Történelmi pillanat: landolt az első utasszállító repülőgép Gyergyóremetén

Hosszú buszozás vagy autózás helyett másfél óra alatt elérhetünk Hargita megyéből Budapestre – ez már kézzelfogható közelségbe került. Gyergyóremetén hétfőn leszállt az első utasszállító repülőgép, jövő évtől pedig rendszeres, napi járatot terveznek.

A vezérsíkján a magyar zászlót is elhozó repülőgépet Ármai Zoltán pilóta vezette, aki elmondta, számára is különleges pillanat volt, hiszen ritkán adatik meg egy pilóta életében, hogy ő lehet az első, aki a gépének kerekével nyomot hagy a repülőtér kifutópályáján. Jövőtől gyakrabban jönnek – szögezte le. Somogyi Tóth Dániel, a légitársaság alelnöke pedig kifejtette, sok éve dolgoznak azon, hogy kapcsolatot teremtsenek Magyarország és Erdély között, ami autóval, vagy vasúton nehéz, de légi úton már megoldható, finn mintára, ahol szintén így érik el azokat a területeket, közösségeket, amelyek nehezebben megközelíthető helyeken élnek. A gyergyóremetei reptér hivatalos kódja az LRHR, vagyis az LR (Románia légi közlekedési kódjelzése) mellett Hargita megye nevének rövidítését fogja viselni. Utalásnak is tekinthető ez arra is, hogy többen ígértek, terveztek repteret a megyében, de itt meg is valósult. (Forrás: Székelyhon.ro → https://szekelyhon.ro/aktualis/tortenelmi-pillanat-landolt-az-elso-utasszallito-repulogep-gyergyoremeten?fbclid=IwAR1_W2jnDvWIwKY8aLJOTFWYJdZ3SGS8WMhjV0J9-6Dmx6OJgWb552LDJIU#)