kellett.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



5 Comments

  1. Névtelen
    2023.09.12. 06:49

    Hála Néked ó Dagadt!

    2
    1
    • Névtelen
      2023.09.12. 19:02

      Érdekes, hogy sorosék csak ott hergeltek ahol magyarok szolgáltak. Máshol nem volt összecsapás

  2. Névtelen
    2023.09.12. 12:32

    biztos nem a szerbek voltak, azok a barátaink

    1
    1
  3. Névtelen
    2023.09.12. 18:07

    Biztos nem a rühös jenkik tolták előre fegyvertelenül a magyarokat, a nato színekben pompázva. Ja, de igen.
    Aztán ezen is lehet szidni a Zorbáncot, mer’ ő a natonyalogató. Ja nem.
    Akkor miről is vinnyogtok, hörögtök töketlen dollárbalfaszok?

  4. Névtelen
    2023.09.12. 19:03

    Érdekes, hogy sorosék csak ott hergeltek ahol magyarok szolgáltak. Máshol nem volt összecsapás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük