Skip to content

Duplájára drágult cukor, akciós csirke far-hát

Duplájára drágult cukor, akciós csirke far-hát

Duplájára drágult cukor, akciós csirke far-hát, hiányzó árcédulák – ilyen az első nap az árstopok után

Jelentősen megdobja a bevásárlás árát az árstop kivezetése azok számára, akik befőzni készülnek, vagy akik húsételt terveznek ebédre – ezt tapasztaltuk a hatósági árak kivezetése utáni reggelen. Vannak persze meglepetések is, és több termék ára esett.

Elmaradt a világvége, de egyes termékek esetében azért jelentős drágulással szembesülnek azok, akik kedden, az árstop kivezetése utáni napon boltba mennek. Vagy éppen hiányzó árcédulákkal, mint a hvg.hu munkatársai egy Prima üzletben – ide azért tértünk be hétfőn és kedden is, hogy ellenőrizzük az árak változását, de az átárazás reggel kilencre láthatóan nem sikerült még az eladóknak. Így mi is az online boltok és az állami Árfigyelő adatai alapján összesítettük első napos tapasztalatainkat (utóbbinál cikkünk készítésekor a Lidl aktuális árai még nem voltak elérhetők, így azok is kimaradtak az összesítésből).

Az árstop persze nem szűnt meg teljesen: a kormány azt várja el a kiskereskedőktől, hogy az eddig hatósági áras termékeket legfeljebb beszerzési áron értékesítsék vásárlóiknak, a nyolcból két termékcsoport esetében pedig kötelező akciót is elvárnak, amelynek az alapja szintén a beszerzési ár, mértéke pedig – ahogy általában – legalább 15 százalékos. Vagyis – bár nem teljesen a valóságtól elrugaszkodott, 2021. október 15-i vagy – a burgonya és a tojás esetében – 2022. szeptember végi ár a viszonyítási pont, hanem a mostani beszerzési ár, de továbbra is arra kényszerülnek a kereskedők, hogy veszteséggel – de legalábbis árrés nélkül – adják tovább az ársapka alól kilépő élelmiszereket.

De nézzük, ez mit jelent a boltokban!

2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tej

A tej esetében a legfeltűnőbb az, mekkora árkülönbségek vannak – még akció nélkül is – az egyes boltláncok között. Ebbe még az is belefér, hogy van, ahol olcsóbb, de jellemzően azért nőttek az árak. Amíg az árstop kivezetése előtt az egyes láncok legolcsóbb (jellemzően saját márkás) termékeinek ára a legtöbb láncnál 209-219 között mozgott, most 205-275 forint az alsó skála két vége. Ez viszont azt is jelenti, hogy lassan kezd visszatérni a normalitás, hiszen az alacsonyabb, 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT dobozos tej már alig drágább, 259-329 forint közé esik a literenkénti ár.https://hvg.hu/gazdasag/20230801_Duplajara_dragult_cukor_akcios_csirke_farhat_hianyzo_arcedulak__ilyen_az_elso_nap_az_arstopok_utan



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük