Skip to content

Velünk marad, de kicsit mérséklődik a kánikula

Velünk marad, de kicsit mérséklődik a kánikula

Ma még lehet akár 35 fok is, de szerdán jön egy kis hidegfront.

Sok napsütés lesz kedden az Időkép előrejelzése szerint, eleinte legfeljebb a nyugati, délnyugati határ közelében fordulhat elő helyenként zápor. Hajnalban 17-23, délután viszont már 29-35 fokra kell számítani.

Szerdán viszont az előrejelzések szerint egy úgynevezett „hullámzó hidegfront” éri el Magyarországot, így többfelé lehetnek záporok, zivatarok, amelyekhez jégeső, felhőszakadás is társulhat. A nyugatias szél az ország északi felén többfelé meg fog élénkülni, a zivatarok közelében viszont ezeknél is erősebb, viharos lökésekre érdemes számítani. A csúcshőmérséklet 28 és 36 fok között várható.

Csütörtökre egy kicsit visszavesz a kánikula: maximum 27-33 fok lesz. Marad viszont a sok napsütés, csupán északkeleten és az Alpokalján fordulhat elő helyenként zápor, vagy zivatar.

Pénteken és szombaton megnőhet a gomolyfelhőzet, több helyen lehetnek ebben a két napban is záporok, zivatarok. Délutánonként 25-32 fok valószínű, a legmelegebb délkeleten lesz.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük